Budapesten, ahol sokan rendkívül Európa-pártiak, ha Nyugatra kell nézni,
a keleti határon átvezető utaknak az értelmét is megkérdőjelezik olykor.
A nagypolitikai adok-kapokban az a fő szempont, ki nyerte az uniós tendert, és mennyi volt a bevétele. Az, hogy emberek is élnek Kelet-Magyarország határközeli településein, akik a magyar politikától és gazdaságpolitikától sok jót nem kaptak a rendszerváltozás óta, édeskeveset számít. Többek közt az ilyen megközelítés miatt ment tönkre a helyi gazdaság, vált tömegessé és reménytelenné a munkanélküliség.
Az eleki Pluhár László egyike a kevés megmaradt MSZP-s polgármesternek. Elek valaha virágzó település volt csaknem 12 ezer lakossal –ma ötezernél is kevesebben élnek itt. A térségnek évszázadokon át Arad volt a természetes központja. Az eleki sváb gazdák oda szállították a terményeiket, a régi parasztpolgár házakban aradi mesterek által csiszolt üveg van az ajtókban. Az ablakok rolótokjára helyezett kis réztáblácskákon vagy a fekete gránit sírköveken máig olvashatók a régi aradi kézművesek nevei. Trianon Dél-Békést elszakította természetes központjától.
Aradot Békéscsaba sohasem tudta pótolni.
Ráadásul Trianon óta alig költöttek valamit a határ menti infrastruktúrára. Az uniós tagság megteremtette az esélyt a kapcsolatok újjászervezésére. Újjáépíteni az utakat, helyreállítani a fizikai megközelítés lehetőségét nem haszontalan pénzkidobás, hanem az európai integráció és kohézió megvalósítása maga. A határ menti román nagyvárosokban egyre erősebb a munkaerő-kereslet, a magyar oldalon pedig a munkaerő-kínálat.
Békés megyét annyira elhanyagolták a mindenkori kormányok, hogy itt még megyei útdíjmatricát sem kell vásárolni – mert nincs fizetős gyorsforgalmi út. A közlekedés nehézsége az egyik ok, amiért Békésbe alig jöttek befektetők. De valószínűleg meghatározóbb, hogy ha valaki már átjött a Tiszán, akkor átmegy a határon is. A magyar bérek magasabbak voltak a románokénál – amíg volt munka. A magyar segélyek is elfogadhatók voltak – amíg bírta a költségvetés. A nyugat-romániai nagyvárosokban – Temesváron, Aradon, Nagyváradon – megmaradt az ipari kultúra, alacsonyak voltak a bérek, és aki ott letelepült, egy 23 milliós piacon találta magát.
|
Két műszakra hordják a munkásokat az ipari parkba az egész megyéből
Korponai Tamás / Népszabadság |
Aradon be is telt az ipari park, az ipari zónán átvezető elkerülő úton állandósult a közlekedési dugó. Ameddig a szem ellát, könnyűszerkezetes épületek sokasága. Modern kisbuszok és rozsdás öreg Ikarusok napi két műszakra hordják a munkásokat egész Arad megyéből. A város szélén már nincs hely, az ipari zóna terjeszkedik: Kürtösre, sőt, az utóbbi időben Kisjenőre települnek a cégek. Települnének a magyar oldalra, Elekre vagy Kétegyházára is, ha átjárható volna a határ. A külföldi tulajdonosok kezén lévő, betanított munkások sokaságát igénylő gazdaság térséggé szerveződik. Arad és Temesvár között kész az autópálya, és tervezik, hogy Nagyvárad és Arad között is gyorsforgalmi út épül.
Ehhez a folyamathoz szeretnének csatlakozni a határ menti magyar települések.
Sokan évek óta reménykednek ebben. Pluhár László emlékeztet: 2000 körül még sok varroda működött a határ magyar oldalán. Amikor két év alatt duplájára emelkedett Magyarországon a minimálbér, azok a varrodák mind bezártak és átköltöztek a határ túlsó oldalára.
Lehet, hogy a hazai munkaerő hozzászegényedett a románhoz, és dolgozna már annyiért is. Egyelőre azonban itt húzódik a schengeni határ. Elektől Arad 35-40 kilométer – a nem használható európai uniós úton. A határállomások felé kerülve csaknem hetven. A románok (és a bolgárok) belépési kérelmét 2011 tavasza óta félévenként utasítják el befolyásos nyugat-európai országok. Petre Claudiu Batranut ottlakai polgármester reménykedve mondja: idén júniustól a tengeri és a légi forgalomban bekerül Románia a Schengen-övezetbe, 2016-tól pedig a szárazföldön is Románia külső határa lesz a schengeni határ. Ilyet már sokszor mondtak – de valamelyik tagállam mindig megfúrta a csatlakozást.
A schengeni határ sokak elképzelésében úgy él, mint az Európa-erőd védőfala. Pedig a magyar–román határon ugyanolyan könnyű illegálisan átmenni, mint a magyar–szerb oldalon.
Románia felől kevesebb menekült, de több illegális cigarettaszállítmány érkezik.
A sorompóval lezárt eleki uniós úton éjszaka autós, motoros gyorsulási versenyeket rendeznek. Ömlik be a cigaretta, elbódult idős emberek bóklásznak át Romániába. A kisvárosban három nemzeti dohánybolt működik, de a legtöbb dohányos román vagy ukrán cigarettát szív. A schengeni határ a törvénytisztelő embernek akadály, de aki nem tiszteli a törvényt, annak olyan, mintha nem is volna.
Tilos az áramlás
A 2007-ben csatlakozott Románia és Bulgária Schengen-övezetbe való felvételének első dátuma 2011 márciusa volt. Németország és Franciaország megtorpedózta a csatlakozást az együttműködési és ellenőrzési mechanizmusra (EEM) hivatkozva, amelyet kizárólag e két országra vonatkozóan vezettek be. Ez a mechanizmus a korrupció és az igazságszolgáltatás állapotát hivatott vizsgálni.
Később Franciaország visszalépett, Finnország és Hollandia viszont ellenezni kezdte a román és a bolgár csatlakozást. Attól félnek, hogy a szélsőjobbot erősítik az országukba özönlő menekültek vagy a csak jobb életre vágyó migránsok. Bulgária és Románia belépésével egybefüggővé válna a Schengen-övezet. Így akadálytalanul jutnának el Nyugatra a rosszul őrzött görög határon áthatoló migránsok. Ezért hiába helyezi az EEM szellemében vád alá a román ügyészség szinte az egész politikai elitet, a nyugat-európai ellenzőknek ez sem elég.
Elek városának még így is származott haszna az uniós útépítésből. Rá vezető útként megjavíthatták a két legfontosabb belterületi utat. Annyira rossz állapotban voltak már, hogy a helyi lakosok tüntetést szerveztek miatta – a magyar állam pedig nem adott rá egy fillért sem.
Gyula-Dénesmajornál megnézzük a Nagyzeréndre (Zerind) vezető uniós utat.
Ezt avatta fel Szijjártó Péter 2012. november 30-án – aztán az ellenzéki lapok gúnykacaja közepette le is zárták azonnal újra.
A 13 kilométeres útból kevesebb mint egy kilométer vezet a magyar szakaszon. Hetven kilométeres kerülőt lehet vele megspórolni – ha majd lehet. Megyeri Sándor mérnök kísér el a gyulai polgármesteri hivatalból. A frissen épített szakasz keskeny, de jó minőségű – előtte viszont kilométereken át tengelytörően rossz az út. Kérdem, hogy azt miért nem lehetett megjavítani rá vezető útként, mint Eleken. A mérnök azt feleli, Eleken az útalap rendben volt, itt viszont azt is ki kellene cserélni. A rossz szakasz egyébként sem az önkormányzaté, hanem országos közút, az államnak kellene megjavíttatnia. Többször jelezték már a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztőnek, de igazán nyomós érvet éppen azért nem tudnak felhozni, mert az út végén egyelőre úgysem lehet átmenni a határon.
|
Ha majd lehet
Korponai Tamás / Népszabadság |
Mi átmegyünk Romániába a hivatalos átkelőn Varsándnál. Kürtösön (Curtici) az ipari zónában fotózni sem könnyű. A munkásbuszok eltűnnek a könnyűszerkezetes épületek között, messziről sem látjuk a műszakváltást. Mindenütt sorompó, kerítés, szögesdrót, a biztonsági őrök fenyegetően hadonásznak fotós kollégám felé. Dombegyházzal szemben, a román oldalon van Kisvarjas (Variasu Mic). Gyönyörű az idő, mégis alig látni embert. Egy idős férfi, aki Dzsiko Caraggia néven mutatkozik be, a háza udvarán kaszálja a füvet. Kérdésünkre azt mondja: azért üres a falu, mert a kétórás buszok már elmentek Aradra a munkásokkal „a Takatába és a Leoniba”, a délelőtti műszakkal pedig még nem értek vissza. Neki három fia dolgozik külföldön, mindig könyörög nekik, hogy jöjjenek haza, de nem akarnak.
Kisvarjas közigazgatásilag Nagyiratoshoz tartozik. A polgármester, Papp Árpád azzal kezdi,
persze, idegesíti őket, hogy kész az út, de nem lehet használni.
Dombegyház a testvértelepülésük: élnek a rokoni kötelékek, kiválóak a családi, baráti kapcsolatok, összejárnak focizni, citerázni, bográcsozni. Sok román vásárolt olcsón házat a határ menti magyar falvakban, mert bíztak benne, hogy az európai integráció arról szól: eltüntetik az akadályokat, amelyek eddig szétválasztották a térség lakóit. És tessék, kész az út, közös projektként, európai uniós támogatásból valósult meg, elszámoltak a költségekkel – csak éppen használni nem lehet. Nem az volt a cél, hogy elköltsék a milliókat, hanem hogy átjárható legyen a határ!
Papp Árpád elmeséli, ha már arra nincs befolyásuk, hogy Romániát mielőbb felvegyék a Schengen-övezetbe, legalább azt szerették volna kilobbizni, hogy az ő falujuknál nyíljon egy új határátkelőhely. Bejelentkeztek a magyar Belügyminisztériumba a dombegyházi polgármesterrel.Magukkal hívták Traian Igas parlamenti képviselőt, aki korábban belügyminiszter volt Romániában. Fogadta is őket Pintér Sándor, és a polgármester tudomása szerint közbenjárására a magyar Külügyminisztérium kérte a romántól, hogy Dombegyház meg Kisvarjas között nyíljon új határát kelő. Korábban az eleki polgármestertől hallottam, hogy
a magyar rendőrség és vámhatóság is ellenzi csendben a határok teljes megnyitását, mert ha a schengeni határ Ukrajna és Moldova mellé kerülne, sok magyar egyenruhás válna fölöslegessé. Egy új határállomás új munka lenne nekik is.
– De Bukarestben megálltak a dolgok – folytatja Papp Árpád. – A románok talán már nem akarnak határátkelőre költeni, mert ha egyszer beveszik Romániát a schengeni zónába, kezdhetik lebontani az egészet. De az is lehet, hogy azért akadnak el mindig a papírok, mert Bukarestben a szociáldemokraták uralkodnak, Aradot meg hagyományosan a liberálisok irányítják.
– Miért ilyen drágák itt a falusi ingatlanok is? – Mert van munkalehetőség. Itt csak az nem dolgozik, aki nem akar. Elég, ha elvégezte az általánost, tud írni-olvasni, jól lát, akkor már hajtogathatja a kábelkötegeket. Kérdem Papp Árpádtól, Romániában van-e vita arról, hogy nem jó összeszerelő országnak lenni, hanem inkább magasabb hozzáadott értékű, képzettebb embereknek való munkahelyeket kellene teremteni. Arról van vita, feleli, hogy be kellene vezetni a minimálbért, de ő attól fél, hogy ha itt keveslik a 200 eurós fizetést, akkor ezek a mamutvállalatok egy éjszaka felszedik a bádogcsarnokukat, és továbbállnak Ukrajnába, Kínába, Indiába, ahol 100 euróért is dolgoznak az emberek.
|
Papp Árpád szerint csak az nem dolgozik, aki nem akar
Korponai Tamás / Népszabadság |
– Azt szoktam mondani, minden embernek megvan a maga értéke. Rengeteg a „robotember”, akit két hét alatt meg lehet tanítani valamire, amiért kap 180-200 eurós fizetést. Ez lehet több, ha túlórázik, például szombaton, vasárnap is dolgozik. Ezek a külföldi tulajdonosok alacsony bért adnak, de nem csalják el a túlórát. Ha valaki nem jön ki a főnökével, odébb is állhat, mert mindenütt keresnek munkást. Azt is megtanulja gyorsan, amit ott kell csinálni. Aki ennél tényleg többet tud, az előtt nyílik lehetőség valamilyen vezető állásra, vagy indíthat saját vállalkozást. Akinek ez sem elég, elmehet külföldre. Egyik munkatársam, egy lakatos évekig élt Portugáliában a feleségével. Epret szedtek. Idénymunka volt, jobban kerestek, mint itthon, de aztán belefáradtak. Az összegyűjtött pénzükből kipofozták a házukat, vállaltak munkát annyiért, amennyiért itt lehet. Azt mondják, így is jobb itthon.
Megjegyzem, ez azért ijesztő perspektíva, nettó hatvanezerért görnyedni valami futószalag fölött, szombat–vasárnap is dolgozni, ha kicsit többet akar keresni az ember – hogy a tőkés el ne vigye a vállalkozását a világ még szegényebb fertályára.
Hogy azért legyen átjárható a határ, hogy ebben a 200 eurós világban a magyaroknak is részük lehessen.
Pluhár László azt mondja: Eleken ma 390 közmunkásnak kell feladatot találni. A magyar közmunkásbér kevesebb, mint amennyit a román gyárakban kínálnak, és azok igazi, piaci munkahelyek. Papp Árpád hangsúlyozza: Dombegyházon 150 közmunkásról tud, náluk Nagyiratoson csak 22 van. Az jobb, ami Magyarországon van? Segély az idők végezetéig? A közmunka, ami nem hozza, hanem viszi a közpénzt? Hol van a térségben az a sok képzett ember, aki a betanított munkánál többre volna képes?
|
Az eleki és az ottlakai polgármester találkozik a határsorompónál
Korponai Tamás / Népszabadság |
Pluhár László szerint van még egy szempont: Magyarországon a befektetők számára nincs jogbiztonság. Elekről 4500 svábot telepítettek ki 1946-ban. Kétévente rendezik az elekiek világtalálkozóját. Az egykori elekiek és leszármazottaik boldogan jönnek haza, de befektetni nem akarnak.
– A magyar állam azt akarná, hogy jöjjön a tőke, de ha kedve támad, szabadon kifoszthassa. Ennek híre ment, és az ilyesmit nem szeretik a világban.
Ezzel együtt igaz, hogy hasznunkra válna, hogy Romániát felvegyék a Schengen-övezetbe. Amikor elutasítják a kérelmüket, nemcsak nekik, hanem nekünk is kárunk származik belőle, hiszen azt hittük: Európában az utakat azért építik, hogy járjunk rajtuk.
