A többiekről a profik lemondtak. Ha a közönség odavitele nehéz, vagy akkora költséggel jár, amit már a producerek nem akarnak vagy szeretnének vállalni, akkor maradjanak otthon, ne lábatlankodjanak a hivatásosok között, amely kört együtt a politikai osztály és szorosabb hívei alkotják. A többiek, a többség tulajdonképpen a nézőtérre már nem szoktatható oda. Nem érdekli őket a játék, nem értik a pályán bemutatott fogásokat, trükköket. Se fütty, se csápolás. Egy kis részük alkalmilag, igen nagy költséggel még megmozgatható. De nincs türelmük. S egy csillagszórós show-műsorra a nálunk kiépült médiarendszerben elvben csak a kormányoldalnak lenne pénze, de ők – most már a kapukon belül tudva magukat – takarékosak. Persze ha nagy lenne a baj, előszednék a saját musical-forgatókönyveiket, rendezőiket, és egy estére megtöltenék maguknak az arénát. A másik oldalnak nincsenek ilyen, a mai infoszórakoztatásból levezethető választásai. Pénze, szervezeti ereje alig maradt. Nekik a romokon kívül egyelőre a régi kormányzó elit körül még megkapaszkodni próbálók maradnak. Egykori közönségük elszokott a politikai színházba járástól. Ez persze talán nem marad mindig így. A törzsszektorokban azért megvan a publikum: sírnak, nevetnek, ujjonganak, átkozódnak, ahogy kell. Így hát azoknak játszanak.
Így azután most itthon a modern tömegdemokráciáktól radikálisan különböző rendszer jön létre. Olyan, amelynek szerkezete a XIX. század közepi francia vagy angol világra emlékeztet. Amelyben a kispolgárság alatt egyszerűen nem létezik politikai közvélemény, s az elitek nem is igazán szeretnének ott mozgást látni.
Mégis: rosszul kezelhetően, de vannak azért még nehezen megmozgatható, de elvben megszólítható tömegek. Valahol létezik még politikai értelemben a „nép”. Persze önmagában már nem elégséges semmire. S így aztán végül is kiváltják városi, jól képzett, normális életkörülmények között élő értelmiségiek, akiket valamelyest azért még érdekel a politika.
Vagy ha nem, azért begyakorolták a társalgást – nemzeti és progresszista nyelveken egyaránt – a haza üdvéről. S most ők lesznek a közönség: a nemzet vagy a haladás kórusa. Nekik csinálnak nemzeti beszélgetős műsorokat és hetilapokat. Meg ugyanilyeneknek a másik sarokban: progresszív beszélgetéseket meg véleménylapokat. De mert kis ország vagyunk, önmagában egyik médiaműfaj sem önfenntartó egyik oldalon sem, nem elég hozzá a közönség és reklámpiac.
S átalakul, tovább bomlik az átmeneti pártrendszer is. Szaporodnak az elitpártok, amelyek az új típusú kis lelátós harcokra szakosodnak. Léteznek még „néppártok” is, amelyek besültek a kiszoruló, leszakadó csoportokba, értelmiségi bázisuk nincs vagy elfogyott, de az arénákat mégis megtöltik egy-egy estére, ilyenkor eljönnek az ő másképp nehezen elérhető híveik is. A Fidesznek ma a többiekénél lényegesen nagyobb a saját törzsgárdája, s ehhez ha kell, a semmiből elő tud még tömegeket is szedni. De ha nem kell, vagy ha így is biztonságos, beéri a saját elitjével. A közeljövőben ez válhat rutinná. S az eddigieknél kevésbé lesz „populista”, mert nem lesz szüksége a „népre”. S mivel övé az államapparátus, felölti a szakértőmezét.Különleges formáció;még egyszerre elit- és „néppárt”. A többiek számára ez az opció nem adatott meg. Gyurcsány, Bajnai, Schiffer alakulatai (nem véletlenül hangsúlyozom a pártok hordozóarcait) elitpártok. Törzsközönségük számára ezeknek az arcoknak van valamekkora karizmájuk. De (még?) kamara-előadásról, kis közönségre méretezett házi karizmáról van szó. Amikor és ameddig a politikai színház a törzsközönségre számít, ezek mind remekül működhetnek. Hatalomra a bemutatott nyilvánosságszerkezetben együtt sem juthatnak, mert ahhoz tömegek is kellenének. Azokhoz egyelőre nem tudják, hogyan juthatnának. Azt hiszem, most beérik a házi közönséggel. Többre nem vágynak, gyakorlatiasak, mondjanak bármit közben.
Van két „néppárt” is; a Jobbik és a szocialisták. A Jobbik ügyesen használja a tömegek nyelvét. Pontosabban az általuk kifejlesztett sajátos keveréket: a harmadik világbeli elnyomottak tiltakozó nyelve és a ’44-es kisnyilas retorika elegye sokaknak érthetőnek tűnik. De komolyabb értelmiségi tömegek ezt egyelőre nem vállalják. Úgy látszik, bizonyos értelemben bekerítették magukat.
A szocialistáké különleges eset. Húsz éve övék volt az ország legnagyobb értelmiségi közönsége, s mára lényegében – bár még valamekkora csoportok kitartanak – erős munkával, komoly erőfeszítésekkel sikerült elvágniuk szinte minden kapcsolatukat az értelmiségi elitekkel. Az okokat hosszan lehetne elemezni, de most elég annak jelzése, hogy Gyurcsány és Bajnai pártjaival nyilvánvalóan nem kerülhetnek szimbiózisba. Most Orbán leváltásáról amúgy sincs szó, tehát ilyesmire hivatkozni felesleges. S hosszabb távon az említett elitpártok a szocialista forrásokon és tömegeken kívül másnak a megszerzésében amúgy sem érdekeltek. Tehát jelen állapotukban a szocialisták az ellenzéki oldalon legfeljebb Torgyán felfalandó kisgazdáit alakíthatnák. Persze kérdés, hogy az ősszel mi történik. Az értelmiségi törzsközönség sajtója most bizonyára kórusban mondja majd, hogy áldozzák fel a szocik magukat néhány esetleg megszerezhető polgármesteri posztért, mert ez az ellenzék stratégiai érdeke. Valójában a szocialisták stratégiai érdeke az, hogy építsék ki, állítsák azonnal helyre – bármilyen személyi áldozatokkal is – saját értelmiségi kötődéseiket, hogy a többiekkel együtt, nem azok helyett, ők is elitpárt lehessenek. Azért elvben léteznek még valamekkora nosztalgikus tömegeik, országos szervezetük és történelmileg kiépült erőforrásaik. Nem tudom, mindez milyen állapotban van. De ha ezek mellé lenne valamiféle, legalább a Gyurcsány- és Bajnai-formációkhoz mérhető aktivitásuk az elitpiacon, értelmiségi miliőkben, talán erős, fenntartható pólusként megmaradhatnának. Ha nem, ugyan nem egyik napról a másikra, de elfogynak.
Mostanra a „2 millió a belső körben, 6 millió kint vagy sehol” rendszerű nyilvánosság összerakása befejeződni látszik. Négy év múlva az akkori ellenzéknek, hogy komolyan vehesse magát, persze ki kell jutnia (vissza kellene jutnia?) innen egy lehetséges újjászerveződő külső körbe. De a következő két év elsősorban még nem erről, hanem az Orbán által „kemény zárakkal” határok közé szorítani kívánt ellenzéken belüli értelmiségi harcokról fog szólni. A színházat ebben a szakaszban mindkét oldalon kizárólag a remélt új bérleteseknek csinálják.
***
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
