Az írás a Népszabadság
2014. 07. 02. számában
jelent meg.
Tudjuk, hogy így megy ez: a csókosok, rokonok, haverok, kollégák kapják az ilyen-olyan (állami) pénzes megbízásokat, földeket, trafikokat, stadionokat.
Vagyis ebben semmi meglepő nincs. Szól az ember, a magas rangú állami hivatalnok, mindannyiunk közszolgája a barátoknak-kollégáknak, hogy a magáncégük nevében vegyenek már részt ilyen-olyan pályázaton, ahol azután hol az egyik, hol a másik fog nyerni, amúgy igazságosan.
Szóval ezt tudjuk, ezért nem vagyunk meglepve.
De az eddig nemigen fordult elő, hogy ez a bizonyos közszolga, magas rangú hivatalnok magától értetődő természetességgel tegye közhírré, hogy a kollégáknak kiosztott pályázati pénz több mint természetes.
Hiszen kiket is hívna meg az ember – így L. Simon László –, ha nem azokat, akiket ismer, akikről nem kell semmiféle referencia, mert hát közeli kollégák. Főleg, ha – mint mondja – a „dolog” sürgős, nem érnek rá a döntnökök holmi ismeretlen cégekkel bíbelődni.
Ezért aztán vitán felül áll, hogy a Velencei kerékpárút és kerékpáros turisztikai szolgáltatások fejlesztése című projekttel kapcsolatos kötelező tájékoztatás és az üzleti marketing ellátására Kisfalvi Gábornak, L. Simon kabinetfőnökének a cége a legjobb. Bajnai Zsolt, L. Simon másik közeli kollégája, a másik meghívott cég tulajdonosa ezúttal alulmaradt – majd legközelebb ő kerül sorra.
„Akit jól ismerek, akiben megbízom, és aki mindig minden kérésemet szakszerűen oldotta meg”, mondja L. Simon, és hozzáteszi: „természetes”.
Itt, mifelénk mostanság tényleg az, akárcsak a vastag bőr, a pofa és egyebek.
