Orbán Viktor szavait külföldön már régóta alacsony árfolyamon jegyzik. Hitele itthon is számottevően csökkent, bár rengetegen esküsznek rá. Nyilván az aggasztó jelek késztetik mostanában több közszereplésre, és ez volt az oka a szokásos évértékelő után beiktatott pénteki szózatnak, amely akár új fejezetet is nyithatna politikájában. Kulcsszavakat váltott, amit háttéremberei azonnal siettek azok tudomására hozni, akik esetleg nem vették volna észre.
Vegyük mindjárt az első méltatást górcső alá, mely szerint Orbán Viktor önkritikusan beismerte, hogy mekkora bakot lőttek a netadóval. A hiba fejlődéstörténetében azonban a tiltakozásokra való reakció kissé mást mutat, s nagyon is jellemzi azt a kiépített rendszert, amelyet nem könnyű új hívószavakkal megreformálni. A netadó esetében tudniillik szakaszos kihátrálás történt, nem önkritika. A kormányfő az utolsó pillanatig ragaszkodott hozzá, beosztottjai kínnal-keservvel a végsőkig beleálltak, hogy azután ő Svájcból hazavonatozva odavesse – honfitársai tévesen értelmezték a telekommunikációs adó kiterjesztését, hibásan netadónak keresztelték.
Belátja, hogy ezzel a félreértéssel most nincs mit kezdeni, de esze ágában sincs lemondani a szektorális különadó ötletéről, mert „választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy az interneten keletkező hatalmas extraprofit hova lesz”. Ezért hívta életre az újabb nemzeti konzultációt. Hogy a sok pénzbe kerülő, de felesleges kérdezz-felelek iránya mára gyökeresen megváltozott, markánsan bizonyítja, hogy mekkora volt a ködösítés. A miniszterelnök általában az embereit bízza meg kemény bejelentésekkel, ő maga nehezen meggyőzhető, de ha igen, akkor úgy tünteti fel, hogy még időben vette észre és orvosolta beosztottjai tévelygéseit. (Vagyis eddig is ő figyelt a leginkább az emberekre.)
