galéria megtekintése

Gyerek nem számít?

1 komment

Válas György

A Népszabadságban is olvashattuk, hogy nemrég egy állatkerti dolgozó a téli hidegben belerúgott egy kisdiákot a jégtáblákkal tarkított, tehát nulla Celsius-fokos tóba. Amit ebben nem értek, az az, hogy sem önök, sem a többi médium nem rendőrségi közleményre hivatkozik az üggyel kapcsolatban. Márpedig ha úgy történt, ahogy leírják, akkor bűncselekmény történt. Amit az állatkerti dolgozó tett, az egyrészt ifjúság elleni bűncselekmény, hiszen egy gyermekkorú ember egészségét, testi épségét szándékosan veszélyeztette, másrészt vagy könnyű, vagy súlyos testi sértés. Hogy könnyű-e vagy súlyos, az az eset távlati következményeitől függ, attól, hogy a tett következtében az áldozat megfázott-e, megbetegszik-e, ha igen, akkor mennyire súlyosan.

A bűncselekménnyel kapcsolatban az állatkert vezetőit feljelentési kötelezettség terheli, hiszen a tettes tettét munkaidőben, a munkahelyén követte el. Ez nem intézhető el azzal, amit nyilatkoztak, hogy „az állatkert levonja a személyi konzekvenciákat". Hasonlóan feljelentési kötelezettség terheli a diákcsoportot kísérő pedagógust is, akinek munkaköri kötelezettsége tőle telhető mértékben megvédeni a kirándulásra vitt tanítványait. Ha a tett váratlansága miatt közbeavatkozni nem tudott, akkor ez a „tőle telhető mérték" magában foglalja a feljelentési kötelezettséget. A feljelentési kötelezettség elmulasztása pedig maga is bűncselekmény: bűnpártolás. A rendőrségnek vagy az ügyészségnek viszont már a sajtóhírek nyomán is meg kéne kezdenie a nyomozást, hivatalból. A seggbe rúgás az említettek mellett kimeríti a tettleges becsületsértés tényállását is, de ezért már csak a szülők tehetnek feljelentést.

Az egész ügy kezelése visszatükrözi az elterjedt magyar népbetegséget: a gyermeki jogok semmibevételét. Többen is úgy kezelik, hogy ami történt, „nem nagy dolog", hiszen az áldozat „csak egy gyerek". Pedig az emberi jogok születésünknél fogva járnak nekünk, tehát ugyanúgy vonatkoznak a gyerekekre, mint a felnőttekre. Ha az áldozat nem felnőtt, hanem védtelen gyerek, az nem enyhítő, hanem súlyosbító körülmény. Gyerek és felnőtt között csak az állampolgári jogokban lehet különbséget tenni, nem az emberi jogokban.

 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.