galéria megtekintése

Gól volt

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 03. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Magyarország alighanem az egyetlen hely a világon, ahol sportügyi közlések alkalmával többször hangzik el az állam, mint a gól kifejezés.

Ezúttal a kézilabda-szövetség elöljárói törik a fejüket azon, hogy az állam – cégein keresztül – ne támogassa többé közvetlenül a klubokat, hanem a központi szervezethez pakkban jusson el az erre szánt pénz, amelyet aztán Kocsis Máté elöljáró és társai szétosztanak.

Kocsis potentát a többi közt azzal érvel ötlete mellett, hogy így nem az ismeretségen múlik majd, ki mennyi pénzt kap közforintokból.

 

Bár a Fidesz-politikus a coming outok rendíthetetlen ellensége, ezúttal kitárulkozott.

Mondásával rögzítette: elképzelni sem tudja, hogy bizonyos állami vállalatok marketingrészlege azzal a klubbal köt szponzori szerződést, amely azt teljesítményével kiérdemli. Feltételezni sem meri, hogy a direktori székekben üldögélő kollégák a cég-, így a közérdek szerint végzik munkájukat, nem a kevéssé igazságkonform puszi-pacsi alapon szórják a forintokat.

Ha pedig még ez sem lenne elég, elképzelésével egyúttal leszögezi: nem az úgynevezett bratyiszisztéma felszámolása, hanem kontrollja a célja. Hiszen csupán annyi változna, ha a szövetség vezetése döntene a summaosztásról, hogy végre nem céges haver, hanem „szövetséges” haver kellene a sikerhez.

Az sem mellékes: így újabb akadályt lehet gördíteni a Simicska Lajos és baráti köre által patronált emblematikus Veszprém elé. Csakhogy gólokról semmiképpen se beszéljünk. Pláne az efféle kapottakról.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.