galéria megtekintése

Szivarfüstös alkuk

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 26. számában
jelent meg.


Szőcs László
Népszabadság

Ha Barack Obama történetesen olasz lenne, és 2008-ban Rómában szerette volna elnökké választatni magát, ezt nem tehette volna meg. Nem töltötte be akkor még az ötvenet. John F. Kennedy pedig, aki talán szintén nem tartozik a modern történelem legjelentéktelenebb alakjai közé, egész életében nem felelt volna meg az olasz alkotmány e követelményének. Ennek megfelelően, ha végigtekintünk a Olasz Köztársaság eddigi elnökeinek arcképcsarnokán, tizenegy idős férfi néz vissza ránk.

Mindennek persze vajmi kevés jelentősége lenne, ha lassan két hete nem ideiglenes államfő állna a világ nyolcadik, egyben az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságát adó dél-európai állam élén. Továbbá: a hivatalából január 14-én távozott agg államfő, Giorgio Napolitano az elmúlt kilenc évben, de azon belül az utóbbi kettőben különösen sokat tett azért, hogy Itália ne süppedjen állandó kormányválságba, és ezzel minél távolabb maradjon a veszélytől, hogy előbb-utóbb a 61 millió olasz, majd az egész eurózóna nyakába szakadjon a jelenleg 135 GDP-százalékos olasz államadósság terhe.

Emlékezzünk rá a tegnapi görög választások apropóján, hogy Hellász évek óta tartó vesszőfutása mekkora nyűgöt jelent Európának. Mármost az olasz gazdasági kibocsátás tízszerese a görögének, ami még a mitológiai Atlasznak is sok lenne...

 

Innen nézvést aggasztó, ahogyan az olasz bal- és jobbközép szivarfüstös szobákban, a nyilvánosság teljes kizárásával alkudozik a leendő államfő személyéről, hogy még e héten kihúzhassa a megfelelő nyulat a cilinderből. Igaz, e hozzáállás két vonatkozásban is érthető. Egyfelől a 2013-as elnökválasztás több mint tanulságos volt: Napolitanót, aki szinte már csak szívességből szállt be, a hatodik körben tudták csak megválasztani a parlamenti és régiós nagyelektorok. A futottak még kategóriában végzett többek közt Romano Prodi, az Európai Bizottság egykori elnöke, korábbi miniszterelnök is.

A másik ok: ha emlékszünk, a görög választásokat az idézte elő, hogy decemberben befuccsolt Athénban a parlamenti államfőválasztás. Az olasz kormány elkerülné az ilyen fiaskót.

A római titoktartásra jellemző, hogy a magyarhoz képest igen széles palettát lefedő olasz napisajtó sem tud túllépni a „névtotón”, miközben a populista párt rápirít a miniszterelnökre: elő a farbával! Ráadásul Renzi kormányfő eközben egy, a szenátusból kiebrudalt elítélttel együtt írja az új választási törvényt. A helyzetet részben magyarázza, bár ízlésesebbé nem teszi, hogy Silvio Berlusconiról, az olasz jobboldal továbbra is erős emberéről van szó.

Egy felmérés szerint az olaszok durván egyharmada szeretné, ha a civil társadalomból érkezne a leendő első polgár, ahogyan női államfőt is ennyien akarnak. Ha körbenézünk Nyugat-Európában, nem is tűnik ördögtől valónak a civil elnök: jó példa erre a német Joachim Gauck. A háttéralkuk világát pedig oldhatja a portugál vagy az ír modell. (A francia más rendszer.) Felkerekedik a nép egy vasárnapon, és választ magának elnököt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.