Homousion vagy homoiusion, azaz egylényegű vagy hasonló: ki ne emlékezne az egybetűs különbségre, ha máshonnan nem, Az ember tragédiájából? Ma már a keresztény világon belül az ökumené szelleme uralkodik, nem ölik egymást Jézus Krisztus hívei politikaivá felnagyított teológiai disputák miatt. Történelmének ezt a fejezetét lezárta Európa, a Nyugat. Engednek már „jottányit”, ha arról van szó.
Ölik viszont őket, a keresztényeket és másokat, így egymást is Mohamed „hívei”. Az iszlám követői körében kiéleződött a Közel-Keleten a hitértelmezési kérdéseken messze túlnőtt szunnita–síita ellentét, s különösen Irakban gyilkolják, késztetik menekülésre a másikat a nekibuzdult fanatikusok. A szunnita, dzsihádista Iszlám Állammal szemben (korábban az „Iraki és Levantei” jelzős szerkezettel egészült ki a nevük) szunnita hitszónokok is kikeltek, de a fanatizmus egy ponton túl nem ismer határokat. Nem is Mohamed tanainak, utódainak követése, a helyes út már a lényeg, mint a szunnita–síita vita alapjánál. Ahogy nemrég Irak budapesti nagykövete fogalmazott e hasábokon, annyi köze van a dzsihádizmusnak a valláshoz,mint David Koresh húsz éve, Texasban feltűnt fanatikus szektájának Jézushoz. A nemrég kalifátusát is kikiáltó, világuralmi terveket szövögető Iszlám Államot nem teológiai, hanem hatalmi szempontból kell értelmeznünk.
A tágabb értelemben vett Közel-Kelet etnikai (és nyelvi) szempontból jórészt arab. Élnek más népek is, például kurdok, zsidók, turkománok, perzsák, de Afrika északnyugati csücskétől az egykori Mezopotámiáig az arab vonal a meghatározó. Aki itt etnikai-nyelvi gyűlöletet akar szítani, az vagy kisebbségekkel számol le, vagy Iránnak, Izraelnek kell nekimennie.
