galéria megtekintése

Szabadnak született

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 29. számában
jelent meg.


Kelen Károly
Népszabadság

Őrület! Már cowboyfilmet sem nézhet nyugodtan az ember. Egyrészt van egy kis lelkiismeret-furdalása, mert arra gyanakszik, a dakota közmondások nagy tudójának ízlését célozzák meg a köztévé vezetői azzal, hogy sorra vetítik a műfaj legjobb darabjait. Olyanokat is, amelyek régebben nem jutottak el hozzánk.

Másfelől viszont az amerikai filmek tele vannak utalásokkal, amelyeknek egy része most válik érthetővé a magyar nézőnek is. És ez az, ami miatt nem hiszünk a szemünknek: lehet, hogy ha a hírműsorokban minden hozzáértőt lecseréltek is lelkes amatőrökre, akiknek testbeszédükből és hangsúlyozásukból kiderül, hogy nem értik a felolvasott szöveget, azért maradtak szakemberek az intézménynél?

Őrület! Ha este tizenegytől is, de hétfőn műsorra tűzték Az utolsó cowboy című, 1962-es mozit Kirk Douglasszel, Gena Rowlandsszel, Walter Matthauval, George Kennedyvel. Bármilyen éber is különben a nagy tévés vállalatot irányító Dobos Menyhért, tizenegykor nyugodtan álomra hajthatta a fejét. Mi baj lehet egy ilyen fekete-fehér klasszikussal? Amelyben az új, autós világgal kibékülni nem tudó tehenész verekedést provokál, hogy a kisvárosi fogdába kerülve együtt szökhessen a semmiségért két évre ítélt barátjával. Nem létezik, hogy 53 évvel később minden képsor a 2015-ös Magyarországra utaljon!

 

Őrület! A barát azért kapta azt a két évet, mert mexikói illegális bevándorlókon segített, befogadta őket, enni adott nekik! És Douglasnek ez nem tetszik, ahogy a bevándorlók ellen a határon felhúzott kerítés sem: „Egyre több a rohadt kerítés, a végén még teljesen körbezár minket!” Pedig az egyetlen dolog, amire a férjére váró feleség féltékeny lehet, hogy nekik a legfontosabb a szabadság, hogy mindig „azt teszik, amihez kedvük van”.

Őrület! Az öntudatos asszony, aki egyedül kénytelen nevelni éppen iskolába került fiát, azt vágja dühösen a hős szemébe: „Férfiak! Ha nem lenne szükség rátok a gyerekcsináláshoz, sosem kezdenék veletek!”

Őrület! A mindig rossz arcúakat alakító George Kennedy szadista börtönőr – honnan tudhatták fél évszázaddal előre?! – kipécézi a bevándorlókat segítő rabot, és visszaélve helyzetével, aljasul beveri a pofáját annak, akit szabadabbnak lát magánál.

Őrület! A Walter Matthau játszotta seriff, aki olyan amerikai módra – lezserül, de lelkiismeretesen – végzi a dolgát, egyszer csak becsülni kezdi a börtönből egyedül megszökő – barátja inkább leüli az éveket, hogy ne keverje nagyobb bajba a családját – cowboyt, aki nem áll bosszút a börtönőrön, amikor megtehetné, és még a lovát sem hagyja cserben, miközben megpróbálja elérni a mexikói határt a sziklás hegygerincen átvergődve. Végül elüti egy kamion, mert nem bír ijedt lova hátán átkelni az országúton, de még lélegzik, még életben is maradhat. A köz szolgálatát mindig híven végző seriff pedig nem árulja el őt. Csak nem érintette meg a gondolat, hogy nem jár büntetés azért, ha valaki szabadnak született?!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.