A Transparency International 2013-as indexe szerint a legtisztább tízben észak- és nyugat-európai országok, valamint Új-Zéland, Szingapúr, Ausztrália és Kanada található. Összehasonlításul: Franciaország a 22., Magyarország a 47. „legtisztább”.
Bár a diktátornak nem kell kuncsorognia a szívességekért, alattvalóit megvesztegethetőnek tartják. Észak-Korea az utolsó, a 175. helyen található az indexen, Afganisztánnal és Szomáliával holtversenyben.
Nem tudni, korrumpált-e Nicolas Sarkozy, bűnös-e a vádpontokban, amelyeket felhoztak ellene. Szerinte groteszkek ezek, és politikai eszközként használják őket ellene. De gondoljunk bele az asztal túloldalán ülő két vizsgálóbírónő helyzetébe is. Nemcsak eljárást indítottak egy exállamfő ellen, de (példátlanul a köztársaság történetében) őrizetbe is vették.
Belevágnának-e ebbe, hacsak nem bízhatnak (ezúttal szó szerint értve) joggal a sikerükben? Hová helyezik magukat, mondjuk 2020-ra?
Az ideális társadalomban az emberek tisztességesek, visszarettennek a korrupciótól. Tiltja azt a jó erkölcs, a közmorál, a szokás. Esetleg a javak (ideértve: állások, információk) olyan széles körben hozzáférhetőek, hogy mindenkinek kielégíthetők az igényei anélkül, hogy ezért ellenszolgáltatást kellene nyújtania. Ám mi, franciák vagy magyarok, nem ilyen társadalmakban élünk.
A korrupció tény. De számít a megtisztulás igénye. Hogy ha szükséges, akár exállamfőt is kérdőre vonjanak, megbüntessenek. Ha valaki nyomozati titkot sértett meg az egyik legfőbb bírói testületnél, akkor felelnie kelljen. És megfordítva is: ne lehessen a bíróságokat politikai célra felhasználni, mindenkit illessen meg az ártatlanság vélelme. A tárgyalóterem ne legyen politikai vegzálda.
Térségünkben, így Magyarországon, a történelmi reflexek kétségeket ébresztenek az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban. Pedig aligha létezik annál fontosabb közérdek, mint hogy aki bűnös, üljön, aki ártatlan, azt ne hurcolják meg. Mint lapunk összeállításában is megjelent, errefelé Horvátországtól Romániáig számos (korábban) magas rangú politikus ütötte már meg a bokáját korrupció miatt.
Annál is fontosabb az ilyen ügyek végére járni, mivel a korrupt közélet melegágya annak, hogy a közvélemény a „romlatlanokért” kiáltson. Azokért, akik még sohasem pörögtek a hatalom forgóajtajában. Tisztelet a kivételnek, az ilyenek általában a széleken helyezkednek el.
