Az evolúció során a haladás a racionalitás összetettebb formái felé vezetett. A fejlettebb állatok a testi racionalitást különböző tanulási mechanizmusokkal egészítették ki. Egyre komplexebb agyat, elmét alakítottak ki, és ennek megfelelően egyre racionálisabb viselkedésre képesek, amelyekben, bár az érzelmek is fontos szerepet játszanak, mégis vannak azoktól független elemek is. Egy csimpánz például képes mérlegelni az erőviszonyokat csoportjában, és az értékelés alapján hónapokra előre megtervezhet egy viselkedési taktikát, melynek segítségével előbbre léphet a rangsorban. Itt már számos jelentős racionális elem kimutatható. Ez a fejlődés az emberben érte el a csúcspontját.
|
Az ember közösségre vágyik – már csak genetikai okokból is
Bácsi Róbert László |
Az emberi közösség összehangolt élete sok racionális elemet is használ. Amikor nem csupán egyetlen lény életéről, napi táplálékáról, ivadékainak gondozásáról van szó, hanem egy egész csoport nagytestű valakiknek kell végiggondolniuk azt, hogy melyik irányba érdemes keresni a táplálékforrásokat, hogyan kell beosztani a közösség tagjait különböző munkákra és hasonlók. A szociális szervezés során sok logikai elemet kell használni, és sok tagból álló logikai folyamatláncot kell kigondolni a siker érdekében. Ne felejtsük el, hogy a racionalitás mögött itt is érzelmek rejtőznek: éhség, szomjúság, nemi vágy, kötődés a közösség tagjaihoz, a gyerekekhez, alá- és fölérendeltség a rangsorban, javak birtoklása.
A racionalitás csupán az érzelmek keltette cselekvés irányát képes a lehetőségekhez igazítani, önmagában nem értelmezhető, mindig egy „hogyan” kérdésre ad választ. A „miérteket” pedig a közösség biológiája, szokásai, tradíciója, kultúrája dönti el. Közösség csak akkor alakulhat ki, ha emberek kisebb csoportjait a közös cselekvések, közös hiedelmek és a közösen elfogadott szociális szerveződés köti össze. Az archaikus közösségek evolúciós szempontból rendkívül sikeresek voltak. Az ember közösségei meghódították a bolygót és az eredeti kialakulásának megfelelő ökológiai körülményektől radikálisan eltérő közegben is biztosították a faj megélhetését és szaporodását.
A több millió éves fejlődés során az ember genetikailag meghatározott érzelmi viselkedése és a tanulással kiegészíthető racionalitás mechanizmusai finoman összehangolódtak, biztosították azt, hogy a közösség tagjai a saját emocionális és racionális érdekeiket is képesek legyenek a közösség javára feláldozni, a közösség megmaradása lett a legfontosabb szempont, az egyén érdeke ennek mindig alárendeltje lett. Minden ember fogékony a közösségek vagy az annak tetsző csoportok hívó szavaira. Ősidőkben az ember beleszületett közösségébe, nem ismerhetett más életformát, ezt tartotta ideálisnak, egész élete, világszemlélete a közösség körül forgott.
A közösségek sikere az utolsó néhány ezer évben gyors populációnövekedést eredményezett, amelynek társadalmi szabályozására nem rendelkezett genetikai vagy közösségen alapuló kulturális eszközökkel. A mai hétmilliárdos emberiség legnagyobb problémája éppen az archaikus vagy ahhoz hasonló közösségek pusztulása. A törzsek, nagycsaládok helyét a nukleáris család és legfőképpen az egyén, az önálló, autonóm individuum foglalta el. Az autonóm egyén tulajdonképpen úgy működik, mint egy egyszemélyes közösség. Csak a saját érdekei vezérlik. Ugyanakkor megmaradtak az ember közösségekkel kapcsolatos genetikai vonzalmai. Ez velünk születő tulajdonságunk. Vágyódunk valamilyen közösségbe kerülni.
De ez csak egyik oldala a társadalom működésének, mert megjelentek a társadalom racionális működését ellátni hivatott állami és civil szervezetek. Ezek nem közösségek, hanem valamilyen logikus, racionális cél vagy szolgálat alapján megszervezett, egymás iránt esetleg érzelmileg közömbös csoportok. A lényeg a racionális szerveződésben, a meghatározott alá- és fölérendelési viszonyokban, egy racionális eszme pontos megvalósításában van. A valódi közösség önmagáért van, a tagjaiért, a szervezet mindig valamilyen racionális gondolatot szolgál jól vagy rosszul. Az energiaellátás, az áruszállítás, az oktatás, a vallás, a közigazgatás, a betegellátás számos, leginkább racionális elemmel működő szervezetet hozott létre, olyan embercsoportokat, amelyek belső szerveződésük alapján igyekeznének racionális alapon működni, ha nem lenne állandóan jelen tagjaiknak a közösségek iránti vonzódása.
Ezért a legszigorúbb szervezés mellett is keverék rendszerek jöttek létre, a szervezett embercsoport kinyilvánított funkciója mellett közösségi vonásokat is kialakít. Különösen erős ez a tendencia a civil szervezeteknél. A racionálisan szervezett csoport, legyen az civil vagy valamilyen állami struktúra, persze ki is használja vonzódásunkat a közösségekhez. A szervezett csoportok, bármi is a valódi céljuk, igyekeznek közösségként viselkedni. Nem a racionális szerkezetüket hangsúlyozzák, hanem azt, hogy közöttünk társakra találsz, velünk sikeres lehetsz, együtt, közösségként hajtunk végre fontos feladatokat. Minden mesterséges csoport közösségként próbál viselkedni, a vallási csoportok, az iskola, a vállalatok, a civil szervezetek, a pártok.
Azonban éppen szerveződésüknél fogva nem képesek a közösségképződés feltételeit mindenben kielégíteni, csoportjaik gyakran felbomlanak, szétesnek. Közösségvágyunk más, ígéretesebb csoportokhoz vezet. A legkülönösebb szervezett, közösségnek tűnő csoportok a politikai pártok, amelyek a modern társadalomban az erőforrások elosztását vannak hivatva racionálisan megoldani. Egy-egy párttá szerveződő csoport tehát igyekszik közösségnek látszani, és noha a racionális elosztás lenne a célja, a javakat saját csoportja tagjainak próbálja megszerezni. De az ember ősidők óta nem a racionalitás szabályai szerint osztja el az erőforrásokat, hanem elsősorban emocionális szempontok szerint, tehát a racionalitás itt is csak álca, a döntések érzelmek, érdekkapcsolatok alapján születnek.
Azonban ez is többszörös csavarral érvényesül. Működik a politikai szervezetek saját, tervezett racionalitása, struktúrája, amelynek nevében alakultak, működnek, erre telepszik rá a csoport adott, érzelmi, politikai elfogultsága, és ennek alapján létrejön egy az érzelmi elfogultságokat befogadó új racionalitás, amely természetesen csak annak tűnik racionálisnak, aki a csoport érzelmeit maga is osztja. A csoport érzelmi kötődése és felszíni racionális szerkezete közötti ellentmondás csak a kívülállók számára nyilvánvaló. Ez a kölcsönhatás a pártok szervezett racionalitása és érzelmi elfogultsága között szinte kiszámíthatatlanná teszi a társadalmi folyamatokat.
Felerősítheti a „minden a miénk, szabadon rabolhatunk” attitűdöt, hiszen egy igazi közösség is hasonlóan viselkedik. Ha az inga a szervezeti racionalitás felé lendül, kisebb lesz a közösségi, érzelmi kötődés, és olyan mesterségesen létrehozott szervezeti, elosztási struktúra, alakulhat ki, amely semmiféle tekintettel nincs a szolgálat alanya, a „nép” emocionális igényeire, csak valamilyen logikailag indokolható racionális struktúra vezérli az elosztást.
Nehéz dolog ez...
