Hiába az élénk érdeklődés, alig lettünk okosabbak annak a pernek a tárgyalásán, amelyben elsőként próbálta megvédeni egy takarékszövetkezet a hitelezési gyakorlatát az állammal szemben. Az első tárgyalás alapján csak az rajzolódik ki – ám az elég markánsan –, hogy az igazi kérdésekre nem fogunk sem hiteles, sem pedig megalapozott választ kapni a magyar társadalmat sok éve mételyező devizahitelekkel kapcsolatban.
Az is meglehetősen kétséges, hogy e bírósági eljárásoknak lesz-e bármiféle olyan tanulsága, amely segítené a hazai bankok, a szabályozók, a politika és nem utolsósorban a hiteleket felvevők felelősségének tisztázását. S alighanem kár remélni azt is, hogy születik egy olyan döntés, amely elősegítené az átgondolt hitelezés és a felelős pénzügyi gondolkodás meghonosodását Magyarországon.
Ez a per nem erről szól, hanem arról, hogy a kormány túl tud-e járni a nagy bankok jogászainak eszén. S hogy tudunk-e a ló egyik oldaláról a túlsóra esni úgy, hogy puhára érkezzünk. Eddig az évekig húzódó perek jelentettek problémát, de aligha gondolhatja komolyan bárki, hogy egy bírónak lehetősége van alapos döntésre a – kis túlzással – statáriális körülmények között.
