A „menni vagy maradni” vita az Egyesült Királyságban is zajlik mindeközben. Ez a történet, számos különböző okból, de – bevégződni látszik. Európa adhat ugyan elsősorban kulturális, igen csekély mértékben talán még politikai impulzusokat is a zsidó világnak, de a központja nem lesz soha többé. És ez természetesen nem 5775-ben dőlt el végleg.
Azonban a megelőző hosszú évszázadok mementójaként 5775-ben megnyitotta kapuit egy nagy kelet-európai nemzet fővárosában, Varsóban a szinte hírmondó nélkül eltűnt hatalmas lengyel zsidóság történetének nagyszabású emlékmúzeuma. Ezt az akkor még hivatalban lévő Bronislaw Komorowski és Reuven Rivlin izraeli köztársasági elnök együtt avatta fel év elején, 2014 októberében.
Kóda: Portugália és Spanyolország 5775-ben állampolgárságot ajánlott fel a réges-rég elűzött szefárd zsidók utódainak. A zsidó jelen kulcsszínhelye azonban Jeruzsálem és Washington volt.
Az elmúlt év végképp elmélyítette Barack Obama elnök és az egyre jobboldalibbá váló izraeli politika első embere, Benjamin Netanjahu miniszterelnök személyes és politikai konfliktusát.
Tekintsünk most el az anonim és nyíltszíni gorombaságok ismertetésétől, hogy legyen helyünk az iráni atomtárgyalásokra és Netanjahu híres kongresszusi meghívására, amelyet lényegében csak a Republikánus Párt kezdeményezett és szorgalmazott.
Hatalmas diplomáciai sértődésekbe torkollott a dolog, és maga az orátor sem azon igyekezett, hogy a feszültségeket tompítsa. Netanjahu mintha úgy döntött volna, hogy Izraelnek az USA-hoz fűződő jó viszonyát felcseréli a Republikánus Párthoz fűződő jó viszonyra. Szeret kockáztatni, akárcsak a mi miniszterelnökünk, és a jelenlegi trendeket – az elképesztően jobboldali és lélegzetelállítóan faragatlan Donald Trump tündöklését – elnézve úgy tűnhet, hogy ez akár még be is jöhet neki.
Az iráni atommegállapodás megkötését követően sem húzta be senki a féket, igazán nem túl nagy merészség kijelenteni: a kapcsolatok jelenleg mélyponton vannak. Hogy mindez kinek a hibája elsősorban, arról igen élesen megoszlanak a módfelett heves vélemények még az amerikai zsidó közösségen belül is.
De nem kell Amerikáig menni, Izrael is telis-tele van konfliktussal. Egyfelől náluk is van afrikai menekültválság, és ők sem különösebben nagyvonalúak. Még az etiópiai zsidók Izraelben született másodgenerációjának integrálásával is elég komoly problémák akadnak, bár e tárgyban itt-ott azért politikai szinten is megmutatkozik a jó szándék.
Még Netanjahuban is van ilyen. Nevezett, mikor ellátogatott Washingtonba, előre hozott választás kampányának kellős közepén járt, és úgy nézett ki, hogy ezúttal akár veszíthet is. Az utolsó pillanatban azonban eszébe jutott egy gyors lefolyású félelemkampányt bedobni. Azzal riogatott a nagy napon, hogy végül a tömegesen szavazó arab állampolgárok döntik majd el a szavazást. Feltehetőleg ennek is köszönhette, hogy aránylag kényelmesen nyert egyesült baloldali-centrista ellenzékével szemben.
Össze is tudott hozni egy egyetlen fős többséggel rendelkező kormánykoalíciót. Később egyébként bocsánatot kért.
De még ezen a nyáron – egymást követő napokon – megismerkedtünk a zsidó terrorizmus új és sokkolóan irtózatos jelenségeivel. Először a jeruzsálemi melegfelvonuláson késelt halálra egy ortodox zsidó egy 16 éves lányt, aztán pedig máig ismeretlen tettesek támadása nyomán égett meg elevenen egy palesztin csecsemő a nyugati parton. Később édesapja és hosszú hetek kezelése után a minap édesanyja is belehalt sérüléseibe.
A két gyilkosság természetesen mélyen megrendítette, gyászba borította az országot, és ezt a megrendültséget a palesztin hatóság illetékesei is észrevették és reménysugárként méltatták. Az esettel csak tetőfokára hágó új zsidó terror eddig nagyjából példátlan hullámáról sejthető, hogy valóban és nyíltan hadat üzen a jelenleg ismert Izraelnek. Egy „igazibb”, „autentikusabban” zsidó állammal kívánják azt helyettesíteni, nehéz feladat elé állítva az ország belbiztonsági szerveit.
Ehhez járulnak még az állandó, kisebb vagy nagyobb jeruzsálemi támadások, terrorakciók is, és meg kell említeni egy szörnyű év eleji zsinagógai mészárlást, amelyben például a modern ortodoxia nagy gondolkodója és rabbija, Joseph B. Soloveitchik unokája is odaveszett. A jórészt Irán által irányított libanoni Hezbollah jelentette északi irányú fenyegetésről sincs mód megfeledkezni: a terrorszervezet rengeteg energiáját leköti Szíriában az Aszad-rendszer maradékainak nem is túlzottan népszerű védelmezése, ugyanakkor sok tekintetben mégis igen erősnek és harcedzettnek tűnnek most.
Gázában pedig – akárcsak a Sínai-félszigeten, Egyiptomban – felütötte a fejét a Hamasz riválisaként a helyi Iszlám Állam-klón. És akkor még nem beszéltünk a jövedelmi egyenlőtlenségekről, az aktuális költségvetésről sem, de hát ez igazán nem is Izrael-specifikus.
Kelet-Európa legnagyobb létszámú zsidó közösségének legerősebb zsidó hitközségében pedig szimbolikusan is véget ért Zoltai Gusztáv negyedszázados, minden túlzás nélkül történelminek nevezhető regnálása,
amikor régi riválisát, Heisler Andrást nagy többséggel megerősítették a Mazsihisz elnöki tisztségében. Ezt megelőzően, még januárban visszahívták a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezetőjét, a feledhetetlen Schwezoff Dávidot, akinek néhány hónap is elég volt ahhoz, hogy alakja élesen bevésődjék a népi emlékezetbe. Heisler az előző évben valamelyest konszolidálta a hitközség és a kormány feszült viszonyát, ám a napokban, a Zsidó Fesztivál alatt, Petrás Mária éneklése kapcsán ismét összekaptak.
Hogy ebből és Heisler első – talán – teljes ciklusából mi lesz, arról 5776 végén tudunk majd többet mondani. Köves Slomóék hazahozták egy izraeli magyar lap, az Új Kelet archívumát, amelynek közeli megszűnése, ki tudja, végül talán mégsem bizonyul igaznak. Ebben az évben halt meg a méltán tekintélyes Schweitzer József és Deutsch Róbert főrabbi is, legyen áldás az emlékük, ahogy általában is úgy érezzük, mint szinte mindig ilyenkor, hogy a Halál Angyala szüntelen munkában volt 5775 során.
Mindent összevéve, mind éreztük: rémséges év volt, Isten nyugosztalja, válogatott borzalmak éve.
Az Örökkévaló Isten a világ teremtője, Őt kell tehát kérnünk, hogy vigyázzon mindannyiunkra, hogy jobb legyen 5776 annál, amilyennek ígérkezik. Bocsássa meg bűneinket és teremtsen békét nekünk, egész Izraelnek és az egész világnak. Ki tudja, nem idén született-e meg, vagy nem jövőre jön-e közénk, akire mindannyian várunk.
