galéria megtekintése

Idegen

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 11. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Két nappal a választás után Baranya megye negyedik választókörzetének fideszes győztese, Tiffán Zsolt nyílt levélben hadat üzent Harkány független vezetőinek, mivel véleménye szerint a fürdőváros irányítói naponta arcul csapják és kirúgják munkahelyükről a nemzeti oldal híveit.

A levélben engesztelhetetlen gyűlölet van és gőg. Talán más is: hatalmaskodás, kegyetlenség, butaság

Harkányban persze mindenki tudja, hogy Tiffán nem a nemzetiek kirúgásáért haragszik (főleg, hogy a jelek szerint a városvezetők nem is mertek hozzányúlni az említettekhez), a politikus azért állna bosszút, mert a köztudottan jobboldali beállítottságú harkányiak 2010-ben elzavarták a várost csődhelyzetbe sodró fideszes vezetőket, s ezt a választási kudarcot a párt megyei szervezete azóta se képes lenyelni.

 

Az őszi önkormányzati választásra ráfordulva Tiffán azt írta: „Ezennel harcot hirdetek (a tisztes küzdelem jegyében) az idegen lelkű, Harkányt a személyes bosszúja tárgyának tekintő városvezetéssel szemben.”

A levél időzítéséből egyértelmű, hogy Tiffán nem a társadalmi megbékélést szolgáló kompromisszumok és a konszolidáció, hanem az örök háborúság harcosa.

Egy lázas kampányt lezáró választás megnyugvást hozó másnapján a biztos győztes nevében bosszút hirdetni – finoman szólva – nem elegáns. A levélben engesztelhetetlen gyűlölet van és gőg. Talán más is: hatalmaskodás, kegyetlenség, butaság.

Jézusi gondolatot – pedig Tiffán jaj, de szeret kérkedni kereszténységével – nehéz felfedezni a politikussoraiban.

Akadnak tán, akik azt remélik, hogy a Fidesz majd kozmetikázza Tiffán gesztusát. Ez alighanem hiú ábránd. Tiffán nem különutas politikus a pártjában, vagy ha mégis, akkor eddig kiválóan titkolta önálló gondolatait. Ezért ha Tiffán hadat üzen, akkor azt nem ő üzeni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.