galéria megtekintése

A magyar vörös potenciálja

Ellátogattunk egy szakmai tesztre, melynek témája a magyar vöröseink potenciálja volt. A téma gyakorlati részébe két ikonikus hazai vörösbor több évjáratának megkóstolásán keresztül nyerhettünk mélyebb betekintést.

A rendszerváltást követően óriási fejlődésen ment keresztül a magyar borkultúra. Számos honi borászat kezdett olyan minőségű borokat alkotni, melyek mind itthoni, mind nemzetközi megmérettetéseken nagyon komoly eredményeket értek el, ezzel pedig évről-évre egyre inkább felkeltették a nemzetközileg ismert, és elismert szakértők véleményét. Azonban gyakran megkérdőjelezik a nagy vöröseink potenciálját, lévén még útkeresésben vannak borászaink. Pedig a szekszárdi és a villányi borvidéknek is számos kiváló adottságú és sokszínű területe van, melyek alkalmasak arra, hogy világszínvonalú borokat készítsenek. 

Nagy évek nagy vörösei

 

 
Vörösbor

Az egyes évjáratok minőségét nem csak a tavasz és a nyár időjárása, de a szüreti időszaké is befolyásolja.

A kétezres év szüreti időszakában kivételesen meleg idő volt, nagyon kevés csapadékkal, ezért jellemzően nagy testű, vastag borok készültek. Két évvel később az átlagosnál jobb év köszöntött a termelőkre, ám a szüreti időszakban már változékony időjárás nehezítette a betakarítást.

A 2003-as legendás, de ezzel egy időben kettős megítélésű évjárat. A szüreti időszakban olyan meleg volt, hogy sok helyen már-már túlérett a szőlő, ami alacsony savtartalommal jár. Így az évjárat legnagyobb kihívása az volt, hogy a testesség mellett elegáns felépítést, és hosszú életet biztosító savszerkezetet tudjanak produkálni a borokban. Ehhez pedig a szokásosnál jóval korábbi szüreti időpont megválasztása volt a kulcs.

2006-ban a meleg nyarat hosszú, száraz ősz követte. Hősokk azonban nem érte a tőkéket, így sokkal egyenletesebben érhetett a szőlő, mint három évvel korábban. Ez az évjárat lehetőséget adott kifinomult, elegáns, nagy borok készítésére. Kedvezett a beltartalomnak és a szép savszerkezetnek a meleg, de csapadékos 2007-es esztendő, illetve a 2009-es igen hosszúra nyúlt nyár is. Hasonló volt a helyzet 2011-ben is, amikor szokatlanul korán érett be a szőlő, egyes termelők már szeptemberben szüretelhették a kései fajtákat.

Kóstolási élmények

 

Ellátogattunk egy szakmai tesztre, melynek témája a magyar vöröseink potenciálja volt. A téma gyakorlati részébe két ikonikus hazai vörösbor – a Gere Tamás és Zsolt által készített Aureus, illetve Takler trió, vagyis Takler Ferenc, Ifj. Takler Ferenc, és Takler András Regnuma - több évjáratának megkóstolásán keresztül nyerhettünk mélyebb betekintést.

Az Aureus alapanyagai, cabernet franc, cabernet sauvignon és merlot fajták.

2003-as évjárat jellemzőkje: A közepesnél mélyebb rubin megjelenés. Összetett illatok, toastosság, szedresség, egyre nyíló erdei gyümölcsösség, zöldfűszerek, olívás jelleg mellett érezni némi csokoládét. Nagyon szépen beépült csersavak, és a kisfahordós jegyek is integrálódtak. Kétségkívül sokrétű, és szép állapotban lévő bor.

2006-os évjárat jellemzői: Közepesen intenzív, visszafogott, elegáns illatok, földesség, pörkölési aromák, konyakmeggy és bogyós gyümölcsök érződnek. A tölgyfahordós érlelésből fakadó íz- és illatjegyek nem dominálnak. Szájban nagyon harmonikus, elegáns, szinte tökéletes tannin/sav egyensúly, visszafogott, szépen érett gyümölcsösség, diszkrét hordós jegyek, minden az eleganciáról, és a visszafogottságról szól ebben a borban.

2007-es évjárat jellemzői: Mélyebb rubin színvilág. Illata lassan bontakozik ki, de aztán egyre inkább nyílik, fűszeres, érett gyümölcsös, pörkölési aromákat is mutat. Kóstolva komoly struktúra jellemzi a bort érett tanninokkal, szép savakkal, arányossággal, nagyon karakteres ízvilággal, hosszú utóízzel, és nagy potenciállal.

2009-es évjárat jellemzői: Mély színvilággal, bíborba hajló széli színekkel mutatkozik be. Nagyon intenzív illatok, harsány gyümölcsösség, menta, valamint a hordóból érkező pörkölési aromák jellemzik. Szájban nagy alapanyagot kapunk, élénk tanninok, élénk savak, szép test, vastag gyümölcsösség, sok de szép hordós jegyet érezni. Minden összetevője megvan ahhoz, hogy igazi nagy borrá érjen, azonban még ebben az állapotában zabolátlan, fiatal - mondja a szakember.

2011-es évjárat jellemzői: Fiatalos, mély színvilág. Gyönyörű, élénk, illatok jellemzik, jól beérett gyümölcsösséggel, kis borsossággal, málnával, meggyel, izgalmas friss illatokkal, a háttérben kis kókuszossággal. Ízében is nagyon élénk és tartalmas gyümölcsösség jön elsősorban, amit éppen csak kereteznek a hordóból származó pörkölési aromák. A tanninszerkezet elegáns és visszafogott, a gyümölcsök áradóak.

Gere Tamás és Zsolt A cuvée 2000: A pincészet nagy vörösborának stílusgyakorlata az ezredfordulóra készített házasítás. Csillogó rubin színvilág, megjelenésében meghazudtolja a korát. Illatában konyakmeggy, grillázs, bőrösség a legmeghatározóbbak, eleinte visszafogottan, majd egyre erőteljesebben jelentkeznek. Ízében is jelentős konyakosság, konyakmeggyesség lép föl. Szép arányos szerkezet, aszaltmeggy, finom lekvárosság, és a bőrösség dominál, mely közepesen hosszú utóízében is jól érezhető.

A Takler féle Regnum alapanyagai, cabernet franc, merlot, cabernet sauvignon, illetve kékfrankos fajták.

2002-es évjárat jellemzői: Mély színvilág, téglás széli színekkel. Nagyon mély, összetett aromái vannak. Érett gyümölcsöket, leginkább áfonyát érezni, ugyanakkor erőteljesek a szilvalekvár, a kávé és csokoládés jegyek is. Ízében is hozza az illataromákat: érett gyümölcsösség érződik, utóíze hosszú, és nagyon összetett.

2003-as évjárat: A pohárban egyre nyíló, melegséget, és érettséget mutató egyedi illatai vannak, dominál a narancslekvár és a csokoládé. A szájban folytatódik az illatban mutatott izgalmasság. Koncentrált ízek, jól beérett szedres jegyek, csokoládés, aszaltmeggyes ízek jellemzik.

2006-os évjárat: Mélyről jövő rétegezett, tökéletes illategyensúly, amely nagyon visszafogottan jön. Érett kékbogyós gyümölcsök, zöldfűszerek, szarvasgomba mellett mokkás, kávés, nyomokban, fás, tölgyes jegyeket vélünk felfedezni. A visszafogottság mindvégig megmarad. Kóstolva nagyon elegáns felépítésű, feszes szerkezetű nagy, és kifinomult anyag. Részlet gazdag, komplex, minden részletében lecsiszolt, és kifinomult. Az elegánsan megkomponált nagy bor egy remek példája.

2007-es évjárat jellemzői: Feketés, mély színvilág. Megforgatva egyenletes feltapadás, lassan csorog le a pohár falán.  Egyre nyíló intenzív illat, szárított meggy, ribizli, földesség, dohány, a háttérben csokoládés, kávés, szép pörkölésű hordó aromáit idéző illatkomponensek érződnek. Kifejezetten testes bor kis extraktédességgel. Utóízében érintésnyi ásványosság, egy csipetnyi sós íz, amely nagyon jól áll neki.

A több mint 10 éves tételek is csodálatos állapotban vannak, íz-mélységükkel igazi borélményt nyújtanak. Nem is csoda, hogy nemzetközi megmérettetéseken, vagy nemzetközileg elismert szakirodalmak vaktesztjein az élbolyban végeznek a világ ikonikus boraival együtt. Hogy miért nem tudjuk elárasztani velük a világot? A termőterületek európai szinten különlegesek ugyan, de kicsik. A legkiválóbb nedűinkből ezért kevés készül, és csakis a legjobb években, így a nemzetközi piacon a jó magyar vörösbor éppen ezért számít ritka különlegességnek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.