galéria megtekintése

Ha csak jottányit is

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 26. számában
jelent meg.


Szőcs László
Népszabadság

Olyan nehéz sorsú keresztény palesztinokat választottak ki arra, hogy Ferenc pápával költsék el vasárnapi ebédjüket, akiket a Közel-Kelet politikai helyzete szorított a margóra. Persze nemcsak keresztények, hanem muzulmán és zsidó családok is akadnak arrafelé bőven, akiket megnyomorítottak az elmúlt évtizedek. Terrorakcióban felrobbantottak hozzátartozói, megölt katonáé, öngyilkos szélsőségesekéi. Például gyerekek, akik nem tehetnek semmiről. Évtizedekig ebédelhetne velük mindennap az egyházfő, és nem érne a sor végére.

Ferenc pápa menekülttáborokban élő palesztin gyerekekkel
Ferenc pápa menekülttáborokban élő palesztin gyerekekkel
Menahem Kahana / Reuters

Kevés ilyen jó szándékú, békés ember tűnt fel az utóbbi időben a világpolitika felső köreiben, mint az argentin pápa. A korábban példátlan utalások dacára (első szentföldi útját Ferenc nem Izraelben kezdte, és nem is a zsidó állam felől közelítette meg Betlehemet) Izrael hivatalos közleménye is lelkendezve számol be látogatásáról. Másfelől libanoni kardcsörtetők azt tekintik Izrael-barát gesztusnak, hogy a maronita pátriárka először kelt át izraeli területre. Mindeközben az izraeli rendőrök leizzadnak, hogy távol tartsák a szélsőségeseket Ferenctől. Ha van, aki már alig várja a vizit végét, akkor ők azok...

 

Így is megközelíthetjük mindezt: kevés ennél békétlenebb helye van a világnak, amelynek nagyobb szüksége van egy befolyásos ember békítő szavára. A Közel-Keleten sok ember túl kis helyen tör egymással összeegyeztethetetlen célokra. Olyan térség ez, ahol mindig egy kicsit arrébb rakják a puskaporos hordót. Az ezredfordulót robbantásos merényletek kísérték Izraelben és megtorló katonai akciók a palesztin területeken. Izrael kivonult előbb Libanonból, aztán Gázából, de ez, mint később kiderült, nem oldotta meg a helyzetet. Az iraki háború egy időre keletre helyezte a hangsúlyt,majd visszafelé lengett az inga. Az arab tavasz, amelyről ma sem látszik, mi lesz a kifutása, polgárháborút robbantott ki Szíriában, mostanáig már 160 ezer halottal, menekültek millióival országon belül és kívül. Libanonban is elszaporodtak a merényletek, Egyiptom a zűrzavar után újra diktatórikus. Az izraeli–palesztin békefolyamat a porban hever. Ha csak a keresztényeket vesszük: Ferenc Dél-Amerikában elsöprő többséget alkotó hívekhez szokhatott hozzá. A Közel-Keleten kisebbségben lévő, politikai, demográfiai okokból is fogyatkozó keresztényekkel találkozik, akik félnek Szíriában, Libanonban, Egyiptomban...

Van, hogy azt érezzük, sok az évforduló. Pedig az évfordulók emlékeztetnek a „honnan hovára”. Ferenc zarándoklatának apropója a római pápa és a konstantinápolyi pátriárka történelmi jeruzsálemi találkozójának 50. évfordulója is. Most májusban ünneplik Izrael fennállásának évfordulóját (Budapesten épp e vasárnap emlékeztek meg róla), Libanonban az izraeli kivonulásét. Olyan évfordulók ezek, amelyekből sokan a feszültség dacára erőt meríthetnek. Ha elég sok, elég befolyásos ember hallgat Ferenc békefelhívó szavára, s ez egy jottányit is előbbre viszi a Közel-Keletet, már megérte a vizit.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.