Tizenkét sikerember

Mivel az értékelők azóta nyilvánosak – az azokat kiperelő Demokratikus Koalíció irodájában várakoznak –, bárki, ideértve Polt Pétert és kollégáit is, láthatja, hogy az ott szereplő pontszámokból súlyos és kiterjedt csalás rajzolódik ki. Láthatta ez a tizenkét ifjú káder is, ha akarta. Ahogy azt is kitalálhatták maguktól, hogy miért őket érte a megtiszteltetés, és a már idősebb, beérkezett társaik miért nem kapkodtak a trafikbizottsági posztért.

Sebaj, ifjú szervezet sokat bír, a gyomor még többet, fiataljaink tollat ragadtak, aláírtak, majd mentek a dolgukra. Várta őket a nagybetűs élet. Az elkövetkező hónapok őket igazolták: szépen, rendre érkeztek a kinevezések. A fiatal aláírók államtitkár-helyettesi posztokon, jól fizető fb-tagságokban, brüsszeli állásban, zsíros politikai tanácsadói megbízásokkal a zsebükben landoltak, fontos megbízásokat kaptak, egyszóval: érvényesültek. És mivel valóban tehetséges emberekről van szó, eltelik majd egy-két évtized, a kisemmizett egykori trafikosok emlékét is belepi a por, a fiatal hivatalnokokból viszont társadalmunk köztiszteletben, megbecsülésben álló tagjai lesznek, közösségek oszlopai, vagyonos emberek. Azaz: az élet végül őket igazolja.

És bizonyos, tágabb perspektívából azt is meglátják, hogy az ő kis aláírásuk egy sokkal nagyobb tradíció része. Minden rendszerben voltak, akik aláírtak. És minden rendszerben volt, aki érvényesült. Arról pedig igazán nem tehetnek, hogy ez egy ilyen ország, ahol gyanúsan gyakran azokból lesznek a tartógerendák, akiknek már cserjekorukban összeforraszthatatlanul megtört a derekuk.