galéria megtekintése

Barátságos ellenfelek Dániában

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 08. számában
jelent meg.

Dr. Várkonyi Tibor
Népszabadság

Nemrégiben a Hétvége mellékletben olvastam Szőcs László interjúját Sören Peder Sörensen dán újságíró, történésszel, a II. világháború végén, Dánia német megszállása idején odakerült magyar katonák és családjaik történetéről. A történetnek fontos részét képezik az alábbiak, amit sehol sem említenek meg, és amelynek dokumentumait a Magyar Hadtörténeti Múzeum levéltárában helyeztem el 2010-ben.

Apám, Várkonyi Mátyás (Matthias Várkonyi) külügyminisztériumi osztályvezető, a koppenhágai magyar konzulátuson teljesített szolgálatot 1944. december és 1946. május között. A főkonzul a dán Georg E. Matthiassen volt. Apám mint egyedüli konzulátusi tisztviselő intézte a Dániába került Marosvásárhelyi Csaba Királyfi Hadapródiskola katonáinak és családtagjainak az ügyeit is. (Teljes névsor a levéltárban: 497 név.)

A táborok: Korsör, Gavnö, Hövelte, Rungsted, Tannishus. Magam is jártam vele több táborban, 17 éves voltam, a Sankt Knud Skolba jártunk az öcsémmel. Apám megismerkedett Szilágyi Dezső és Torkos László tisztekkel, akikkel egyetértettek abban, hogy a Frihedskemper (németellenes szabadságharcos) mozgalommal fel kellene venni a kapcsolatot. Mi a Bredgade-ban laktunk, egy Höberg nevű mérnök lakásában. Ő a Frihedskemper embere volt, apám megbízhatóságát leinformálta az angol Intelligence Service-ben.

 

Apámon és Höbergen keresztül épült be a magyar katonai csoport az ellenállásba. Ez az egyik kulcsesemény a kinti magyarok további sorsát illetően. A magyar katonák együttműködését Sörensen úr könyve ismerteti. A német-párti magyar nagykövet, Kristóffy és családja, a D’Angleterre szállóban laktak, semmit sem tudtak erről, az angolok közeledtével átszöktek Svédországba.

Szilágyi Dezső őrnagy, vitéz Galánffy György százados, több tiszt és családtagjaik gyakran megfordultak nálunk, megbeszéléseket tartottak. Ekkor már a Solsortvej 62.-ben laktunk, Edi Laider operaénekes villájában. Az angolok bevonulása után apám tárgyalt Montgomery megbízottjával, (neve és a dokumentum a levéltárban) és elérte, hogy a magyarokat nem hadifoglyokként, hanem „friendly enemyként” (barátságos ellenfélként) kezeljék.

Ez a legfontosabb ebben a történetben. Szabadon mozoghattak, munkát vállalhattak, ellátmányt kaptak, beilleszkedhettek a társadalomba. Apám „kitalálta” az „útlevél-igazolványt”, hogy valamilyen hivatalos okmányuk legyen. A konzulátus anyagilag támogatta az ellátást, a kulturális tevékenységeket, ebben a jómódú dán konzulnak is szerepe volt.

Sörensen úr könyvében is felmerül a kérdés, mi volt az oka a magyar (ellenséges) katonákkal szemben tanúsított szokatlanul kedvező angol bánásmódnak. A várható eljárás a hadifogság lett volna. Sörensen úr megjegyzi könyvében: ez a titok valahol a dán irattárak mélyén lappang. A titkot azonban a fentiek fejtik meg. Mikor tudomást szereztem Sören Peder Sörensen úr munkásságáról, melynek jóvoltából a Dániába került magyarok története közismertté vált, a fent leírtakat részletesebben is közöltem vele. Azóta is kapcsolatban állunk. Úgy gondoltam, apám emlékének tartozom azzal, hogy a fentiek ne merüljenek feledésbe.

                                                                                     ***

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.