„Csak nehogy kiderüljön, muzulmán az elkövető!” E szavakkal telefonált 2002-ben brüsszeli tudósítónk a pesti szerkesztőségbe, hogy értesítsen bennünket: Rotterdamban fényes nappal lelőtték Pim Fortuynt, az iszlámmal szemben kritikus, radikális jobboldali politikust. Bő fél évvel voltunk szeptember 11-e után. A nyugati világ hajlamos volt muzulmán szélsőségeseket látni minden ágy alatt. De a pánik ott és akkor lecsendesedett. Kiderült, Fortuynt egy radikális környezetvédő lőtte le, igaz, részben az iszlámgyűlölet ellen tiltakozva. Viszont két és fél évre rá már iszlám terrorista végzett a Fortuynhöz hasonlóan gondolkodó Theo van Gogh filmrendezővel, máig muníciót szolgáltatva a holland szélsőjobb orwelli gyűlölet-kétperceihez.
Franciaországot most egy teljes szerkesztőség legyilkolásával érte el ugyanez a probléma. Szerdán elborzadva és megrendülten szembesült a világ azzal, hogy iszlám fanatikusok hogyan öltek meg Párizsban tizenkét ártatlan embert, s egyben azzal, milyen magas labdát adtak ezzel az iszlámgyűlölőknek. A franciák egy részén a megrendülés és az iszony mellett úrrá lett a bosszúvágy is, több városban mecseteket támadtak meg. Egyesek revánsra biztatnak, új rekonkvisztát, visszahódítást hirdetnek, utalva a mórok nyolcszáz évig tartó kiűzetésére az Ibériai-félszigetről.
Egyelőre beláthatatlan, hogyan hatnak majd a most történtek a többségi társadalom és az iszlám bevándorlók, illetve már Franciaországban nevelkedett gyerekeik amúgy is egyre feszültebb viszonyára. Megyei és regionális választásokat is tartanak az idén: ezek tesztek lesznek. A szélsőjobboldali Nemzeti Front tavaly megnyerte az EP-választásokat, bejuttatta eddigi első két szenátorát a felsőházba, és ha most tartanának elnökválasztást, két jobboldali vívná a döntő csatát. Francia sztár- és egyben botrányírók olyan művekkel tarolnak a listákon, amelyek kezelhetetlennek tartják a bevándorlást, és iszlám köztársasággal riogatnak francia földön.
