A Legfelsőbb Bíróság viszont letöltendő börtönbüntetést szabott ki rá. Göncz Árpád államfő 1996-ban négyévi próbaidőre felfüggesztette a büntetés végrehajtását. A beadvány megszületése és az AB határozata közötti évtizedben a kegyes halál körüli viták 2002-ben lángoltak fel, amikor a budapesti Nyírő Gyula Kórház nővérét – nem aktív eutanázia, hanem emberölés miatt – kilencévi fegyházbüntetésre ítélték. Ez volt a feketeangyal-ügy. Az egészségügyi törvény is ebben az évtizedben – 1997-ben – született.
A jogszabály ma is tiltja az eutanázia minden formáját, de a beteget megilleti az ellátás visszautasításának joga, kivéve, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné. Ezt a visszautasítást csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, írásképtelenség esetén két tanú jelenlétében lehet megtenni. „A minden embert megillető általános önrendelkezési jogból nem vezethető le az ilyen beteg azon joga – érvelt az AB az indoklásban –, hogy halálát kívánságára aktív orvosi tevékenység segítse elő.”
Az egyházak – melyek képviselői ma is a Ne ölj! parancsára hivatkoznak –, üdvözölték a döntést: „az élet szent, és ezt a szentséget védeni kell”. A Mazsihisz úgy foglalt állást, hogy „az életet Isten adta, és ő is veszi el”. Az akkori egészségügyminiszter örömmel nyugtázta a döntést, érvelése felfogható annak, amit az orvosi szakma a mai napig képvisel: a hippokratészi esküben a gyógyításra és nem a halálba segítésre tesznek fogadalmat.
Takács Albert és más jogi szakértők véleménye az volt, hogy az AB-döntésben keveredtek a jogi megfontolások a filozófiai és a teológiai érvekkel. Bihari Mihály alkotmánybíró különvéleményében megfogalmazta, hogy a gyógyíthatatlan vagy a nagy szenvedéseket átélő, emberi méltóságában korlátozott, méltatlan élethelyzetbe jutott beteg halált választó akaratát, illetve a halál előidézését tekintik eutanáziának, de a fogalom definíciójával az AB is adós maradt.
A törvényi helyzet érdemben a mai napig nem változott. Az Alkotmánybíróság annyit módosított 2014-ben a szabályokon, hogy az élő végrendeletet – mely az eutanázia világszerte bevett „intézménye” – nem kell kétévente megújítani. Erre a Vadász Gábor orvos által benyújtott alkotmányossági panasz után került sor. Ő azon az állásponton volt: ha a beteg kívánsága, hogy hagyják békében meghalni, azt az egészségügy nem akadályozhatja.
Tilos tehát az aktív eutanázia, a kórházi gyakorlatban mégis alkalmazzák annak lassú formáját, ami a végstádiumban lévő betegek esetében erősen hasonlít az Amerikában divatba jött terminal sedationhöz, ami végleges kábulatba ejtést jelent. Többek véleménye megegyezik abban, hogy fájdalomcsillapítás gyanánt ezt alkalmazzák a hazai gyakorlatban a morfinadagolás során.
A statisztikák szerint tízezres nagyságrendű azon halálesetek száma, amelyek során a végstádiumba jutott betegek erős fájdalomcsillapítókat kapnak. A szemérmes szakmai berkekben ezt mégsem illik aktív eutanáziának nevezni. Az eutanázia – ami jó halált jelent – sokáig nem volt kérdés a társadalmi valóságban, mert az idős betegeket egy szimpla tüdőgyulladás is elvitte. Ma már az orvostudomány majd minden testet életben tud tartani. Ötven-hatvan évvel ezelőtt ez nem így volt. A politika sem engedte, hogy vitázni lehessen az önként vállalt jó halál lehetőségéről.
|
A motoros idegsejtek sorvadásos betegségében szenvedő amerikai Craig Ewert orvosi segítséggel öngyilkosságot követ el egy svájci klinikán
Fotó: MTI/AP |
Ez sem a Horthy-, sem a Kádár-rendszerben nem volt téma. Sokak szerint ma sincs itt az ideje. Csak azt lehet megtenni, hogy fenntartsuk a téma iránt a közérdeklődést, és ha megváltozik a politikai környezet, jobban és felkészültebben meg lehet vitatni, mit kell tenni. Az elmúlt évtizedben készültek ugyan közvélemény-kutatások, amelyek szerint a megkérdezettek 60-65 százaléka támogatja az eutanáziát, de az ügyben megszólaló orvosok és jogászok szerint a válaszadóknak kevés fogalmuk volt arról, mi mellett állnak.
– Évekkel ezelőtt a budai Várban kerekasztal-beszélgetéseket folytattunk az élet méltó befejezéséről, videó készült belőle, lement a tévékben, ez ugyan befolyásolhatott embereket, de előbb meg kell érteni, hogy mit értünk eutanázia alatt – fogalmazott a jó halálról könyvet író Bitó László. A Columbia Egyetem nyugalmazott élettanprofesszora az eutanázia helyett az eutélia – jó vég – kifejezést vezette be.
Bitó szerint a halál könnyű, nincs benne szenvedés, pár másodpercig, legfeljebb pár percig tart csupán. Ha leáll valakinek a lélegzete, elveszíti az öntudatát, utána hat-hét percen belül az agy olyan állapotba kerül, hogy az ember képtelenné válik a normális életre. A haldoklót mesterségesen ugyan életben tudják tartani tíz perc után is, de az agy addigra már fölhasználja az energiatartalékait. A döntő tehát az agy állapota, s nem feltétlenül a szívé, mert az újraindítható.
Bitó szerint az eutélia megítéléséhez vissza kell néznünk a múltba. Valamikor régen a terhes asszony dolgozott a mezőn, elkezdődött a vajúdás, megszülte a gyermekét, és nyomban visszament dolgozni. Sok gyermek nem élte túl a megpróbáltatásokat, magas volt a csecsemőhalandóság, amihez hozzá volt szokva a társadalom. A modern időkben mindent megteszünk azért, hogy a magzatot károsodás nélkül kisegítsük a méhből. Ott áll az ember születése mellett a tudomány a ráépülő technológiával és a sokféle szakismerettel rendelkező specialistával.
– Az élet túlsó végén pedig ott áll mindenki, aki arra esküdött föl, hogy benn tartsanak az életben – jegyezte meg Bitó. – Nincs olyan, aki kisegítene bennünket az életből. Fölborult az egyensúly. Mi történne, ha a vajúdó asszony mellett ott lenne mindenki, aki arra esküdött föl, hogy benn tartja a magzatot a méhben? Ez az alapfeltevés, ebből kell kiindulnunk. Megváltoztak a körülmények. Szükségünk van egy új hivatás képviselőire, olyanokra, akik arra esküsznek fel, hogy kisegítik az embert az életből.
Átsegítőknek nevezném őket, Szent Kristóf nyomán kristófereknek, mert ez a vértanú volt az, aki átsegítette az embereket és a kis Jézust az örvénylő folyón. Azért van szükség rájuk, mert nem könnyű meghalni mostanában. A haldoklást, az agóniát annyira el tudjuk nyújtani, hogy egyre többen nem a haláltól félnek, hanem a haldoklástól. Bitó László könyvében részletesen kitér a kezelés-visszautasítás jogszabályainak elégtelenségeire. Rossz az egész úgy, ahogy van –ez a véleménye. – Beírhatom az élő végrendeletbe, hogy ha leáll a szívem, ne indítsák újra.
Ezzel lehet, hogy életem legszebb éveitől fosztom meg magam. Az lenne a normális, hogy nyilatkozhassunk arról is, ha a szív újraindítása után ilyen és ilyen súlyos fogyatékosságaim lesznek, segítsenek ki az emberhez nem méltó életből egy injekcióval. De így nem lehet rendelkezni. Szerintem a törvény alkotmányellenes, mert nem ad egyenlő esélyt mindenkinek. Tételezzük föl, hogy valaki olyan szívelégtelenségtől szenved, hogy már orvosságokkal sem tudnak elfogadható életet biztosítani számára: ha ő visszautasítja a kezelését, pár órán belül minden nagyobb szenvedés nélkül meghal.
Az áttétes csontrákban szenvedő azonban hiába utasítja vissza a kezelést, ettől legfeljebb elviselhetetlen fájdalma lesz akár hónapokon át. Az élet természetes részeként kell elfogadni az öregedés jeleit. Aztán ki kell békülnünk az életutunk végén türelmesen ránk váró halállal. És attól kezdve, hogy az orvos kimondja, sajnálom, nem tudok többet tenni, már nem az ő feladata lenne a kezelés, mert az orvos feladata a gyógyítás. Ekkor kellene átadnia a beteget annak, aki arra esküdött föl, hogy átsegít bennünket az életből a halálba, csakis a beteg önrendelkezési joga alapján.
|
Az Alkotmánybíróság ítéletét hallgatják közjogi méltóságok 2003-ban. Az AB szerint nem alkotmányellenes, hogy a törvény nem biztosítja az aktív eutanázia lehetőségét
Fotó: Földi Imre / MTI |
Az átsegítő lehetne orvos is, de feladná a hippokratészi esküt. Letenne egy másikat, miszerint mindent megtesz kliense önrendelkezési jogának érvényesítéséért. Mert egy orvos vagy egy bizottság nem döntheti el, hogy valaki milyen körülmények között nem akar tovább élni. – Az eutélia tehát azt jelenti, hogy jogom van a jó véghez, ami nem más, mint az, hogy az emberi méltóságomat fönntartva úgy tudok meghalni, ahogy az én vallásom, világnézetem, családi helyzetem, valamint a már meglévő és várható további fogyatékosságaim figyelembevételével nekem a legjobban megfelel – és ehhez megkapom a szükséges segítséget.
Az európai országok közül Hollandiában és Belgiumban 2002 óta engedélyezett az aktív eutanázia, Luxembourgban 2009-ben fogadták el a törvényt. Svájcban és Svédországban az orvos nem adhat be halálos injekciót, de felírhatja a betegnek. A többi európai országban szigorúan tiltják a segédkezést.Magyarországon az öngyilkosságban való közreműködést öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik.
„Tilos volt nyilvánvalóan reménytelen metasztázisok esetén tájékoztatni a beteget arról, hogy folyamatos és végérvényes állapotromlásra számíthat, amelynek halál a vége” – foglalta össze a hazai gyógyítással kapcsolatos élményeit egy tudományos folyóiratban Márkus Attila, aki ma már külföldön praktizál. Szerinte, amikor kollégái látták, hogy romlik a beteg állapota, elkezdődött a morfinkezelés – olyan esetekben is, amikor a betegeknek nem voltak fájdalmaik. Az osztályon gyakran cserélődtek az orvosok és a nővérek, akik természetesnek vették, hogy morfin-túladagolással rövidítik meg az életet.
