Innen kezdve elszabadult képtelenségeket hord össze Péterfy Oroszországról, mint a „fehér faj" kultuszának hirdetőjéről és a nácizmus (ezt a szót használja) forrásáról. Mintha a rabszolgaságot, az apartheid rendszert, a nürnbergi faji törvényeket, a Ku-Klux-Klant és igen, magát a hitleri nácizmust is az oroszok találták volna fel. Ez a russzofóbia semmiben sem különbözik attól a Nyugat-gyűlölettől, ami ellen vélhetően a cikk is íródott volna, ha nem csúszik habzó indulatokba.
Különösen nevetséges az az állítás, hogy a Brexitről, Trumpról és a menekültek elleni németországi gyújtogatásról is az oroszok tehetnek. Aki ilyen mindenhatónak gondolja Vlagyimir Putyint, az bár negatív értelemben, de maga is végzetes hatása alá került. A nyugati demokráciák kijavítható, de létező válságjelenségeit csak akkor lehet orvosolni, ha nem toljuk át a felelősséget az oroszokra vagy az ufókra. (Amúgy Oroszországban mintegy hárommillió migráns él különösebb nehézségek nélkül, háromszor annyi, mint ahány Európában a mostani válságot okozta.) Az uniós szankciókra válaszul az orosz propaganda kétségtelenül rájátszik az európai idegenellenességre: de sajnos van mire rájátszania.
Tőlem persze szidhatja Péterfy Gergely az oroszokat, ahogy csak akarja. Efféle cikkek naponta tucatjával jelennek meg az egyik oldal lapjaiban és hírportáljain, ahogy a másik oldalon meg a Nyugatot gyalázzák hasonló „tárgyilagossággal". De Péterfy Gergely mégsem egy sordíjas újságíró-gyakornok, hanem író, és nem utolsósorban annak az Áprily Lajosnak a dédunokája, aki sokunk szerint minden költőtársánál szebben fordította magyarra Puskin Anyeginjét. Ezért sajnálom, hogy az indulatok ennyire elragadták írás közben.
Ami igazán zavar, az cikkének hazai vetülete. Ugyanúgy szeretném látni az Orbán-világ bukását, mint ő, ugyanúgy zavar a Nyugat-ellenes uszítás, ugyanúgy azt kívánom, hogy legyen érvénytelen a gyalázatos népszavazás október 2-án. De nagyon komolyan hiszem, hogy a magyar társadalom posztszovjetnek, bolondnak, lázálomban élőnek bélyegzése nem gyengíti, hanem továbberősíti Orbán Viktor kurzusát. Egy jobb sorsra érdemes párt már ráment arra, hogy ellenségei szerint „mucsainak" tekintette a magyar társadalmat. Ez alapvetően nem volt igaz, de nem tettek meg mindent a cáfolására. Az én pártom is sokat vesztett azzal, hogy az ózdi munkanélküliek, a komlói panellakók, a csepeli háziasszonyok és igen, a tyúkjaikat féltő falusiak panaszainál fontosabbnak tartotta a steril piacpárti elveknek való megfelelést.
A Péterfy által „posztszovjetnek" nevezett magyar társadalom többször is bizalmat szavazott a baloldali és liberális koalíciónak, támogatta hazánk NATO- és EU-tagságát. A nyugatos tábor részéről a 2010 óta érzékelhető kudarcért kizárólag Orbán Viktort vagy pláne az oroszokat okolni eleve önfelmentő mellébeszélés. Először azt kellene kibeszélni, hogy miért fordultak el tőlünk, miért nem értettük meg időben a magyar társadalom kiábrándulását az úgynevezett „balliberális" politikából és ideológiából.
Ami pedig a nyugati határ átlépését, újabban inkább átrepülését illeti, az elmúlt tizenkét évben több százszor megtettem. Rendszeresen ingázom Brüsszel és Budapest között, mindkét városban van otthonnak nevezhető helyem. Ha egyszavas kampányüzenetekre redukáljuk magunkat, akkor Péterfy Gergelynek igaza van, ott szabadság van, itthon fojtogató a levegő. De ha kicsit árnyaltabban gondolkodom, akkor azt kell mondanom, hogy a dolog sokkal összetettebb. A polgári rend felszíne alatt sok ott a repedés, itthon pedig még mindig megmaradt valami a hétköznapok emberközeliségéből. Ha ki akarunk mászni a jelenlegi gödörből, először is próbáljuk megérteni a magyar társadalmat, és ne egyszerűsítsünk le mindent a bűnös/tökéletes Nyugat és a elmaradott/paradicsomi Magyarország ostoba ellentétpárjára.
Ha csakugyan létezne az a szöveg, amellyel Hegyi úr viaskodik, annak én lennék a leghevesebb, érvekben legbővelkedőbb ellensége. Sajnos azonban ez a szöveg – legalábbis az én nevem alatt – nem létezik. Csúsztatni nem túl nemes, de embert próbáló feladat, ügyesen az igazság mellé kell beszélni, de azért nem nagyon. Hegyi úr csúsztatásai – talán csak ebben az egy, kivételes esetben – nem sikerültek valami fényesen. Abból, hogy az orosz propagandát kárhoztatom, arra következtetni, hogy az orosz népet lebecsülném, ráadásul rasszista volnék, több mint sértés: ostobaság. Azt állítani, hogy a magyar társadalom egészét posztszovjetnek nevezném, a szöveg semelyik részletéből sem következik, és körülbelül annyira logikus, mint teszem azt, azt állítani, hogy Hegyi úr cikke a sok repkedéssel bújtatott Wizz Air-reklám. Az az állítása pedig, hogy – talán – ebből a mondatból: „Ó, igen. »Csodás, nagy remények«-et nem csak a kommunisták tápláltak a muszka iránt, a népi/völkisch jobb/bal/szélsőjobb utolsó reménysége most a szent orosz nép keresztény tisztasága..." az következik, hogy szerintem a nácizmust az oroszok találták fel, körülbelül annyira logikus, mintha valaki azt állítaná: Hegyi úr azért támad ilyen nekibivalyodva szerény tárcácskámnak, mert maga is orosz kém.
Péterfy Gergely
