Mostanában nem is olyan könnyű kulturális eseményről írni, az újságíró ugyanis nehezen jut jegyhez. Előfordul, hogy kiszorul a teremből, mint Bereményi Géza estjén a nagy befogadóképességű Petőfi Irodalmi Múzeumban. Vagy hátul-oldalt próbál figyelni, összeszorulva a székhez nem jutott nézőkkel (a Juhász Ferenc-emlékesten a Hadik Irodalmi Szalonban vagy Mácsai János házimuzsika-hangversenyén az Óbudai Társaskörben, ahol Esterházy Pétert is kérdezhette).
Nyolc hónap múlva, szeptember utolsó két napján lesz a Londoni Filharmonikus Zenekar – vele Baráti Kristóf hegedűművész – fellépése, de a pécsi Kodály Központba már most sem lehet jegyet kapni, és az Erkel Színház hatalmas nézőterén is csak néhány hely üres. (A legdrágább, 15 900 forintos jegyből még öt kapható).
Nem csodálkozik, aki felfigyelt már, mondjuk, a Jude Law játszotta londoni Hamletre, ott a reggel 9-kor nyitó pénztár előtt már éjfél után gitározva-énekelve várakozó fiatalokra (a jegyek jó előre elfogynak a neten, de úgy másfél tucatot fenntartanak az aznapi vásárlóknak). Az sincs meglepődve, aki próbált a Piccadilly környéki árusoktól méregdrága last minute belépőt szerezni. A polgári léthez hozzátartozik a rendszeres kultúrafogyasztás. Aki pedig egyszer belekerült a körforgásba, nem szeret kihagyni semmilyen alkalmat, mert úgy érzi, lemarad valamiről, ami jár neki.
