galéria megtekintése

Tűzszünet a Kossuth téren

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 17. számában
jelent meg.


N. Kósa Judit
Népszabadság

Akkor tehát ilyen volt 1944-ben a Kossuth tér? Hiperszuper mélygarázs, látogatóközpont, gránithűtő párásító berendezés, vizesárok, zömök zászlórúd, sok térburkolat némi zölddel? Félreértés ne essék, nekem tetszik. Ahogy magamat ismerem, tetszett volna ugyanez vagy valami hasonló akkor is, ha Gyurcsányék csinálják meg, mert nem akadályozza meg őket ebben is a Fidesz hisztérikus tiltakozása. De még egyszer megkérdezem: akkor ez most a ’44-es állapot?

A tér másik arca
A tér másik arca
Móricz Simon

Jó, jó, nekem is van szemem, látom, hogy nem az. De akkor mi szükség volt kirángatni a cipőjéből a fél országot annak deklarálásával, hogy a Kossuth tér felújítása azért lesz olyan, amilyen, mert a terület hetven év előtti küllemét igyekeznek felidézni? Az alaptörvény szellemében persze, ahol is mindennek az ómegája, minden másnak meg az alfája 1944. március 19., azaz Magyarország németek általi megszállása.

 

Ja, hogy nem a fűre, fára, vízre, gránitra tetszett gondolni? Hanem mire? Csak nem az átalakítás valódi tartalmára, azaz a ledöntött szobrokra meg arra a jó néhány, újragyártásra-visszahelyezésre váró többi alkotásra, amelyekből egyelőre csak a posztamenseket lehet látni a Parlament körül?

Ennél tökéletesebb állapotba persze nem is kerülhetett volna a kampányfinisre a Kossuth tér. Elkészült belőle szinte minden, amire valóban szükség volt, hiszen évtizedes közös szégyenünkként éktelenkedett az ország egyik legfrekventáltabb pontján egy lelakott autóparkoló. De ügyes időzítéssel egyúttal azt is sikerült elérni, hogy mindaz, ami felettébb alkalmas a polgárok kedélyének borzolására, és ami ellen széles rétegek tiltakoznak évek óta, most még szinte nincs is. Horvay János a kortársakat is irritáló, félresikerült Kossuth-szoborcsoportjából jobbára csak a talapzatot látni, s lám, még a helyén nőtt fákat is belekomponálták a kőbe – milyen emberi.

Andrássy Gyula lovas szobrát irtózatos pénzért ugyan, de még öntik, Tisza István emlékműve pedig ugyancsak készülget. Mivel ezt őrizte meg legkevésbé a kollektív emlékezet, lesz majd nagy meglepetés, ha az ízléstelen monstrum a helyére kerül. De a legfontosabb már így is megtörtént: Károlyi rég Siófokra takarodott.

Bár az internetet most elborítják a lelkes, „ugyan már, ettől voltatok annyira betojva?”-típusú kommentárok, azt azért kár volna elfelejteni, hogy amit most látunk a Kossuth téren, az nem a végeredmény. Ez most a frontbarátkozás a tűzszünet idején. Aztán ha úgy alakul, és megindul az újabb ütközet, az aknazáport sem lehet majd elkerülni.

Akkor majd hirtelen elkészülnek a Kossuth tér szobrai, a Mazsihisz tiltakozása ide vagy oda, serényen megvalósítják a Józsefvárosi pályaudvarra szánt Sorsok Házát, és a Szabadság tér sem úszhatja meg a védtelen Gábriel arkangyalra lecsapó birodalmi sas nélkül. És ez csak az, amiről már tudunk. De csodálnám, ha a giccsparádénak ezzel vége lenne. A város nagy, és a kirekesztő nemzetértelmezés szimbólumteremtő vágya nem tűri a korlátokat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.