Mindez szerepet játszhatott abban, hogy L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára a parlamentben a múlt héten arról beszélt, hogy folytatni kell a templom feltárását, a város képviselő-testülete pedig úgy határozott: kezdeményezik annak a megállapodásnak a módosítását, amit a kormánnyal kötött a város az útépítésről. Az építés határidejét kívánják módosítani. A kormány – várhatóan – igent mond a kérésre, így akár hónapokig folytatódhat a feltárás. Ettől még továbbra is érvényes az elfedésről szóló döntés, ugyanakkor látszik esély arra, hogy nem ez történik majd, hanem hozzáfognak az út rom fölé „álmodott” sávjának áttervezéséhez.
|
A hír lázba hozta a régészeket és helybélieket
Makovics Kornél |
A fentiek ellenére marad a kérdés: a templom megtalálását örömmel fogadó bonyhádiak miért nem hallatták hangjukat, amikor „úgy állt a meccs”, hogy két héten belül út épül a középkori falak fölé? Azokban a napokban, amikor még biztosnak látszott ez a változat, beszélgettem erről a bonyhádiakkal. A 13 500 lelkes város általam faggatott lakói azt szerették volna, hogy a templom minél hamarabb láthatóvá váljon, s az út nyomvonala változzon. Nem értették, a városvezetés miért nem ezért lobbizik, miért nem fellebbezi meg a kormányhivatal döntését.
A név nélkül megszólaló bonyhádiakat arról is faggattam, hogy véleményükkel miért nem gyakorolnak nyomást a városvezetőkre.
– Ha szólnék, esetleg bajom lehetne belőle
– mondta egy asszony, aki az önkormányzatnál dolgozik. – Szerintem kár lenne utat vinni a templomrom fölött. A férjem is így látja, ő mindennap lelkesen kiment az ásatást nézni. Most mégis hallgatunk. Sokan vannak ezzel így.
A legtöbb kérdezett egzisztenciális félelmeivel magyarázta, miért nem mer kiállni a templomért (vagy bármiért) a hivatalos állásponttal szemben. Bonyhádon nehéz biztos állást találni, így az állam és az önkormányzat fontos foglalkoztató, szinte nincs család, amelyben ne függne valaki ettől a két munkaadótól.
A templom betemetését a diplomások utasították el leginkább. De ők se lázadtak. Egy pedagógus így fakadt ki: – Nincs már értelmiség! Se itt, se másutt. Attól még, hogy valaki értelmes és szellemi munkát végez, nem értelmiségi. Ahhoz az is kell, hogy szabadon gondolkodjon, és merjen nyíltan szólni. Az értelmiség dolga a tudatformálás, de erről – félve a személyes következményektől – lemondott, így lemondott az értelmiségi létről is.
A templom feltárásán több mint félszáz középiskolás diák is részt vett, önkéntesként. A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium igazgatója, Andorka Gábor elmondta: a gyerekek nem azért mentek, hogy letudják ezzel az előírt önkéntes munkát, hisz azok is mentek, akik már „leszolgálták” az érettségihez kötelező ötven órát. A fiatalok a hétvégéjüket áldozták fel, és élvezték a munkát. Andorka kicsit másképp magyarázta, hogy a bonyhádiak – bár akarják a templomot – mégse állnak ki érte:
– A rendszerváltás óta annyi csalódás érte az embereket, annyiszor átverték őket, és nem hisznek már abban, hogy valaki odafigyel a szavukra. Visszakerültünk oda, ami miatt a nyolcvanas évek végén elkezdődött a rendszerváltás.
