A tavalyi Charlie Hebdo-merénylet óta áll a „bevándorlás”, a muszlim arabok Európába érkezése mint veszély az orbáni politika középpontjában. Alkalmas volt ez a Fidesz 2014. végi népszerűségvesztésének megfordítására. Orbán előbb „nemzeti konzultációt” rendezett a „bevándorlásról”, majd Budapesten átutaztatott több tízezer menekültet, megmutatva őket a főváros járókelőinek. Aztán kerítést építtetett a szerb határra, megszigorította a határátlépés szankcionálását, és a párt – állítólag – másfél millió aláírást gyűjtött össze az utcán a menekültek befogadása ellen. Az Európai Unió Bíróságán megtámadta az uniós belügyminiszterek által nagy többséggel hozott első kvótahatározatot, majd az Országgyűlés támogatását is megkapta az Európai Bizottság újabb menekültelosztási tervei elleni fellépéshez. (Hogy pontosan miről szólt ez a határozat? „Egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt vélemény elfogadása feltételeinek fennállásáról szóló jelentés elfogadásáról.”) Mindennek betetőzéseként a kormány népszavazást kezdeményez, hogy ne csak az aláíró Fidesz-hívek, ne csak az Országgyűlés, de a választópolgárok tömegei sorakozzanak fel mögötte a menekülőkkel, illetve a menekülteket befogadó uniós tagországokkal való szolidaritás felmondásában.
A népszavazás természetesen jogellenes, hiszen mind a köztársasági alkotmány, mind az orbáni alaptörvény szerint csak az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésről lehet országos népszavazást tartani. A kormány által kezdeményezett, október 2-ára kiírt népszavazást viszont olyan kérdésben írták ki, amely nem a magyar törvényhozás, hanem az Európai Unió közösségi jogalkotására vonatkozik („Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”). Ugyanakkor – szemben az ellenzéki politikusok körében elterjedt vélekedéssel – a népszavazás nem értelmetlen, nem „okafogyott”, hiszen valójában abban kér állásfoglalást a magyar állam a polgáraitól, hogy egyáltalán befogadjon-e Magyarország menekülteket. A kormány népszavazási propagandája ugyanis arról igyekszik meggyőzni a magyar választókat, hogy a menekültek befogadása veszedelmes, az ország ne fogadjon be menekülteket. A népszavazás eredményétől – a nemleges szavazatok többségétől – a kormány kifejezetten politikai támaszt vár ahhoz, hogy az Európai Unióban folyó tárgyalásokon elutasíthassa menedékkérők fogadását más országokból, illetve megerősítést ahhoz, hogy a magyar határon ellehetetleníti menedékkérők bejutását.
A népszavazási kérdést úgy fogalmazták meg, hogy az ne a valóságos politikai szándékra, a menedékkérők fogadásának elutasítására, hanem a „kvótára”, az Európai Unió bármely országába érkező menekültek országok közötti újraelosztására, a menekültügyi eljárás lefolytatása, a menekültek átmeneti eltartása, elszállásolása, képzése, iskoláztatása jelentette terhek országok közötti arányos megosztására vonatkozzék. Mit is jelent a „kvóta”? Szolidaritást jelent, két értelemben. Egyfelől azt jelenti, hogy az unió tagállamai egyáltalán készek menedékkérőket fogadni. Erre valamennyi uniós tagállamot nemzetközi normák és egyezmények kötelezik. Éppen mert a kormány tisztában van ezzel, nem zárkózik el formálisan menedékkérők fogadásától, hanem a magyar–szerb határra érkezők kis része esetében lefolytatják az eljárást, és néhány menekült családot be is fogadnak (arra számítva, hogy előbb-utóbb engedély nélkül továbbutaznak Nyugatra). Orbánék azonban világossá teszik: ők egyetlen menedékkérőt sem engednének be Magyarországra vagy bárhova Európában. Szerintük a menedékkérőket az unió külső határán kellene megállítani, s nekik Európán kívüli táborokban kellene megvárniuk, amíg hazájukban elmúlik a veszély.
