Vagyis a szélsőjobboldal elleni hadakozás csaknem szélmalomharc: szélsőjobboldal mindig lesz, csupán a külvilág számára a tartalom és a hívószavak változnak az idő függvényében. Mindenesetre az újonnan alakult szélsőjobboldali képviselőcsoportban olyan „régi bútordarabok” találhatók, mint a Nemzeti Front és az Északi Liga (utóbbi is nagy utat tett meg a szalonképességig), az Osztrák Szabadságpárt (amelynek kampányát a Jobbik lényegében lemásolta), a Flamand Érdek, de még a Függetlenségi Párt egyik kizárt képviselőjeis ehhez a frakcióhoz csatlakozott.
A szélsőjobboldali frakció – sajnos – jó időben alakult meg, hiszen az Európát, főleg annak déli és keleti peremét, ezen belül elsősorban Olaszországot érő menekülthullám napirendet kínál az Európai Parlamentben egyesült szélsőjobboldal számára. Abba az illúzióba ne ringassa magát senki, hogy az új képviselőcsoport primitív rasszista, egyszóval könnyen lesöpörhető érveket hangoztat majd. Sőt még azt se feltételezzük, hogy a képviselőcsoport tagjai valamilyen világméretű összeesküvést gyanítanak a menekülthullám elindulása mögött.
Nem, ők bizony túl vannak ezen. Ez a szélsőjobboldal egyrészt szembesíti Európát azzal, hogy szociális rendszere nem alkalmas ekkora menekülthullám kezelésére. Másrészt az egész problémát megpróbálja egy kulturális összefüggésrendszerbe helyezni, és itt az iszlám meg a zsidó–keresztény kultúrkör konfliktusát vizionálja (a kettő között persze nincs konfliktus, de ez más kérdés, a mediatizált világban könnyű elhitetni, hogy ez a kapcsolatrendszer leírható pusztán a konfliktussal). Itt bizony a liberális és baloldali értelmiség bakot lő, ha fasisztázik, nácizik.
Ezek a hívószavak már nem alkalmasak a szélsőjobboldal hiteltelenítésére, ráadásul, mint láttuk, a Szabadságpárt, valamint az Északi Liga esetében teljesen hamisak. Már az Osztrák Szabadságpárt sem a volt nácik gyűjtőhelye, mint az 50-es, 60-as években, amikor Ausztriában valóban a „kis nácik” pártjának nevezték (sokkal inkább illett ez rá, még liberális korszakában is, mint a Jobbikra). Elég árulkodó, hogy a résztvevők nem vették be maguk közé a Jobbikot (lehetséges persze, hogy a Jobbik nem is ambicionálná, hogy az Izrael-barát Északi Ligával és a Holland Szabadságpárttal üljön egy frakcióban).
Ez jelzi, hogy van egy határ a részt vevő pártok számára, és a Jobbik sok tekintetben átlépte ezt a határt. De Vona Gábor minden erejével azon munkálkodik, hogy bekerüljön ebbe a „klubba”, tehát a Jobbik mérséklődésére számíthatunk. Ami az ellene való küzdelmet is bonyolultabbá teszi idővel. Hogyan reagálhatnak erre a szélsőjobboldal ellenfelei? Nem kellene mindig a bevándorlásellenes erők után futni. Elő lehetne állni azzal, hogy az Európai Unió számára a menekülthullám nemcsak szociális és demográfiai problémaként jelentkezhet, hanem esélyként, lehetőségként is.
Például lehet, hogy pont ez a válságtünet kényszeríti ki azt, hogy az Európai Unió aktívabb szerepet vállaljon a nemzetközi politikában, ne gubózzon be, és várja állandóan a gazdaságilag versenytárs Egyesült Államok segítségét. Az uniónak feladata lehet, hogy szociális és humanista értékeit képviselje a Földközi-tenger túlpartján és a Közel-Keleten, aktívan részt vegyen – pénzzel, segítőkkel – a „nemzetépítésben” (értelemszerűen itt csak a politikai nemzet jöhet szóba).
Az Európai Unió nem hagyhatja, hogy működésképtelen államok legyenek a tengerek túlpartján. Ha az Egyesült Államok és Oroszország nem akar, nem hajlandó valódi, szerves (nem katonai, nem hatalmi politikai) segítséget nyújtani ezeknek az életképtelen államoknak – oktatási, szociálpolitikai, foglalkoztatáspolitikai, környezetvédelmi, állampolgári nevelési téren –, noha megtehetné, akkor a felvilágosodás gyermekének, Európának kell megtennie.Már csak azért is, mert lássuk be, a történelem során Észak-Afrikának és a Közel-Keletnek Európával volt élő (nem mindig konfliktusos) kapcsolata; a Földközi-tenger a világ kezdete óta egy régiót alkot, ahol mindenkit érint a szomszéd sorsa (ahogyan a zseniális történész, Fernand Braudel egykoron széles történeti anyagon bemutatta).
Európának tehát felelőssége van. Valóban, Európa nem képes minden menekülőt befogadni, de képes lehet arra, hogy élhető természeti, szociális és jogi környezetet teremtsen azoknak, akik erre a biztonságra vágynak. Persze egy Marshall-segéllyel együtt! Ami áldozatot kíván, de sokkal többet hoz, általa Európa barátokat szerez – nem az elitek, hanem a társadalom széles rétegei körében. Ez lehet hatékony ellenérv a kontinentális szélsőjobboldallal szemben.
A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ történész-politológusa
