Megverte, majd kirabolta saját anyját

Nem csak a büntető, de a legelemibb morális szabályokat is áthágta az a 23 éves, többszörösen büntetett előéletű,munkanélküli fiatal, aki kiskörei lakásán saját édesanyját bántalmazta azért, hogy elvegye a pénzét. A Hevesi Járási Ügyészség vádat emelt az előzetes letartóztatásba helyezett férfival szemben – írja a heol.hu.

A vádlott vagyon elleni bűncselekmények miatt korábban már többször állt bíróság előtt, a legutóbbi esetekben orvhalászat vétsége miatt két ízben is felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélték. Munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkezett, a létfenntartásához szükséges pénzt gyakran édesanyjától kapta, akivel idén március végéig közös háztartásban élt, majd elköltözött tőle egy közeli faluba. Idén április 7-én délután azonban már a korábbi lakásban várta a 62 éves, törékeny testalkatú sértettet, aki 16 óra után érkezett haza a munkából. Amint az asszony belépett a házba a vádlott rákiáltott, hogy „tegyél ki nekem 15 000 forintot", de az édesanyja erre nem volt hajlandó. Ekkor kétszer is megütötte ököllel az arcán, amelynek hatására, a fiától való félelmében a nő a fogason lógó kabátjáig hátrált, majd a zsebéből kivette a maradék 11 500 forintját, és azt a vádlott elé dobta a földre. A fiatalember erre felhagyott az ütlegeléssel, és a pénzzel együtt távozott a lakásból.

A Hevesi Járási Ügyészség az elkövetőt - mint különös visszaesőt - rablás bűntettével vádolja, mely bűncselekmény büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.