Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a nyár folyamán lelkesen magyarázta a kormánytól mindig mindent bekajáló közmédiának, hogy Sallai R. Benedek, az LMP – Mezőtúron családi gazdaságot működtető – képviselője teljességgel hiteltelenül bírálja az állami birtokpolitikát, merthogy maga is a földpályázati rendszer nagy nyertese. Időközben nemcsak az derült ki, hogy Sallai – bár sokszor pályázott képviselővé válása előtt – nem nyert semmit (a kormánysajtó természetesen azóta is adós a helyreigazítással), hanem az is, hogy akár radikális lépésekre is kész azzal a földpolitikával szemben, amelynek állítólag a kedvezményezettje.
Ha Fazekas igazat mondott volna, akkor az LMP-s honatya tegnap aligha kormányozza traktorát a Parlament elé, tiltakozásul a készülő újabb földmutyi ellen, hiszen ma már a józanabb fideszesek sem tagadják, hogy a dobra vert birtokok többsége a jelenlegi bérlőkhöz kerül majd. A dolog tétje azonban nagyobb egy újabb hazugságon kapott kormánytag morális tőkéjének maradékánál, sőt talán még a földkérdés kormányzati interpretációjának hitelénél is. Mert azt még csak-csak meg lehetne magyarázni valahogyan, hogy az évek óta tűzön-vízen át államosító, a kéménysepréstől a kukaüritésig mindent csak állami monopóliumként elképzelni tudó (és történelmileg a földprivatizációt állítólag elvből ellenző) kormánypárt szeretné kielégíteni a vidéki felső tízezer szintén történelmi gyökerű földéhségét.
Talán még arra a kérdésre is adható értelmes válasz, hogy ha az adminisztratív intézkedésekkel elértéktelenített energiacégek megvételénél nem számítottak a százmilliárdok, akkor miért kell most nagyságrendileg ugyanekkora bevétel reményében lemondani egyszer és mindenkorra arról a lehetőségről, hogy az állam beleszólhasson a birtokviszonyokba. Az viszont érthetetlen, hogy a magyar földért huszonöt éve élő-haló hazai pártok közül mindez miért csak a legkisebb parlamenti erőnek fáj. Támpontot legfeljebb az kínál, hogy az LMP-ben – bármit lódít is Fazekas Sándor – nincsenek nagygazdák.
