galéria megtekintése

„176 centi magas vagyok, nem túl kövér és szocialista”

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 01. számában
jelent meg.


Hajba Ferenc
Népszabadság

Szombathely baloldali polgármesterjelöltje egy olyan fotóval hirdeti magát a Nyugat.hu portálon, amelyen Orbán Viktor miniszterelnökkel fog kezet. A kép felirata: Össze fogunk Szombathelyért.

Szombathely baloldali polgármesterjelöltje egy olyan fotóval hirdeti magát a Nyugat.hu portálon, amelyen Orbán Viktor miniszterelnökkel fog kezet. A kép felirata: Össze fogunk Szombathelyért.

A felvétel persze nem most készült, hanem a szocialista Ipkovich György polgármestersége és Orbán Viktor második miniszterelnöksége idején. – 176 centi magas vagyok, nem túl kövér és szocialista – így válaszol Ipkovich György ügyvéd arra a kérdésünkre, hogy miért nem függetlenként indul a választáson. A szombathelyi hírek szerint egy nyilvánosságra nem hozott közvélemény-kutatáson ugyanis Ipkovich jóval népszerűbb az MSZP-nél.

Igaz, polgármesterjelöltként most nem egyetlen pártot képvisel, hanem az MSZP, a DK, az Együtt, a Szolidaritás és az Éljen Szombathely Egyesület baloldali összefogását. A Párbeszéd Magyarországért (PM) helyi szervezetével nem tudtak megállapodni, a várost 2002-től két cikluson át már polgármesterként irányító Ipkovichnak fogalma sincs, miért. Dorosz Dávid, a PM pártigazgatója kérdésünkre annyit mondott: általuk tiszteletben tartott helyi döntésről van szó, szombathelyi tagjaik úgy gondolják, hogy ez az összefogás nem képes a fideszes városvezetést lecserélni.

 

Az esélyeket latolgató politológusok, lapok és az MSZP országos vezetői is úgy látják: Szombathely nyerhető. Szó szerint így fogalmaz Szuhai Viktor, a DK szombathelyi vezetője is. Ő úgy véli, fő ellenségük az emberek fásultsága és reményvesztettsége, az ezekből eredő közönye lehet. A prognózisokkal azonban igen óvatosan kell bánni, hiszen az áprilisi országgyűlési választáson is úgy gondolták a baloldalon: a Vasban induló Hende Csaba megbukik.

Ehhez képest magabiztosan győzött, simán bemasírozott a parlamentbe. Mi változott azóta? – faggatjuk Szuhait. Az, hogy az emberek érzik, az önkormányzati választáson közvetlenül az ő bőrükre megy a játék. Össze tudják vetni, mennyit fejlődött a város a baloldali kormányzás és a Fidesz uralmának idején – magyarázza.

Ipkovich György ezúttal a Savaria Történelmi Karnevál kedvéért öltözött hadvezérnek, pedig valóban szívesen visszavenné a szombathelyi légió vezetését
Ipkovich György ezúttal a Savaria Történelmi Karnevál kedvéért öltözött hadvezérnek, pedig valóban szívesen visszavenné a szombathelyi légió vezetését
Kászoni László / MTI

A helybeliek szerint a Fidesz tekintélyét alaposan megtépázta, hogy – mi ként Ipkovich fogalmaz – egy polgári városban, egy püspöki székhelyen a párt fiatal vezetőinek egyike valószínűleg kokainozott, s ezt videón is rögzítették. Egy hajón pedig többen is prostituáltakkal múlatták az időt. Egyébként azokat, akik a szocialista Czeglédy Csaba által nyilvánosságra hozott ügyben besározódtak, valamilyen technikával a háttérbe vonták, ők elvesztették esélyüket arra, hogy a mostani választáson szerephez jussanak.

A Fidesz bizonyára nem a „szégyenben maradt” embereik tevékenységére gondolt, amikor Szombathelyen is azt ígérte, hogy folytatják azt, amit eddig tettek. A helyes útról okos ember nem tér le, azt folytatja, építi tovább, és nem kanyarodik vissza a 2002–2010 közötti városvezetés zsákutcájába – mondta a Fidesz–KDNP jelöltjeinek bemutatásakor Hende Csaba. A kormányzópárt a jelenlegi polgármestert, Puskás Tivadar orvost indítja újra, ő nem keveredett bele a fiatalabbak botrányaiba, a szombathelyiek közül többen is „a város nagypapájának” nevezik.

A baloldal elkészített egy 2020-ig tartó stratégiai programot, melyben gazdasági számok, forrásmegjelölések is szerepelnek. Nem pártprogram – tartja szükségesnek megjegyezni az ügyvéd. A program egyik meghatározó eleme a munkahelyteremtés. A szomszédos Söptével együtt van a városnak egy 600 hektáros területe, ahol új ipari parkot akarnak nyitni. Elsősorban a már letelepedett járműipari cégek beszállítóit várják oda.

Megszüntetnék a fizetős parkolást a belvárosban. Vegyenek a pénzen fagyit a gyereknek – ajánlja Ipkovich. Az jó, de mi lesz a kiesett bevétellel – tudakoljuk tőle. Szerinte a belvárosi kereskedelmi forgalomnak és a turizmusnak lendületet adó ingyenes parkolásnak és a gazdaságélénkítő programoknak köszönhetően a megnövekedett adóból kifizethető a kiesés, összességében 30-40 millió forint. A baloldal kihozná a kórházból a járóbeteg-ellátást.

Amióta a rendelőintézet kiüresedett, s a fekvő betegek osztályain látják el a járó betegeket, az intézmény úgy néz ki, mint egy hadikórház – mondja Ipkovich György. Fölteszi a kérdést: mi lesz, ha egy járvány miatt le kell zárni a kórházat? Hol kezelik akkor a járó betegeket. Programjukban a magyar–angol két tannyelvű oktatás bevezetését irányozzák elő. Azt akarják, hogy a középiskolába már nyelvvizsgával rendelkező gyerekek kerüljenek. Az angol nyelvvel versenyképesek vagyunk Ausztria szomszédos településein – állítja a jelölt.

Mindezt hogyan, hiszen nem önkormányzati tulajdonban van az iskola – faggatjuk. Ez nyilvánvalóan külön pénzt igényel az önkormányzattól, de kevés ennél fontosabb beruházása van a jövőnek – taglalja. Szombathelyen a Fideszen, a baloldalon és a Jobbikon kívül egyébként még van egy politikai erő, a Pro Savaria, mely főleg a pártok iránt nem elkötelezett értelmiség – orvosok, mérnökök, közgazdászok, oktatók – körében népszerű. Ipkovich szerint jelzésértékű, hogy a Pro Savaria eddig a Fidesz támogatója volt, most azonban ez a szervezet is az önállóságát tartja fontosnak, és azt állítja, hogy elszakadt a pártpolitikától.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.