Ez a nap két forradalom határnapja. Nemrég emlékeztettünk arra a szép egységre, melyben a pártállammal szemben állók 1989-ben március 15-ét megünnepelték. A közös álláspontjukból idézünk: „a független szervezetek ezen a napon a magyar nép nemzeti függetlenség és polgári demokratikus szabadságjogok iránti vágyára emlékeznek, amelyért három forradalomban: 1848-ban, 1918-ban és 1956-ban harcoltak – és nem ismerik el, amit húsz éve sulykolnak az emberekbe, hogy 1848 eszméje 1919-ben és 1945-ben valósult volna meg”. Akkor még világos volt, hogy ’18 és ’19 nem egylényegű, hanem ellentétes forradalmak voltak. És ez igaz is. De mégsem egészen.
Igaz abban a döntő vonatkozásban, hogy az 1918-as forradalom hozta be Magyarország történetébe a demokratikus szabadságjogok teljességét a sajtószabadságtól az egyesülési és gyülekezési szabadságon át az általános, szabad és titkos választások jogáig. 1919. március 21-e pedig mindezt elsöpörte, és kóstolót adott a totalitárius diktatúrából, amiből aztán volt még részünk elég.
Csakhogy 1918-ban is és 1956-ban is túlnyomórészt olyanok vívtak meg a szabadságjogokért, akik nem hívei, hanem ellenfelei voltak annak a liberális kapitalizmusnak, mellyel ezek a szabadságjogok szimbiózisban élnek. 1989 egysége is eltakarta a választóvonalat azok között, akik a liberális kapitalizmus híveiként, illetve ellenfeleiként álltak ki ’18 és ’56 mellett.
