Szivarfüstös alkuk

Innen nézvést aggasztó, ahogyan az olasz bal- és jobbközép szivarfüstös szobákban, a nyilvánosság teljes kizárásával alkudozik a leendő államfő személyéről, hogy még e héten kihúzhassa a megfelelő nyulat a cilinderből. Igaz, e hozzáállás két vonatkozásban is érthető. Egyfelől a 2013-as elnökválasztás több mint tanulságos volt: Napolitanót, aki szinte már csak szívességből szállt be, a hatodik körben tudták csak megválasztani a parlamenti és régiós nagyelektorok. A futottak még kategóriában végzett többek közt Romano Prodi, az Európai Bizottság egykori elnöke, korábbi miniszterelnök is.

A másik ok: ha emlékszünk, a görög választásokat az idézte elő, hogy decemberben befuccsolt Athénban a parlamenti államfőválasztás. Az olasz kormány elkerülné az ilyen fiaskót.

A római titoktartásra jellemző, hogy a magyarhoz képest igen széles palettát lefedő olasz napisajtó sem tud túllépni a „névtotón”, miközben a populista párt rápirít a miniszterelnökre: elő a farbával! Ráadásul Renzi kormányfő eközben egy, a szenátusból kiebrudalt elítélttel együtt írja az új választási törvényt. A helyzetet részben magyarázza, bár ízlésesebbé nem teszi, hogy Silvio Berlusconiról, az olasz jobboldal továbbra is erős emberéről van szó.

Egy felmérés szerint az olaszok durván egyharmada szeretné, ha a civil társadalomból érkezne a leendő első polgár, ahogyan női államfőt is ennyien akarnak. Ha körbenézünk Nyugat-Európában, nem is tűnik ördögtől valónak a civil elnök: jó példa erre a német Joachim Gauck. A háttéralkuk világát pedig oldhatja a portugál vagy az ír modell. (A francia más rendszer.) Felkerekedik a nép egy vasárnapon, és választ magának elnököt.