galéria megtekintése

Utolérni Romániát

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 30. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

Most már inkább Romániához zárkózna fel a békési határvidék – lapunk online felületén ezt a címet adták minapi riportomnak. Amikor az Orbán-kurzust szidják, gyakran mondják-írják Magyarországon, hogy lassan minden szomszédunk megelőz bennünket.

Pedig ami Arad, Temesvár, Nagyvárad, sőt most már Szalonta, Kürtös, Kisjenő ipari zónájában zajlik, nem más, mint Parragh László kapitalista realista mennyországa: az olcsó ipari betanított munka világa. Egy-két munkafázisra betanított emberek kábelköteget raknak össze gépjárművekbe, monoton munkában alkatrészeket forrasztanak, varrodában görnyednek – kevés pénzért. Ám ez még mindig sokkal jobb, mint ami a határ innenső oldalán van. Az ipari robotmunka ugyanis nálunk a közmunka ellenében istenített értékteremtő, piaci állás.

Ennyit ér a globális piacon az, amit a Kisvarjasról, Cséffáról, Ottlakáról ingázó munkások tudnak. Annyival többet a kínai, indiai bérnél, amennyivel kevesebb a szállítási költség. A magyar oldalról ma már ez is irigylésre méltó. Az eleki önkormányzat nehezen tud értelmes munkát adni a 390 közmunkásának. Pedig a közmunka arra jó, hogy rászoktassa az embert, hogy minden reggel föl kell kelnie, össze kell szednie magát, el kell mennie a munkahelyre, ott dolgozni, azért bért kapni, amiből lehet fogyasztani, és némi önbecsülést érezni. A következő lépés, hogy elmegyünk egy piaci munkahelyre, de olyanra, ahol el tudjuk végezni a feladatot.

 

Már ha van ilyen munkahely a közelünkben. Romániában van, Magyarország nagy részén nincs. A közmunkával az állam az egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt – a kábelválogatás piaci teljesítmény, bért, adót termel. A betanított munka gyalázatosan alacsony fizetsége is több, mint a közmunkáé. Ez így van, akár tudomásul vesszük, akár nem. Magyarország nagy részén a rendszerváltozás óta csak fogynak a munkahelyek. Akkor is így volt, amikor még képzettebb volt a munkaerő. Azóta is, amióta nemzedékek szoktak segélyhez/közmunkához.

A nyugat-európai munkahely számunkra nem „jár”, hanem csak van – addig, amíg eltűrik az ottaniak. Az eleki közmunkások és a kisvarjasi kábelhajtogatók már sohasem lesznek feltalálók, nem lehet bankárrá, informatikussá vagy dizájnerré átképezni őket. Át lehet viszont képezni az egyik olcsó betanított munkáról a másikra – egy-két hét alatt. Vannak nemzedékek, amelyeknek a tagjain már csak annyit lehet segíteni, hogy létesítenek nekik való munkahelyeket. Igen, ipariakat. Igen, alacsony képzettséget igénylőket.

Igen, ez lehetséges – aki nem hiszi, menjen el az aradi elkerülő útra, és nézzen szét! Innen kellene újra nekivágni. De nem lezülleszteni a közoktatást, hanem megjavítani, hogy a kábelhajtogatók gyereke már ne maradjon szükségszerűen kábelhajtogató. És ezért nem kéne lezülleni hagyni a településeket, a vidéki infrastruktúrát – akkor sem, ha ez ma megtakarítás, befektetésként viszont csak nagyon hosszú távon térül meg.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.