Ki hülyít kit?

Aki a 60 százalékos küszöb alatt él, azt európai közmegegyezéssel „szegénynek" mondják. Ennek azonban inkább az egyenlőtlenségekhez, mint a létminimumhoz van köze. Havasi Éva 2015-ben számolta ki az Eurostat adataiból, hogy pél­dául Luxemburg vagy Anglia fenti szegénységi arányai a magyarnál kicsit nagyobbak, de az a küszöb, ami alatt valaki szegénynek számít, a miénk­nél 4-5-ször magasabb.

A létminimumot európaiul minimum jövedelmi szintnek mondják (Minimum Income Standard, MIS). Az EU évek óta szeretné, ha ezt mindenütt tisztességesen kiszámolnák – közmegegyezéssel, a szükségletek „megfelelő" szintjéhez igazítva, úgy, hogy lehetővé tegye a társadalmi részvételt és a méltósággal élést. Meg még azt is szeretné, ha egy ilyen minimumhoz kapcsolnák a társadalmi ellátásokat. Ám ettől sok ország messze van. Arról, hogy melyik milyen messze, 2016 márciusában jelentettek meg egy európai jelentést. Dánia vagy Norvégia olyan ország, ahol (majdnem) minden rendben van a minimálbértől a munkanélküli ellátásokig, és addig, hogy szinte mindenki kapjon ellátást. Magyarország meg azon kevesek között van, amelyekben még hivatalos szociális minimum sincs, melynek elérését a politika meg akarná célozni; amelyekben százezrek maradnak ki mindenből, s ahol a segélyek egy alacsonyra becsült minimumjövedelem felét-harmadát sem érik el.

A KSH most ahhoz nyújt segítséget, hogy ilyen politikai cél ne is legyen. Az új létminimum-számítást úgy nevezik, hogy „policy-oriented". Azt nem árulja el a jelentés, hogy ezen mit értenek. De mást nem jelenthet, mint hogy a kormányzati politika számára akar alapot adni ahhoz, hogy milyen szintű szociális ellátások kellenének. Ha a szakpolitika ezt figyelembe venné, akkor lehet, hogy a mainál még mindig magasabbak lennének az ellátások, de még akkor is csak a szegénységet tennék örökletessé. Az új élelmiszerkosár ugyanis a régi napi 2800 helyett 1800 kalória tápanyagszükséglettel számol egy felnőtt ember esetén, a gyerekeknél meg nyilván ennél kevesebbel. Ez az úgynevezett „alapanyagcseréhez" elég, vagyis ahhoz, hogy az ember teljes mozdulatlanságban („teljes fizikai és szellemi nyugalmi állapotban") létezzen. Ha kétszer lehajol, már nem elég. A fejlődő gyerekekről nem is beszélve.

Ha az emberek félreértik a statisztikát, akkor nem megváltoztatni kell, hanem jobban elmagyarázni, hogy mi a létminimum, pontosabban a minimálisan szükséges jövedelem ahhoz, hogy a társadalom tagjai ne csak ne éhezzenek, hanem szégyen nélkül, méltósággal éljenek és a társadalom ne szakadjon szét. És azt is hozzá kell tenni, hogy ez a szint nem a mélyszegénység küszöbe, ami alatt épp csak vegetálni lehet, folyamatos szellemi és fizikai nyomorúságban. Ha jól értjük, akkor a KSH új létminimuma az épp csak vegetálás szintjét tenné a kormányzati politika alapjává. A gyerekeknél is. Elődeik nem így gondolták.

Viszontválasz

Nem írtam, hogy a létminimumszámítás eddigi módja szubjektív és értelmezhetetlen, azt írtam, hogy egyáltalán nem baj, ha ezt a számítást folytatják, hogy összehasonlítható adatokat szolgáltatnak, csak az a baj, ha politikusok és szakszervezeti vezetők azt hazudják, hogy az ország majd fele nyomorgó koldus, mert ez nem igaz. Azt valóban írtam, hogy az Európában bevett módszer objektív és kikezdhetetlen. Ezt visszavonom, Ferge Zsuzsa meggyőzött, hogy nem az. Az sem az. Mondandóm lényege az volt, hogy a zöm helyzete csak az országéval együtt tud, ha tud, javulni. Az ország harmadát-felét nem lehet „válságkezelni", nincs az a pénz, nincs az a módszer. Ebben bizonyára egyetértünk, mint ahogy az alanyi jogon járó alapjövedelem ügyében is.
Révész Sándor