Mindez tehát újév napja délutánjának, azaz ros hásáná (szó szerint: az év feje) idejének eseménye. A ros hásáná a zsinagógai időszámítás szerint tisri hónap első napja előtti estén kezdődik, és második napjának estéjén végződik. A polgári időszámítás szerint ez évben 2015. szeptember 13–15-re esik. Vagyis a zsidó luniszoláris naptári rendből következően a mozgó ünnepek sorába tartozik, akárcsak a keresztény húsvét vagy a pünkösd.
A pogány világ különféle természeti és kozmikus kultuszaival ellentétben a zsidóság, a történelmi eseményekben értelmet és célt látva, a történelem folyamatára koncentrál. Az Örökkévalóval sosem találkozik szemtől szembe, mint az olümposziakkal a görögök, hanem Istenének akaratát és szándékát a történelem menetéből próbálja kiolvasni és értelmezni. Az Örökkévaló a történelemben nyilatkozik meg, s a szabad akarattal rendelkező ember döntései, tettei és cselekedetei az „értelemmel telített” történelem mérlegén nyerik el valós értéküket.
Ros hásáná ünnepe a történelem abszolút kezdetének – „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (1Mózes 1,1) –, a világ s benne az ember teremtésének az emlékezete. Az emberé, vagyis valamennyi emberé. A megoszthatatlan és egy emberiségé: nem zsidóé vagy keresztényé, nem hívőé vagy hitetlené, nem ilyen-olyan bőrszínűé, nem ehhez vagy ahhoz a nációhoz tartozóé, hanem az egyetemes emberiségé, mindannyiunké.
A zsidó hagyomány szerint az Örökkévaló ezen a napon teremtette a világot, 5776 esztendővel ezelőtt, egészen pontosan: i. e. 3761 tisri 1-jén (október 7-én), vasárnap, 23 óra 11 perc 20 másodperckor. A mitikus tudat megkapó naivitásának félelmetes pontosságában a zsidó gondolkodás félelmetesen pontos szándéka tükröződik: a világ és az ember történelmének nyitánya mindennek a fundamentuma.
Itt veszi kezdetét valamennyiünk történelme, itt ered a nagy folyam, melyben minden a helyére került: ég, föld és víz, növények, állatok és az ember. Itt nincs helye a pontatlanságnak és a bizonytalanságnak: a kezdet pillanata meghatározó és közös. A dátum kiszámításában persze keverednek a történettudomány által is pontosnak tekintett biblikus számadatok, az i. sz. 200 körül keletkezett Nagy világkrónika (Olám rábbá) sokszor önkényes megállapításai, a különféle eszkatologikus megfontolások, valamint a számmisztikán alapuló spekulációk. Ám ennek a napnak a hitelességéért nem a dátum egzakt pontossága felel, hanem valami egészen más.
Aligha véletlen, hogy a héber Biblia újév napját csak egyetlen helyen nevezi „az év kezdetének” (Ezékiel 40,1). A többi helyen „kürtharsogás napjaként” (jom töruá) emlékezik meg a szöveg a jeles napról (3Mózes 23,24; 4Mózes 29,1). A kosszarvból készült kürt (sófár) felidézi Izsák megkötözésének és készülő feláldozásának bibliai történetét, „mintha ti áldoztátok volna fel magatokat érettem” – mondja a Talmud, és egyúttal felidézi azt a pillanatot is, amikor Ábrahám saját fia helyett az Örökkévalótól küldött kost ajánlotta fel „egészen elégő áldozatul”.
Ábrahám korábban azt az ígéretet kapta az Örökkévalótól, hogy fián keresztül nagy néppé teszi leszármazottait. Ám most Ábrahámtól az ígérettevő fiának feláldozását kéri. Az isteni parancs Ábrahám rendíthetetlen hitének vált a próbatételévé, s ezért válthatta fel az áldozati oltáron Izsákot az Úr angyalától kapott kos.
Újév napján az ünnepi Tóra-olvasás Izsák születését, míg a másnapján Izsák megkötözését (ákédát Jichák) eleveníti fel, emlékeztetve arra, hogy Ábrahám hitével azonosulva ne a nekünk tett ígéretekhez ragaszkodjunk, ne ezekhez maradjunk hűek, s hűségünket ne az ígéretek teljesítéséhez vagy azok visszavonásához szabjuk. Hűséggel az Örökkévalónak tartozunk, s ettől lesz örök és visszavonhatatlan valamennyi remény és ígéret, amit a nép s az egész emberiség kapott a világ urától.
Újév napján a reggeli ima részeként felharsanó sófár, amelyet a hangok jellegére és terjedelmére tekintettel meghatározott rendben kell megszólaltatni, hol hosszan elnyúló kiáltásként, hol fájdalmas panaszhangként, hol riasztó staccatókból álló harsonahangként emlékezésre, számvetésre, önvizsgálatra és reménykedésre szólítja a híveket.
Újév napját az emlékezet napjának (jom házikáron) is szokás nevezni. A sófár hangja mindenekelőtt emlékeztet a világteremtés csodájára, hiszen ekkor vette kezdetét az Örökkévaló világuralma, a mindenség királyának egyetemes gondviselése. A sófár hangja felrázza a lelkeket, számvetésre, bűnbánatra és megtérésre szólít, a bűnök elismerésére, a jobbítási szándék felébresztésére s arra, hogy a nép a próbákat kiálló Ábrahámhoz hasonlóan maradjon hű a tanításhoz.
A sófár fájdalmas hangja felidézi évezredek szenvedéseit és gyötrelmeit, a múlt minden keservét, s hirdeti az eljövendő végső felszabadulás dicsőségét, a Messiás eljövetelének és az örök béke birodalmának reményét. Azét, ahol a gonosz kis zsarnokocskák eszeveszett küzdelmeit, az erőszak uralmát Isten világuralma váltja fel, s ahol majd „a farkas és a bárány együtt legelészik” (Jesája 65,25). S a sófár erős hangja nyitja meg az eget az Örökkévaló felé a könyörgések és az imák előtt. Félelmetes és nagyszerű pillanat: ég és föld találkozása, Isten közelsége, Isten és ember csodálatos párbeszéde.
A Talmud ros hásáná traktátusa arról szól, hogy újév napján minden élőlény, vagyis az egész emberiség, mi mindannyian elvonulunk az Örökkévaló előtt, hiszen nemcsak az ember, az Örökkévaló is emlékezik: megemlékezik az igazakról, a gonoszakról s mindazokról, akiknek a sorsa még nyitva áll. „Ahogy a pásztor megvizsgálja nyáját, azonképpen megszámlálsz bennünket és figyelsz minden élő lélekre… és megírod sorsukat” – hangzik el a zsinagógai liturgia imakölteményében.
Az igazak beíratnak az első könyvbe, és életre ítéltetnek; a gonoszak beíratnak a második könyvbe, és halálra ítéltetnek; a közepesek beíratnak a harmadik könyvbe, további esélyt kapván önmaguk jobbítására. Kezdetét veszi a tíz bűnbánó nap (a „félelmetes napok”), amelynek végeztével, jom kipurkor, az engesztelés napján a három könyv lepecsételtetik.
A lehetőség s a döntés szabadsága adott. Nem az Örökkévalón, kizárólag rajtunk múlik, mely könyvbe leszünk bejegyezve. Ros hásáná a megújulás, a megtisztulás reményét fejezi ki. Lesáná tová tikátévu vetéhátému! Jó évre legyetek beírva és lepecsételve! – hangzik az évről évre ismétlődő szokásos jókívánság, a megújulás esélyének, bizodalmának, töretlen ábrándjának minden időben és minden rettenet ellenében újra és újra erőt adó hite.
Ros hásáná a világ teremtésének és a lélek újjászületésének a napja. A világ, vagyis az „odakint” és a lélek, vagyis az „idebent” elválaszthatatlanságának, összetartozásának és egységének ideje. A lélek megtisztulásának örök reményét fejezi ki az ünnep meghatározó színe. „Ha vétkeitek bíborvörösek is volnának, e napon hófehérré válnak” – olvassuk Jesája próféta könyvében (1,18): a nős férfiak fehér halotti köntöst (kitli) öltenek, fehér a frigyszekrény függönye, fehér a Tórát burkoló köntös, s fehér a tóraolvasó asztal terítője.
|
Ukrajnában, az Uman melletti tónál, Nachmann rabbi sírjánál minden esztendőben ezrek köszöntik az újévet
Konstantin Chernichkin / Reuters |
Az újév a múlt és a jövő találkozásának különös pillanata. Ez a pillanat mintha maga volna az összesűrűsödött történelem. Hiszen az emlékezés révén idesereglik a múlt, s a reményteli várakozás jelen idejűvé teszi az eljövendőt. Újévkor a múltból való töltekezés igénye és az emlékezés parancsolata vezette be az ősök, rokonok, mártírok és a szent életű emberek (cádikim) sírjainak hagyományos felkeresését, ám a bőséges ünnepi vacsora legfontosabb alapanyaga – „Menjetek és egyetek zsíros ételeket és igyatok édes italokat” (Nehemja 8,10) – a mindent megédesítő méz, valamint a kövér (zsíros) étel már az eljövendő édes és gazdag év reményét fejezi ki. S ezen a napon az ünnepi kalács, a barhesz nem hosszúkás alakú, mint máskor, hanem kerek.
Akárcsak az elmúlt év: kerek és teljes. S – legalábbis reményeink szerint – akárcsak az eljövendő év: kerek és tökéletes. A kör nem fejezi ki az idők teljességét, de emlékeztet rá. Maimonidész, a középkor legnagyobb zsidó gondolkodója Misné Torá című művének egy helyén a változás és a változtatás szükségességéről beszél: „Ébredjetek álmotokból, kábultságotokból halandó emberek! … haszontalan semmiségekkel tékozoljátok el az esztendőt és megfeledkeztek az igazságról! Tekintsetek lelketekbe, változtassátok meg életmódotokat, térjetek le a bűn útjáról és hagyjatok fel vétkes szándékaitokkal!”
Nem az Örökkévalóra, hanem a szabadsággal megajándékozott emberre várnak feladatok. Az ember szabad, tehát szabadon dönthet, és szabadon választhat. Bocsánatot kérhet és megbocsáthat. Ám szabadságának fokát a másik ember szabadsága determinálja. Az, aki talán éppen az ő bocsánatát reméli, avagy épp neki bocsát meg.
Ros hásáná üzenete nem egy napra, hanem az egész évre vonatkozik. A szabad akarattal rendelkező ember felelősségére hívja fel a figyelmet, amellyel magunknak és szeretteinknek tartozunk, továbbá minden embernek egyaránt. Hiszen bárkik és bármilyenek legyünk is, mindannyian, kivétel nélkül Isten teremtményeiként, Isten képmására lettünk megalkotva. Valamennyien embereknek. Én és te, mi és ők, legyél bár együvé tartozó, avagy idegen, itt lakó, avagy jövevény.
Jó évre legyetek beírva és lepecsételve!
