A jó kormányzástól a jó együttműködésig

− Magyarországon még sincs ember, aki pontosan meg tudná mondani, hogy az államigazgatás hogyan teljesít, pedig mindenhová kiírják: Magyarország jobban teljesít. Mihez képest?

− Ez nagyon hatásos szlogen, mert az üzenete egyértelműen pozitív, az pedig, hogy mi van mögötte, nehezen átlátható. Megfelelő módszerekkel a folyamatok eredménye mérhető és összehasonlítható – nemcsak a gazdaságban, hanem az államigazgatásban, sőt, még a civil szervezetek világában is. A mutatószámoknak azonban legalább három fontos kritériumnak meg kell felelniük: lényeges dolgot tartalmazzanak, teljes körűen írják le a folyamatokat, és jól tükrözzék a valóságot! Az amerikai gazdasági életben elterjedt kifejezéssel „kiegyensúlyozott mutatószámrendszernek” hívják azokat az indikátorokat, amelyek a legpontosabban mutatják meg, mennyire magabiztosan van jelen a piacon egy-egy cég. Egyes elemei vizsgálják a vállalkozás ügyfélkapcsolatait (CRM), évről évre való üzleti gazdálkodását, működési folyamatainak hatékonyságát, valamint azt, hogyan bánik az adott cég a munkatársaival. Egy ilyen komplex rendszer nemcsak az erőforrások, hanem az idősíkok közötti egyensúlyt, vagy annak megbomlását is jelezni képes. Megjelentek már olyan szakmai irányzatok a nemzetközi szakirodalomban, amelyek ugyanezeket a fogalmakat adaptálják az államigazgatás területére. Szívesen támogatnám ennek magyarországi bevezetését.

− A sikeressé váló gazdaság változtathatná meg a politikát, vagy a „jó kormányzás” tehetné eredményesebbé a gazdaságot?

− Egyik sem képes igazán jól működni a másik nélkül. Úgy látom, jelenleg a gazdaság szereplői előbbre tartanak, mert ott mégiscsak van valamilyen verseny. Például a napi gyakorlat része, hogy próbálnak üzletfeleket elhódítani másoktól, miközben megtartani igyekeznek a saját partnereiket. Egy piaci szereplő ügyfélszolgálatán máshogyan bánnak az emberrel, mint egy hatóságnál.

− Mert a hatóságnál nincs verseny?

− Ez azért nem ilyen egyszerű! Nincs ugyan közvetlen versenytárs, de a tevékenységét összehasonlítják másokéval, és például azt mondják: „Hiszen itt kőkorszaki módszerekkel dolgoznak!” Továbbá senki sem lehet biztos, hogy élete végéig a közszférában dolgozhat. A nyílt munkaerőpiacon csak akkor lesz esélye, ha bebizonyítja, hogy az ottani friss elvárások módszereit alkalmazva is képes jól tevékenykedni.

− A közszférát azonban a politika irányítja, a politikusok számára pedig többnyire fontosabb a lojalitás, mint a mutatószámokkal leírható eredményesség.

− Az üzleti életben a tulajdonos az, akinek minden döntése felülírhatja a menedzsment vagy a munkatársak döntéseit. A közszférában a politika viselkedik tulajdonosként. Közös vonás, hogy mindkettőben van a szervezet fölött egy hatalom. De az nem igaz, hogy a cégtulajdonos szükségszerűen racionálisan viselkedik, a politika pedig szükségszerűen rossz „tulajdonos”. A tulajdonos következetlen döntései tönkretehetik a céget. A jó politika következetes: megmondja az elvárásait, megadja a peremfeltételeket, nem cikcakkol, hanem ha változtatni szeretne, egyeztet az intézménnyel, illeszti a politikai érdeket az intézményi lehetőségekhez. Maga a függés azonban része a rendszernek. Nem lázadni kell ellene, hanem elfogadni külső feltételnek, és alkalmazkodni hozzá. Az lesz eredményes, aki a számára adott kereteken belül a legjobbat teszi.

− Egy tőkés azt csinál a tulajdonával, amit szeretne: ha akarja, elherdálja. De egy hatalmon lévő politikai oldal nem bánhatna kizárólag a saját érdekei szerint a közszférával, mert az nemcsak az övé.

− A tulajdonosi hatalmat precízebben definiálja a tudomány, mint a politikai hatalmat. Nem igaz, hogy az lehet sikeres tulajdonos, aki csak a saját önös érdekeit tartja szem előtt. A gazdasági tréningjeimen arra igyekszem rávezetni a tulajdonosokat, hogyan tudnak a lehető leghosszabb távon a lehető legszélesebb szövetségesi közösséggel kooperációba kerülni. Merjék megfogalmazni az érdekeiket, mert ha ezeket megismerjük, akkor közös pozitív célokat lehet hozzájuk illeszteni. Ha a közös célok teljesülnek, mindenki nyertes lesz, és elégedett. Ez a politikai „tulajdonosra” is érvényes.

− Sokáig azt hallottuk: a közösség a fontos, az együttműködés visz előre. Amikor az erre alapuló rendszer kimerítette a tartalékait, akkor azt mondták: az individuumra és a versenyre épülő társadalom sokkal sikeresebb. Nekünk egyik sem sikerül?

− A magyar társadalmat kicsit félrevezették. A versenyre szükség van, de önmagában semmi másra nem jó, csak a pusztításra. A vadkapitalizmusban kegyetlen eszközökkel versenyeznek. Nem a legjobb győz, hanem a legerősebb, gyakran a leggátlástalanabb, pedig azután is tovább kellene élni, amikor eldőlt a verseny. Önpusztítás, ha egy társadalom nincs erre tekintettel.

− Hogy érti, hogy a legjobb győzzön, ne a legerősebb?

− Amerika messze nem hibátlan társadalom, de sokat lehet tanulni tőlük. Számos csapatsportban, ahol komplett sorokat cserélnek, ők a legjobbak a világon. A csapaton belül is van verseny – de csak addig, míg eldől, hogy a teljesítménye alapján kinek melyik sorban a helye. Attól kezdve nem egymás ellen, hanem a csapatért játszunk. Nem duzzogunk, hogy a második sorba tett bennünket az edző, pedig az elsőben lenne a helyünk. Ez egy pszichésen jól felépített rendszer, amelyet az is elfogad, aki a második sorba kerül. És így benne van a lehetőség, hogy a „jobb” győzzön. Az a jobb, aki képes megteremteni valamilyen lehetőséget, hogy az egész csapatnak jobb legyen. Ha ezt átvisszük a társadalomra, akkor az a jó, ha a jobb irányítja a társadalmat, mert attól az egész társadalomnak jobb lesz. Kell lenni egy pontnak, amikor a verseny átvált kooperációba. Barack Obama 2008-as megválasztását nagyon durva kampány előzte meg. Még nem volt biztos a végeredmény, csak nagyon valószínű, amikor a republikánus jelölt, John McCain felment a színpadra, a saját kampánystábja elé, akik őt ünnepelni gyűltek össze, és azt mondta: „Barack Obama az én elnököm”. Ez nagyon erős mondat volt.

− Magyarországon is elhangzott egy emlékezetesen erős mondat: „A haza nem lehet ellenzékben!” Orbán Viktor mondta, amikor elvesztette a 2002-es választást. Nálunk miért nem zárul le sohasem a verseny, hogy átváltson együttműködésbe?

− Ehhez kölcsönösen meg kellene állapodni a verseny szabályaiban, és korrektül betartani azokat. Ha nem állapodunk meg, vagy nem tartjuk be a szabályokat, akkor az győz, aki a legváratlanabb módon megszegi őket. Az mutat példát a társadalomnak, aki a legkreatívabb, legvakmerőbb szabályszegésre képes. Meg is látszik az ilyen társadalmon, mert az emberi tanulás nagyon nagy része mintákon keresztül történik. A vezetők, ismert politikusok mindenütt példaként, gyakran rossz példaként szolgálnak. Nálunk hiányoznak azok a katartikus pillanatok, amikor a verseny átvált együttműködésbe.

− De miért? Ha beíratnák önhöz egy szűk körű tréningre Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet, akik rendkívül hatékony emberek, miközben végtelenül megosztó személyiségek, mit mondana nekik?

− Hogy aki nem jó az együttműködésben, mert akkor is versenyezni akar, amikor a kooperáció ideje jön el, az megöli a csapatszellemet, és hosszú távon tönkreteszi a saját csapatát is. David Beckham és Lionel Messi egyaránt futballzseni. De míg Beckham hosszabb távon minden csapatot szétzilált, amelyben játszott, Messi az egyéni képességeit a csapat szolgálatába állítja. Az egyén rúgja a gólt, de győzni csak a csapat győzhet.

− Az ellenségképre építő kampányok rendre sikeresebbek, mint a pozitív célt felmutatók.

− Ha az egyik politikai paradigma totális győzelmet akar elérni a másik fölött, azzal óhatatlanul kidob olyan értékeket, amelyek benne nincsenek meg, a másikban viszont igen. Cégek, intézmények vezetésében ellentmondó preferenciáknak nevezik ezt a jelenséget. Ezeket lehet, sőt kellene harmonizálni. Amikor eldől egy választás, akkor az összetartozás és a végső cél, a sikeresebb működés érdekében fel lehet valamennyit adni a saját érdekekből, azért, hogy cserébe együttműködést kapjon az adott politikai oldal. Németországban ezt valósította meg a nagykoalíció, amely életképessé tette a választáson gyengébb eredményt elért politikai oldal törekvéseinek jelentős részét is.

− Régen azt hittük, a szabadság hiányzik ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk. Most vannak szabad választások, cserélődnek politikai elit csoportjai, mégis alig lépünk előre. Min múlik, hogy egy ország gazdasága, társadalma körbejár, vagy elmozdul a felemelkedés felé?

− Nem célom, és nem is lennék képes rá, hogy elrendezzem Magyarország vagy a világ sorsát. Egy magamfajta tanácsadó, tréner annyit tehet, hogy segít annak, akiben már motoszkál az önfejlődés gondolata, és van egy alapvető befogadó nyitottsága. Ebben az esetben stimulálni tudok embereket, képes vagyok az első lökést megadni – de mások helyett gondolkodni, döntéseket hozni nem. Az mindenki számára belső, egyéni döntés, hogy tudatlanságban akar-e maradni, vagy önfejlődési szándékával pozitív mintát követni és adni.

Névjegy

 

Szügyi György Az 1990 óta üzleti képzéssel és tanácsadással foglalkozó Euromenedzser Zrt. elnök-vezérigazgatója. Több mint 80 ezren vettek részt előadásain és tréningjein. Az utóbbi időben közintézmények vezetőinek és munkatársainak is tart tréningeket. Véleménye szerint az üzleti élet módszertanának jelentős része adaptálható a közszférába. A Humán Szakemberek Országos Szövetsége (HSZOSZ) alelnöke. Tapasztalata alapján a rendszerváltozás utáni magyar gazdaság és társadalom kudarcainak főbb okaiként a nem megfelelő tudatossággal kezelt pozitív beállítódást és az együttműködési készség hiányát jelölné meg.