Az nyilvánvaló, hogy az ön pártja nem rendelkezik mély társadalmi beágyazottsággal, tömeges tagsággal vagy kiépített országos hálózattal. Mégis, mivel tud akkor az ellenzéki szövetség hasznára lenni? Mit tudnak önök beletenni a nagy ellenzéki közösbe?
Leegyszerűsítve azt tudom mondani, hogy szavazatokat. A szabadságszerető embereknek az elmúlt időszakban nem volt lehetőségük megalkuvás nélkül bárkire is szavazniuk. Az ellenzéki oldalon több olyan tömörülés is létezik, amelynek vannak ugyan liberális felhangjai, de tisztán egyik sem képviselte az ember- és egyénközpontú liberális gondolkodást. Ez hiányzott. Erre adunk mi most választ. Ez egy masszív és jelentős választói réteg. A Liberálisok új, fiatal arcokat hoztak be a politikába, jelöltjeink között számos huszonéves fiatal kért és kapott volna lehetőséget, ha az önálló indulás mellett döntünk. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a pártunk mögött álló szakértői stáb kiemelten hasznos szellemi hátteret biztosít az Összefogás számára is. Sajnos, a feszült és fenyegető magyar állapotok miatt egyelőre kevesen vállalják még fel a nyilvánosság előtt érték- és pártválasztásukat. De, hogy csak egy példát mondjak: a gazdasági szakpolitikai kérdéseket nálunk Bodnár Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke koordinálja. Egy hozzáértő, gazdasági csúcsvezető.
Az mondta az előbb, hogy önök előtt nem volt olyan erő, amely tisztán képviselte volna a liberális értékeket. Holott létezik a Kuncze Gábor-féle Szabadelvű Polgári Egyesület vagy az Ungár Klára vezette SZEMA. Előbbi politikus közös egyéni jelöltként indul, utóbbi pedig még szövetséget is kötött a Bajnai Gordon nevével jegyzett Együtt–PM-mel; igaz, a teljes körű Összefogás listáját látva – rajta többek között az ön nevével – inkább visszavonult és kilépett az együttműködésből.
Olyan liberális párt, amely képes elindulni egy választáson, tisztességes eredményt elérni és amely pártként is definiálja magát, nincs még egy rajtunk kívül. Szavazni csak ránk lehet. Kuncze Gábort a mai magyar közélet kiemelkedő alakjának gondolom, akinek helye van a következő parlamentben. De ő is az Összefogás jelöltjeként indul, nem pedig valamilyen párt színeiben.
Az október 23-i beszédében felvetette egy ellenzéki árnyékkormány létrehozását is a választásokig. A nyugati demokráciákban, így például Nagy-Britanniában bevett szokás hasonló árnyékkabinetek működtetése, Magyarországon azonban erre nemigen volt példa. Ráadásul nehezen elképzelhető, hogy a széles körű együttműködést is nehezen összehozó ellenzéki oldal épp még nem létező miniszteri helyekben képes lenne akadálymentesen megegyezni.
Továbbra is fenntartom ezt a javaslatomat, szerintem érdemes lenne megcsinálni. Nem mondom, hogy minden kormányzati pozíciót előre ki kellene osztani, de érdemes lenne hétről hétre megnevezni olyan jelentős szereplőket, akikre bizonyos területeken számít a leendő kormányfő. Ez erősítené a hitelességet és a kormányzóképességet.
Ahhoz, hogy árnyékkormány helyett igazit alakíthassanak, még győzni kell a választásokon. Az ön által fontosnak mondott közvélemény-kutatások alapján viszont az ellenzék még mindig messze áll a Fidesz támogatottságától. Mintha a nagy összefogás sem hozta volna, amit vártak.
Fontos tudni, hogy az ellenzéki Összefogás az egyetlen megoldás arra, hogy kormányváltás legyen Magyarországon. Semmi más nem működik, csak ez. Ne feledjük, hogy a kutatóintézetek maguk is sötétben tapogatóznak a jelentős tömeget alkotó bizonytalanok miatt. Nem állítom, hogy ez a bizonytalan tömeg mind ellenzéki szavazó. Bizonyosan nem. Akkor látunk reálisabban, ha a kutatási adatok mellé odatesszük az időközi választások eredményét is. Ezek pedig azt mutatják, hogy vagy az ellenzéki jelölt nyer, vagy pedig kifejezetten szoros a verseny a két oldal között. Számomra ez azt mutatja, hogy sok titkolózó szavazó van az Összefogás táborában, vagyis a két tábor valójában fej-fej mellett halad. Az Összefogással a Fidesz előzési távolságba került. Azon kell dolgoznunk a következő hetekben, hogy meg is tudjuk előzni őket. A hamarosan induló miniszterelnök-jelölti kampány ezen lendíteni fog.
A már hivatkozott október 23-i beszédében fontos mondatként hangzott el az is, hogy Orbán Viktor támogatói ugyanolyan részei a magyar nemzetnek, mint az ellenzéki szimpatizánsok. Mindez azt is jelenti, hogy kormányváltás után egyfajta kiegyezésre fognak törekedni a szétszakított politikai táborok között?
Valóban, ezt kulcsfontosságú célnak is tartom. A Liberálisoknak ebben egyfajta hídszerepet is szánok. Gesztusokra van szükség, olyanokra, mint az ön által hivatkozott mondatok hangsúlyos kimondása. Elég egyelőre azzal kezdeni, hogy egy olyan közönség előtt, ahol Orbán Viktor „lehazaárulózását” várják az embertől, inkább azt mondjuk: mindannyian ugyanannak a nemzetnek a tagjai vagyunk. Lehazaárulózni a politikai ellenfelet kétségtelenül könnyű sikert hoz. Látom is a kollégáimon, hogy gyakran elragadja őket ennek a könnyű sikernek a lehetősége. Nekem az az őszinte meggyőződésem, hogy az ország csak akkor fog kilábalni a jelenlegi helyzetéből, ha a jobboldaliak, baloldaliak és liberálisok megállapodnak a nemzeti minimumokban. Ehhez előbb választást kell nyerni, mert igazi gesztusokat a hatalmon lévők tudnak tenni. A hatalom mostani birtoklóinak pedig sajnos eszükben sincs betemetni az árkokat. Legyen világos, ha meg is indul a gesztuspolitizálás, hosszú évek kellenek még a megoldáshoz. De el kell kezdeni ezt a folyamatot. Amíg az egyik tábor a rabláncon akarja elvinni a másikat, ebből az országból semmi nem lesz.
A Liberálisok honlapján a szakpolitikai területeket tekintve csak néhány fontosabb tétel szerepel, részletes program nem. Az új alkotmány elfogadása, a jelenlegi közmunkaprogram felszámolása még találkozik a szövetséges elképzeléseivel, az viszont már egyértelműen ellentétes, hogy önök az egykulcsos adó hívei.
Az Együttérző liberalizmus című programiratunk elkészült és vitára is bocsátottuk, ezt a közel hatvanoldalas csomagot épp most fogjuk a beérkező vélemények alapján aktualizálni és véglegesíteni. Készítünk egy rövidebb verziót is belőle, amelyet a kampányban fogunk használni. Ami a konkrét ígéreteket illeti: valóban azt az álláspontot képviseljük, hogy az egykulcsos adó jó és hasznos Magyarország számára. Az a különbség, hogy a Fidesz rosszkor nyúlt ehhez az eszközhöz, és egyelőre csak a kárát látjuk: például a kieső bevételekben. Az egykulcsos adó ugyanis csak egy felfelé ívelő, növekvő gazdaságban jelent mérhető előnyöket, recesszióban károkat okozhat. A Liberálisok készek egy olyan kompromisszumra, hogy kormányváltás után a tartós növekedési pályára állásig elfogadható egy kiegészítő adókulcs bevezetése, amely stabilizálja a költségvetést.
Volt környezetvédelmi miniszterként miként viszonyul a paksi bővítéshez? A Liberálisok is a kormánnyal való szembenállás alapján ítélik meg a beruházást?
Nem vagyok feltétlenül atomenergia-ellenes. De abban biztos vagyok, hogy annak eldöntésébe mindenképpen be kell vonni az embereket, hogy ezt a bővítést miként, milyen áron, mikor és kikkel kell megcsinálni. Számomra az eljárás teljességgel elfogadhatatlan. Végzetes hiba évtizedes gazdasági függőségbe taszítani az országot, pláne azzal az Oroszországgal, amely nem ténylegesen demokratikus ország. A paksi beruházással kapcsolatban az is fontos – aminek a megértéséhez nem kell mindenkinek atomfizikusnak lennie –, hogy a japán katasztrófa után az újonnan épülő reaktorokat „Fukusima-biztosan” kell megépíteni, függetlenül attól, hogy Magyarországon milyen gyakran várható természeti katasztrófa. Ez az elvárás pedig súlyosan megnöveli a költségeket. Azt is tudni kell, hogy Németországban – az Európai Unió legfejlettebb gazdaságában – éppen az atomerőművek leállítása és az energiapolitika stratégiai átgondolása, a megújuló energiaforrások felhasználhatóságának kiépítése zajlik. Három éven belül pontosan látni fogjuk, hogy a német program mennyire volt sikeres. Ezt meg kellene várni. Ha most évtizedekre rátesszük Magyarországot egy atomalapú vágányra, amelyről később kiderülhet, hogy elavult és drága, már késő lesz. Ausztriában például törvény írja elő, hogy nem lehet atomerőművel előállított energiát importálni. Ha más európai ország is hasonló szigorítást hoz a következő években, akkor az exportterveinknek is lőttek. Életveszélyes hazárdjáték zajlik megfontolt előkészítés és szakmai vita nélkül. Környezetvédelmi miniszterként sokan támadtak, amiért azt mondtam: ha ez a kérdés terítékre kerül, akkor népszavazáson kell róla dönteni. Most sem gondolom másként.
A mostani országgyűlési választás mintha nemcsak Paksról, jó vagy rossz kormányzásról, de új politikai rendszerek elfogadásáról, sőt mély ideológiák közötti választásról is szólna. Orbán Viktor egyre egyértelműbben fordítja át a rendszerváltáskor nyugat felé kormányzott magyar hajót a keleti kikötők felé.
Gyönyörű szimbóluma a jelenlegi rendszernek, hogy Göncz Árpád helyett a Fidesz azt a Pozsgay Imrét nevezi a rendszerváltás hősének, aki ellen én, mint Fidesz-alapító (többek között Orbán Viktorral és Kövér Lászlóval közösen) elszántan harcoltunk. Mert az MSZMP-nek és a kommunista rendszer egyik szimbólumának tartottuk. Ő most a Fidesznél a rendszerváltás szimbóluma. Ebben minden benne van. Jól kiütközik, hogy milyen torz átalakuláson ment keresztül az egykori liberálisból keresztény-konzervatívvá lett Fidesz. De, teszem hozzá, szerintem már a keresztény-konzervatív szavazók sem tudják feltétlenül követni azokat a bakugrásokat, amelyeket a Fidesz elkövet. A napokban minden fontosabb állami vezető levélben üdvözölte az iszlám forradalom teheráni évfordulóját, ami egészen elképesztő. Közben Orbán Viktor Pekingben a kínai modellt dicséri. Ugyanő korábban kizavarta az oroszokat, most pedig behívja őket, és újra, évtizedekre függővé tesz minket tőlük. A rendszerváltáskor pont az volt a kérdés, hogy a kelethez vagy a nyugathoz akarunk tartozni. Elég világos volt a válasz. Most hasonlót látunk Kijevben is, ami intő példa kellene, hogy legyen. Úgy gondolom, a magyar választók egy része nincs még tisztában azzal, hogy április hatodikán nemcsak az Orbán-kormányról mondanak véleményt, de szavazatukkal egyszerre legitimálhatják vagy le is bonthatják a nemzeti együttműködés rendszerét. A kampány hátralévő részében azon leszünk, hogy ezt minél többen tudják.
A jelenlegi kormány és kormányzati rendszer radikálisabb hangú ellenzői már az április hatodikai választás tisztaságát is jó előre megkérdőjelezik, hivatkozva az átírt választási eljárási szabályokra, a Fidesznek lejtő kampányszabályokra, az aránytalan mandátumszámolásra, vagy épp a külföldiek levélben való, nehezen kontrollálható szavazására. Ön is úgy gondolja, hogy nem lesz, nem lehet tisztességes a mostani választás?
Eszem ágában sincs azt gondolni, hogy a jelenlegi kormánypártok csalni próbálnak majd a választáson, de azért a pályát egyoldalúan jobbra döntötték. Továbbra is azt feltételezem róluk, hogy az ország javát akarják. Az más kérdés, hogy szerintem rosszul. Keményen bírálom őket politikai kérdésekben, de nem tekintem ellenségemnek a jobboldalt és a kormányoldalt. Azt kell feltételeznünk, hogy a választások tiszták és korrektek lesznek. Azt is megértem ugyanakkor, hogy a választók egy része fél attól, hogy az általa leadott voks csalás áldozatává válhat. Éppen ezért jó megoldásnak tartanám, ha az ellenzék felkészülne, és a választás napján alternatív szavazatszámlálást tartana. Ez nyugalmat hozna a bizalmatlanoknak.
Fodor Gábor szerint erősítené a hitelességet, ha az Összefogás megnevezné több miniszterjelöltjét
