galéria megtekintése

A karhatalmisták nem emlékeznek, hogy megtorlásra kaptak volna parancsot

15 komment


Lencsés Károly

Az 1957. márciusi martonvásári bántalmazás egykori sértettjeinek gyermekeit és orvos szakértőket kérdeztek az esetről a Biszku-per hétfői tárgyalásán, de felelősen senki nem tudott arról nyilatkozni, hogy a karhatalmisták okoztak-e súlyos sérülést.

Szakértők és tanúk meghallgatásával folytatódott a Biszku-per hétfőn. Biszku Béla egykori belügyminisztert felbujtóként elkövetett háborús bűntettel és más bűncselekményekkel vádolják A Fővárosi Törvényszéken zajló megismételt elsőfokú eljárásban az 1957. márciusi martonvásári bántalmazás egykori sértettjeinek gyermekeit és orvos szakértőket kérdeztek az esetről, de felelősen senki nem tudott arról nyilatkozni, hogy a karhatalmisták okoztak-e súlyos sérülést.

Különben az sem teljesen bizonyított, hogy az esetről készült jegyzőkönyvet valóban Biszku utasítására helyezték volna irattárba, s így miatta maradt el a felelősségre vonás. A vádlottak képviselő Magyar Gábor ügyvéd ezzel kapcsolatban elmondta, hogy írásszakértő kirendelését fogja kezdeményezni.

A tárgyaláson még elő volt karhatalmisták a sortüzek kapcsán úgy nyilatkoztak, hogy fellépésük célja a rend fenntartása volt, és nem kaptak utasítást a megtorlásra. Magyar ügyvédje ezért kérdésünkre kijelentette:

 
a vád több ponton is megdőlni látszik.

Úgy véli, az ügyészség emiatt egyre inkább azzal érvel, hogy a vádlott az akkori politikai vezetés része volt, így felelősséggel tartozik a karhatalom létrehozásáért is.

A kommunista rendszer bűneinek tagadása a harmadik vádpont. Magyar szerint azonban azzal, hogy Biszku az 1956-os eseményeket a Duna Televízióban ellenforradalomnak minősítette míg a koncepciós perekről azt állította, hogy azoknak volt ténybeli alapja, nem lépte túl a véleménynyilvánítás megengedhető határait. Erről a televízió egyik, tanúként idézett szerkesztője beszélt.

Az ügyvéd álláspontja: marad a lőfegyverrel való visszaélés, mert az vitathatatlan, hogy Biszku lakásán még 2012-ben töltényeket találtak, amelyeket nem adott le a korábban engedéllyel tartott fegyverével együtt.

Ha a 94 éves embert valóban csak emiatt ítélnék el, Magyar szerint azt jelentené, hogy a vád teljesen összeomlott.

Az ügyész kérte, hogy az ügyből zárják ki Horváth Miklós hadtörténész szakértőt, akitől a vádhatóság szerint korábbi nyilatkozatai alapján nem várható el az eset pártatlan megítélése. A történész azt állította ugyanis, hogy az ügyészség mulasztása miatt nem került már a korábbi sortűzperekben a vádlottak padjára Biszku. A bíróság az indítványt elutasította, miként a múlt héten Magyar azon kérését is, hogy Zinner Tibor jogtörténészt – ugyancsak korábbi nyilatkozatai miatt – szintén zárják ki.

A tárgyalás szerdán és csütörtökön folytatódik, s nem zárható ki, hogy még az idén ítélet születik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.