Tisztában vagyunk azzal, hogy ugyan a társadalmi különbségek az elmúlt négy évben nőttek meg drámaian, de a mobilitás, az emelkedés útjait a mi kormányaink sem tudták megnyitni. Az „elitek demokráciáját” nem tudtuk mindenki demokráciájává szélesíteni, ezért válhatott az védtelenné. Nemcsak elszenvedői, olykor okai is voltunk a politika iránti bizalom foszladozásának. Volt felelősségünk a kétharmad létrejöttében, érzelem- és gondolatszegény ellenzéki politizálásunk miatt pedig a stabilizálódásában is. Saját hibáinkból okulva olyan mozgalmat/pártot akarunk, amely egyszerre és elválaszthatatlanul vállalja a szociális és a demokratikus elkötelezettségét. Szűkösnek és elégtelennek érezzük azt a demokráciát, amelynek lehetőségeiből sokan szociális helyzetük miatt szorulnak ki. De zsákutca számunkra az a politika is, amely a baloldal számára másodlagosnak, szavazatszerzési szempontból érdektelennek vagy megosztónak tartja a mindenkit megillető méltóság és szabadság demokratikus jogait.
Az a kérdés, hogyan valósítjuk meg mindezt!
Először is világos és egyértelmű program kell, amely tartalmazza korábbi követeléseinket a különbségek csökkentésére, így különösen az oktatás feltétlen elsőbbségét, a nettó 100 000 forintos minimálbért, a közmunkások helyzetének és bérének rendezését, a felzárkóztatást segítő gazdaságpolitikát, az egészségügy talpra állítását. Ma már azonban úgy látjuk, ez nem elég! Ezért kezdeményezünk vitát a garantált, feltétel nélküli alapjövedelemről és az idős embereknek biztosítandó alapellátásról. Ráadásul a munkabéreknek ma az égadta világon semmilyen kapcsolatuk nincs a munka társadalmi hasznosságával, ebből kiindulva tarthatatlan a pedagógusok, szociális munkások és egészségügyi dolgozók bérhelyzete. Aki Magyarországon az emberrel foglalkozik, azt ez a kormány szinte semmire sem értékeli.
Tudjuk, hogy nem elég, ha kimondjuk, hogy sok a szegény, és segítsünk rajtuk. A munkaalapú társadalommal szemben mi jólétalapú társadalmat szeretnénk. Világossá tesszük, hogy nem a középosztály rovására történik mindez: az alapjövedelemnek és az idősek alapellátásának a felső adókulcs/jövedelemkorlát bevezetése, a megélhetési bér kikényszerítése a fedezete. Azt éljük meg, hogy az elnyomottak alkalmazkodnak a helyzetükhöz, elfogadják az alárendeltséget, és örülnek a „kegyelemkenyérnek”, sőt azt az „urak” kedvességének és jó lelkének tulajdonítják. Mi ezt nem fogadjuk el, mert a kizsákmányolás az kizsákmányolás, minősített eset, ha az állam követi el, mint a közmunkások esetében. Ezért vállalkozunk a kiszolgáltatottság régi és új áldozatainak politikai képviseletére és jogvédelmére. Nem fogunk megelégedni az 1989-es rendszerváltás céljaival, és fellépünk az állampolgárok valódi beleszólását biztosító „részvételi demokrácia” érdekében.
A törvényességet betartjuk az állam működésének érdekében, de a Fidesszel és a kormánnyal nincs együttműködés sehol semmiben. Ez jelenti a parlamentet, az önkormányzatokat, az országos delegáción alapuló szervezeteket. Az orbáni rendszer nem legitim! Mi alternatív legitimitást kívánunk megteremteni és az intézményi együttműködés megtagadásával párhuzamosan új intézményi kereteket létrehozni. Megteremtjük az alternatív kormányzás intézményeit. Létrehozzuk a Nemzeti Kiegyezés Kerek asztalát az új politikai legitimáció alapjaként. Párhuzamosan megteremtjük az új, rendszerkritikus együttműködés platformjait és fórumait. Ehhez kellenek Nemzeti Deák Körök és/vagy Nemzeti Kiegyezés Körök országszerte. Szervezni fogjuk őket olyan deklaráció aláírásával, ami rendszertagadó és jövőorientált, nem a kirekesztettség érzését kínálja, hanem az együvé tartozásét. Mi magyarok és polgárok vagyunk. Mi március 15-én kokárdát fogunk viselni!
A magyar gazdaság két rákfenéje az alacsony bérek és az alacsony termelékenység. Ennek két következménye a nagyvállalatoknál az alacsony fizetésekkel fenntartott versenyképesség, a kkv-szektorban (mely a versenyszektorbeli foglalkoztatottság nagyobb részét adja) a globális versenyképtelenség és a feketegazdasággal fenntartott helyi versenyképesség drámai elegye. Ezen fogunk változtatni. Ebbe két ponton lehet állami szabályozással beavatkozni: a bérek oldalán a nagyvállalati szektorban, a képzés-oktatásfejlesztés oldalán a kkv-knél. Szerintünk a nagyvállalatokkal nem az a baj, hogy „multik”, hanem, hogy a „profit a mindenük”, és ezért még Orbánnal is lepaktálnak. Nem a nemzeti vagy a nemzetközi tőke között van a meghatározó különbség, hanem a kizsákmányoló-visszaélő és az egyenrangúságot biztosító tőke között. Nem azzal van baj, ha nagy a vállalat vagy ha külföldi a tulajdonos, hanem ha gátlástalanul képviseli: „örülj, hogy van munkád”. Forradalom kell! De ezúttal nem az államrend erőszakos átalakítása, hanem a munkavállalói jogok visszaállítása érdekében.
A szocialista önkormányzatok a gyakorlatban fogják megmutatni, hogy mást és másként tesznek a közösségért, mint a fideszesek. A tanévben gondoskodnak minden rászoruló gyerek étkezéséről, mindenkinek értelmes munkalehetőséget biztosítanak közmunkával. Bár nem az önkormányzatok az iskolafenntartók, de gondoskodnak arról, hogy az oktatáshoz szükséges minimális felszerelés mindig rendelkezésre álljon. Kezdeményezik, hogy a helyi adók 5%-át helyi alapítványnak, intézménynek helyi közcélra lehessen felajánlani, az önkormányzati költségvetés 5%-ának felhasználásáról az alternatív célok közül népszavazással döntsenek a helyi lakosok. Természetesnek tartsák a testületi ülések nyilvánosságát, a helyi televízió általi közvetítését!
Ezt a programot csak nyitott és demokratikus mozgalom/párt képes szervezni. Olyan, amely a pártszervezetekkel egyenrangúként becsüli és támogatja a klubokat, köröket, online véleményközösségeket, civil szervezeteket, a rezsim kulturális és morális ellenzékét jelentő műhelyeket. Amely nem uralni akarja a civil közösségeket, hanem szövetkezni velük a szociális és demokratikus célokat szolgáló mozgalmak, hálózatok létrejötte érdekében. Ahol a társadalom szerveződésében kívánatos elveket: a demokráciát, a sokféle aktivitás lehetőségét, a folyamatos véleménycserét, a kapcsolatok helyett a valódi teljesítmény megbecsülését érvényesítjük.
A demokratikus politikai pártok viszonyában átrendeződés folyik: új szavazókat egyik párt sem szerzett (jelen állapotukban csak egymás rovására képesek erre), a korábbi partnerek reális esélyként kezdenek számolni az MSZP meggyengülésével, és taktikájukba ezt bekalkulálják. Közben mindhárom párt szenvedett presztízsveszteségeket: a DK Miskolc miatt, az MSZP és az Együtt–PM a budapesti viták következtében. Ez a DK és az Együtt–PM által kierőszakolt „koordinált” indulás zűrzavarát tetézve főleg Budapesten okozhat bajokat. Tisztában vagyunk azzal, hogy az MSZP hegemóniája véget ért, de nem fogadjuk el méltánytalan háttérbe szorítását. Tudjuk, hogy sok mindent másként gondolunk, és ezt nem kívánjuk leplezni. Majd a választók eldöntik, hogy milyen lesz a támogatottsága egyes politikai pártoknak.
Utóirat: Cikkemben felhasználtam a Deák Ferenc Körben megfogalmazott elképzeléseket.
A szerző az MSZP közgazdasági tagozatának elnöke
