galéria megtekintése

Védelmi vonal lesz a kétharmad

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 14. számában
jelent meg.


Csuhaj Ildikó
Népszabadság

Nagy felfordulás nem, csak a rendszer javítgatása várható – hacsak a Fidesz érdekei úgy nem kívánják. Orbán Viktor a szabadságharcos logikától balra is teret akar foglalni.

Technikai-szimbolikus jelentősége van annak, hogy a hét végére véglegessé vált: a Fidesz formálisan is megszerezte a parlamenti mandátumok kétharmadát. De a harmadik Orbán-kormány mozgásterének a vonatkozásában indifferens, hogy 132 vagy 133 a bűvös szám. Az újabb Orbán-adminisztráció legitimitása megszületett a nagyarányú győzelemmel, a brüsszeli „legitimáció” pedig azzal, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a választás éjszakáján gratulált Orbán Viktornak, és a Merkel-levél is ezt erősítette – mondták lapunknak vezető kormánypárti politikusok.

Szabó Bernadett / Reuters

Arra, hogy milyen törvények/szabályozás esetén kíván élni a kétharmaddal a kormánytöbbség, a napokban az volt a válasz, hogy Orbán Viktor az előző kétharmados ciklusában már befejezte a rendszerépítő munkát, 2014–2018 között már nem lesz felforgatás, ha szükséges, „toldozgatni-foldozgatni” kell az előző ciklusban megalkotott kétharmados törvényeken a politikai kormányzás aktuális érdekeinek megfelelően. A rezsicsökkentés folytatásának, az állami nonprofit energiaszolgáltatók létrehozásának, illetve a devizahiteles problémakör rendezésének nem feltétele a kétharmados támogatás, elég a feles többség is.

 

A Fidesz–KDNP-kétharmad inkább „védelmi vonal” lesz, az a tömeg, mely az európai parlamenti választás előtt a „nem leszünk gyarmat” szabadságharcos logika mögött állhat, s mely azt demonstrálhatja, „kívülről” nem lehet dönteni a „nemzeti kormány” helyett. De a kétharmad erősítheti Matolcsy György pozícióját is, ha az MNB „félortodox” eszközökkel élne. Volt olyan fi deszes politikus, aki nem tartotta kizártnak, hogy az önkormányzati választás előtt még „csiszolhatnak” az önkormányzati törvényen, nem lesz közömbös ugyanis, hogy Budapesten milyen erőviszonyok alakulnak ki a jobboldal és a balliberális erők között őszre.

A belső mérések szerint Tarlós István főpolgármester népszerűségének csúcsait hosszabb ideje nem ostromolja komolyan balliberális versenytárs, de korábban lapunknak azt is mondták: „ha új helyzet állna elő nyár végére”, ha nem Horváth Csaba, hanem Bajnai Gordon vagy más szállna ringbe a főpolgármesteri posztért, ebben az esetben az akkori mérések lesznek az irányadóak. A 2018-as parlamenti választás előtt lesz még köztársaságielnök-választás is, és – mint azt a Figyelő januárban írta – nem zárható ki olyan forgatókönyv sem, hogy Orbán Viktor mérlegeli, hogy a Sándor-palotába költözzön-e.

Ilyen fordulat esetén felvetődhet olyan kétharmados korrekció is, mellyel valamilyen formában erősíthetnék az elnöki jogkört anélkül, hogy a prezidenciális rendszer felé mozdulna el a parlamentáris berendezkedés. A kétharmad Orbán Viktort és a jobboldalt nem nyomasztja, hanem igazolja, az ellenfelet pedig politikailag demoralizálja, hiszen a baloldalon minimálprogram volt a kétharmad megakadályozása – értékelték a helyzetet lapunknak fideszesek. De felhívták a figyelmet, hogy Orbán Viktor a választás előtt a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában odáig ment: „építem a baloldalt is magába foglaló nemzeti közösséget”.

A miniszterelnök politikai krédójának a középpontjában ugyanis – saját elmondása szerint – a közösségépítés áll, a Fidesz radikális, rendszerváltó, kispárti közösségépítés után a nagy néppárti, jobboldali közösséget építette, kormányon pedig a nemzetegyesítési programot szeretné megvalósítani. A miniszterelnök mindazonáltal a baloldalról megdicsérte Mesterházy Attilát és Hiller Istvánt is a nemzeti kultúra dimenzióinak a vonatkozásában. Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap tiszteletre méltónak ítélte, hogy Mester házy Attila kísérletet tett a baloldal megújítására, de nem tudta végigcsinálni. „Ideje lenne be is fejezni a munkát, de nem a régi, levitézlett politikusokkal” – mondta.

A választás utáni napokban volt olyan kormányközeli forrásunk, aki azt sem tartaná ördögtől valónak, ha a kétharmados többséggel a háta mögött Orbán Viktor bizonyos szimbolikus jelentőséggel is bíró pozíciókat baloldali, MSZP-s politikusoknak adna át, például Hiller István lehetne az újjáalakuló parlament oktatási vagy kulturális bizottságának az elnöke vagy akár a Várkert Bazár kormánybiztosa.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.