A kisebbségi magyar művészvilág, jelesül az Újvidéki Színház társulata csütörtök este kapott némi anyaországi hazafias és erkölcsi nevelést a POSZT-on, meg lettek tanítva a magyarok istenére, hogy mégis tudják, merre hány óra. (Régi hagyomány: olvassák el Ablonczy Balázs Erdély-könyvének azt a részletét, amelyben Kós Károlyt oktatja ki egy budapesti hivatal arról, milyen a valódi népi építészet).
Szóltunk nekik, hogy a színház magasztos szavalatok és erkölcsi deklarációk terepe, nem az öncélú kérdezésé, pláne nem az illetlenségé és csúnya beszédé. Arisztophanész, Shakespeare, Moliere és Brecht rosszul tudta. Az Urbán András által rendezett Bánk bán-előadás végéről vonult ki az egyik zsűritag a Bánk bán előadástörténetétől közismerten idegen aktuálpolitizálást orrontva. Az újvidéki színigazgató azt mondta a Népszavának, hogy „az előadás kisebbségi optikából próbál a haza fogalmáról, önreflektív módon beszélni”, hát coki. Ide ne jöjjenek Újvidékről reflektálni, tiszteljék a kultúránkat.
Azért kaptak épp most a szívükhöz a közproblémáktól mentes színházi unalom hívei, mert itt, a szemünk előtt mertek színházat csinálni Urbánék, és nem otthon, ahol jóformán le sem ejtjük őket (a szélsőjobboldal figyel csak, ők már februárban felháborodtak az előadáson). Ez szinte unikális: Urbán máshol sokakat érdekel. Viszont Végel László Balkán-szerte ünnepelt Újvidék-drámájának, a Neoplantának, ha minden igaz, akkor egyetlen előadása volt Budapesten (tegyük hozzá hálásan: a Tháliában). A kint kiadott magyar könyvek jelentős részéhez Önök réges-régen nem juthatnak már hozzá itthon.