galéria megtekintése

Sortűz

2 komment

A szerk.

Maliban történt tegnap terrortámadás, de ne legyen kétségünk afelől: a legalább húsz halálos áldozatot követelő túszejtés ugyanúgy a nyugati kultúra, illetve Franciaország elleni támadás volt, mint a Párizst egy hete megrázó tragédia.

A célpont egy luxushotel volt, amely az afrikai ország fővárosának külterületén épülő csillogó új negyedben áll. Itt szállt meg a nyugati légitársaságok személyzete, itt laktak a város fejlesztésében szerepet vállaló kínai és indiai cégek alkalmazottjai és az ENSZ munkatársai is.

Franciaország pedig a mai napig jelentős szerepet vállal annak biztosításában, hogy egykori gyarmata ne kerüljön a sivatagban rejtőző, az al-Kaidához kötődő szélsőségesek kezére. Amikor 2013-ban iszlamisták elfoglalták Mali nyugati részét, és már Bamako felé nyomultak, Párizs katonai akcióval állította meg terjeszkedésüket.

 

Jelenleg is háromezer francia katona állomásozik a Száhel övezetben, azaz Észak-Afrika sivatagában, ahol ők vezetik a terroristacsoportok felszámolásán dolgozó nemzetközi erőket.

Párizs jelentős szerepet vállal a terror elleni harcban, hadseregének tíz százaléka, több mint húszezer fő szolgál a határokon kívül. Ez a szerepvállalás azonban sérülékennyé is teszi. Az afrikai terroristák nem jutottak el Párizsig, de megtalálták, helyben mi fáj legjobban Franciaországnak.

Ha Európa valóban úgy érzi, Párizs a teljes kontinens érdekeit szolgálja katonáival, akkor országainak meg kell találniuk a módját, hogy szolidaritásukat tettekre váltva érezzék meg a franciák.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.