Élvezettel olvastam szilveszteri számukban a dalszöveg-félreértelmezésekről, a bikicsunájos, a szeretem a bőrönd illatát idéző átköltésekről szóló hosszú írásukat, s eszembe jutott, hogy jó pár évtizede (vagyis anno decibel) mi is jókat röhögtünk a május 1-jei felvonulásokon félreénekelt sorokon. Így zengtük a dalt üde, mámoros ajakkal, hogy: ző(l)d a segged, elvtárs (sződd a selymet, elvtárs helyett); vagy a mint a mókusban, a nóta helyén: Ajkáról ki sem fogy a bauxit.
Mint cikkük is bizonyítja, a popdalok se maradhattak ki, s ebben annak volt nagy szerepe, hogy a rock, a beat hosszú évekig tiltott, később tűrt műfaj volt. Titokban hallgattuk a Szabad Európa Rádió Tinédzserpartiját vagy a Luxit (a Luxembourg Rádiót), hiszen Cseh Tamással (illetve Bereményi Gézával): „Minket a tánczeneszó, valami »I love you so« hozott össze. / Valami híres énekes valami angol szöveget énekelt. / Bár se te, se én nem tudtunk angolul, / mégis azt hittük, hogy ami belénk szorult, / ez kimondja helyettünk angolul.”
S így jöttek sorra a félrefordítások, köztük a két leghíresebb: a „kiviszem a lavórt” és a „rock az óra körül”. Mert valóban így hallottuk 1966 őszén „Sztivi Vinvud” és „Szpenszer Dévisz” dalát (Gimme Some Lovin), illetve így követeltük a korabeli „díszzsokéktól” Bill Haley Rock Around the Clock című számát. (Valójában: Éjjel-nappal rock.)
