Én a magyar-zsidó együttélést sokkal egyszerűbb, könnyen megoldható, civilizációs kérdésnek látom. Sohasem értettem, miért lehet problematikus a különböző országokban letelepedett zsidók jogállása. Számomra nyilvánvaló, hogy nemzetiséget alkotnak (akkor is, amikor nincs saját államuk, és akkor is, amikor van), hiszen megvan az identitásuk, megvannak a diaszpórában használt nyelveik (a jiddis, illetve a ladino, Izraelben pedig sikeresen modernizálták a bibliai hébert). Megvannak a saját hagyományaik (ezeknek köszönhetik a "befogadó" országokban elért rendkivüli sikereiket, elsősorban az értelmiségi pályákon).
Bár a nyelvi és vallási alapokat aligha lenne érdemes nem zsidóknak elsajátítani, ezeket a kulturális technikákat (a korai írástanulást, a rendszeres szellemi tréningezést, az iskolai előmenetel családi támogatását, a lehetőségek okos kihasználását) nem ártana utánozniuk, ez csak a javukra válna. És ez teljes mértékben lehetséges, a többségi, a visszahúzó döbrögies, magyarugaros mentalitás ellenére. A kínaiak és koreaiak ugyan más háttérrel, de ugyanezt a törekvő és sikeres modellt valósítják meg. A sikeresség tanulható és eltanulható.
Amikor a demokratizálódó Magyarországon felvetődött, hogy az egyes nemzetiségeknek legyen érdekvédelmi képviseletük, a zsidó szervezetek ezt ellenezték (nyilván a megkülönböztetéstől való félelem miatt). Szerintem pedig ez lehetne a megoldás. Minden magyarországi nemzetiség érdekeit képviselhetné egyegy érdekvédelmi szervezet vagy ombudsman, a zsidókét is. Ezzel nem lenne semmi probléma. Ettől még nem kellene a zsidókat kötelezően összeírni, mindenki szabadon választhatna, hogy akare ebben a csoportos érdekvédelemben részesülni, vagy sem. (Az egyéni érdekvédelmet természetesen a törvények ettől függetlenül is biztosítani kötelesek, a cigányok, a kínai, az arab vagy afrikai bevándorlók számára is, ez nem lehet kérdés. De a csoportot egyként érintő problémák tisztázására a magam részéről ésszerűbbnek érzem a csoportos, jelen esetben nemzetiségi érdekvédelmet.)
Miért nem tartom fontosnak, hogy a magyarországi zsidók magyar hazafinak tekintsék magukat és a Himnuszt énekeljék? Mert a hazafiság érzelmi és nem jogi kérdés. Mindenki részt vehet az ország fizikai és kulturális gyarapodásában, de ez senkinek sem kötelessége. A zsidókat is az állampolgárság köti Magyarországhoz mint a kínaiakat, az arabokat, a cigányokat. És mint ahogy a Magyarországon született cigány Spanyolországban is cigány marad (legfeljebb a magyarnótás hegedülésről át kell tanulnia a gitárra), és az itt született kínai is megőrzi a kínai identitását (Németországban ugyanúgy nyithat üzletet), a zsidók is szabadon választhatnak hazát. Amennyiben már "elmagyarosodtak" (kulturálisan és érzelmileg), nyilván itt érzik otthon magukat (és nagyon sok magyarországi zsidó nélkül nem lett volna olyan a magyar irodalom, művészet és tudomány, a magyar gazdaságtörténet, mint amilyen lett), de ez semmiképp sem válhat béklyóvá. A zsidóság óriási mértékben gazdagította a magyarságot, tehát semmi értelme sem lenne ezt tagadni, "végképp és félreérthetetlenül eltűnni a saját múltunkból, kitörölni minden nyomot" ahogy György Péter intepretálja Chabad gondolatait).
Minden értékre büszkének lehet lenni, ez biztosítja a múlt, a jelen és a jövő szerves egységét. A zsidók magától értetődően tekinthetik magukat magyarnak, de álláspontom szerint nem muszáj magyarnak lenniük. Nyugodtan lehetnek zsidók, akik Magyarországon élnek, bár másutt is élhetnének. Mint ahogy egy tehetséges magyar is választhat, függetlenül attól, hogy magyar vagy magyar zsidó, elköltözhet Angliába, hogy feltalálja a golyóstollat (Bíró), részt vehet a hollywoodi filmipar megalapításában (Cukor Adolf), ijesztgetheti vámpírként a nézőket (Lugosi), lehet a hidrogénbomba atyja (Teller), vagy akár államelnök is (a második generációs Sarkozy). Mindenki képességei szerint, mindenki a szándékai szerint. A közben kialakuló többszörös identitás (a zsidó, a magyar, az amerikai stb.) nem zavarja össze az egyén önazonosságát, hanem ellenkezőleg, gazdagítja.
Az izraelita vallás kétségtelenül kitüntetett szerepet játszik a zsidó identitásban, de ez sem lehet a fő meghatározó. Egyrészt a fajgyűlölők a kikeresztelkedett zsidókra is zsidóként tekintenek, másrészt miért ne lehetnének vallás nélküliek? (Nagy részük az is.)
Én nem vagyok zsidó, de a keresztény vallásból is "kikeresztelkedtem", ezért érzem magam annyira szabadnak (és közben etikailag a "keresztény" Európából sem szakadtam ki). A kérdés tehát nem az, hogy a magyarok mit kezdjenek, hogyan bánjanak a zsidó származásúakkal, hanem hogy át tudnake végre állni a nemzeti helyett az állampolgári szemléletre. Ez lenne az igazi korszakváltás.
Minden hazánkban élő embernek meg kell adni a jogot és lehetőséget, hogy ha betartja a törvényeket, itt éljen, boldoguljon, és semmiféle hátrányt ne szenvedjen. (És most ne beszéljünk arról, hogy az "igazi", "vér szerinti", "fajmagyarok", a Vereckei-hágón bejöttek utódai már talán egy sportcsarnokot sem töltenének meg, a magyarság faji azonossága legfeljebb genetikai vizsgálatok tárgya lehet.)
A György Péter által említett korszakváltás egyetlen célja egy elvakult kormány életidegen (és az állampolgárai túlnyomó részére halálosan veszélyes) politikájának kierőltetése, a gondolkozni nem nagyon akaródzó, intellektuálisan tunya véletlenmagyarok fölötti uralom erősítése lehet. De hát nemcsak állampolgári jogok vannak, hanem egyetemes emberi jogok is, amelyek alapján érdemes (és időszerű) felemelni a szavunkat.
