A kisebbségi polgár ugyanakkor az identitáson túli problémákkal szembesülve a liberális eszmék hangoztatására is ítélve van, például szabadságjogok, a munkahelyi esélyek tekintetében. A baloldali, a szociális egyenlőséget pártoló eszmerendszer hívévé viszont azt teszi, hogy az 1990 után lejátszódó privatizációs folyamatban a kisebbségi közösségek hátrányos helyzetbe kerültek, amit utólag egy igazságosabb kisebbségpolitika sem tud helyrehozni.
Érdekes azonban, hogy a szerbiai kisebbség szociális státusát, a vajdasági magyarság helyzetét megnyugtatónak valló mai magyar kormánypolitika ezt nem firtatja, mint ahogy nem feszegetik a kisebbségi pártok sem, annak ellenére, hogy a jelen helyzet végzetesen meghatározza az utóbbi időben vészesen fogyatkozó vajdasági magyarság jövőjét. Mindebből következik, hogy a vajdasági pártpalettának igencsak hibridnek kell(ene) lennie, ám a gyakorlatban ez nem így van. Csak az elmúlt hat-hét évben legalább hat kisebbségi párt lépett színre, közülük egy időközben már meg is szűnt.
|
Orbán Viktor fogadja Pásztor Istvánt
Kovács Tamás / MTI |
Mindegyik jobbról kerülte volna a másikat, legtöbbjük a Fidesz kegyeiért esengve, a jobbközépen határozta meg magát. A Fidesz természetesen a legbefolyásosabbat, a legtömegesebbet, a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) választotta, bár a Jobbikkal rokonszenvező párt kivételével a „nemzeti egység” jegyében választhatta volna mindegyiket. Az anyaországi választások végeredményei is ezt a helyzetet tükrözték, noha a részvételi arány meglepően alacsony volt, a Vajdaságban a Fidesz mégis legalább kilenctizedes többségre tett szert.
A baloldali értékrend hiányáról árulkodik, hogy a VMSZ ellenvetés nélkül megszavazta a jelenlegi szerb kormány végletes neoliberális politikáját érvényesítő munkajogi törvényt, továbbá azokat a megszorító, takarékossági törvénycsomagokat, amelyeket az IMF írt elő Szerbiának.
Semmi illúzióm nincs afelől, hogy a további megszorításokra is igent mond. Mentségére legyen mondva, nélküle is megszavaznák őket, ezért a gesztus inkább szimbolikus értékű koalíciós kötelesség, és csak azt a célt szolgálja, hogy tompítsa a vajdasági magyarok közötti feltűnő szociális elégedetlenség élét.
A baloldali értékek kiesésének oka természetesen kereshető a múltban is, abban a tényben, hogy az egypártrendszer időszakában a baloldal jobban kompromittálta magát a kisebbségi közösségekben, mint a nemzeti többségben. A szlovákiai és a romániai magyarok esetében ez esetleg lehet racionális érv, ám a jugoszláviai, illetve a szerbiai magyarok esetében összetettebb jelenségről van szó. Igaz, az 1944–45-ös atrocitások elfojtott traumával jártak, ám az is igaz, hogy utána a titói kisebbségpolitika határozott fordulatot vett, a jugoszláviai magyarok sokkal jobb helyzetbe kerültek, mint a romániai vagy a csehszlovákiai magyar kisebbségek.
Kentaurok
A Népszabadság Kentaurbeszéd sorozatában megjelent cikkeket itt találják.
A szabadságjogok jelentősek voltak, az életszínvonal is magasabb volt. A kisebbségi jogok is valóságos tartalmat nyertek.Manapság a szerb nacionalisták azzal vádolják Titót, hogy túl kiterjedt jogokat biztosított a kisebbségeknek. Bár a rendszer tiltotta a vertikális alapú nemzeti szervezkedést, mégis olyan intézményrendszer, törvényi háttér született, amelynek megőrzését manapság a kisebbségi pártok döntő fontosságúnak tartják. Olyannyira, hogy a szerbiai kisebbségvédelmi törvény egyik fontos kitétele a szerzett jogok megőrzése. Azokról a szerzett jogokról van szó, amelyek a titói rendszerben születtek.
Jelenleg ugyan engedélyezett a vertikális szerveződés, ám a szerzett jogok egy része csak papíron létezik, ennek ellenére a szerbiai példát a helyi kisebbségi elit és a magyar kormány is sikertörténetnek tartja. Ez a példa tehát egyértelműen arról szól, hogy Szerbiában a vajdasági magyar kisebbség körében a baloldal nem járatta le úgy magát, mint a többi szocialista országban, mi több, vívmányai a mai kisebbségi jobboldal számára is példaként szolgálnak. Akkor vajon mégis miért népszerűtlen a baloldal? A kérdés jogos, hiszen a szocializmus bukása után a népességfogyatkozás felgyorsult, az intézmények erodálódtak, a szakképzett értelmiségiek elvándorlása folyamatos, a kulturális élet pedig az anyaország anyagi támogatása nélkül lebénulna.
|
Pásztor István, a VMSZ elnöke, Németh Zsolt és mások Tusnádfürdőn 2011-ben
Kocsis Zoltán / Népszabadság |
A magyarázat nyilvánvalóan Jugoszlávia véres szétesésében, a háborús állapotokban keresendő. Miközben a szlovákiai és a romániai magyarság békésebb körülmények között készült fel a rendszerváltásra, addig a szerbiai magyarság légüres térben élte át a kapitalizmusba átvezető éveket. A rendszerváltás időszakában az anyaországban keresett támaszt. Ez azt jelenti, hogy saját múltjának megítélésekor átvette az anyaországi politikai szótárat. Groteszk helyzet alakult ki: a szerzett jogok révén a szocialista korszak jogait és előnyeit próbálta megőrizni, ugyanakkor saját múltjának megítéléséhez a magyar jobboldal szótárát alkalmazta.
Azt ítélte el, amiért harcolt!
A kisebbségi jobboldal különleges vákuumba került.
A legnagyobb paradoxon, hogy a hagyományra áhítozó vajdasági magyar jobboldal nem találta meg saját hagyományát, hiszen a két világháború közötti kisebbségi szerveződés, a Magyar Párt emléke kimosódott a közösség emlékezetpolitikájából. A vajdasági magyar jobboldal alapítóinak nagy többsége a Jugoszláv Kommunista Szövetség soraiból került ki, ezért többszörösen bizonyítani kellett új eszmei hovatartozását.
Miközben a Vajdaságban a Németh László vagy Illyés Gyula nyomán nemzeti értékrendet őrzők inkább balra hajlottak, mint például Herceg János, addig a jobboldalon a helyi beágyazottság nélküli Wass Albert kerül a bácskai piedesztálra. Ha az erdélyi jobboldal hivatkozik Wass Albertre, akkor az iránta kritikusan viszonyulók is elismerik, hogy ennek a jelenségnek létezik erdélyi kontextusa. Ez a Vajdaságban nem áll fenn, hiszen az elmúlt kilencven év másfajta állapotrajzot mutat. Másféle állapotok uralkodtak nemcsak a titói korszakban, hanem a két háború között is. A Híd fiatal kommunistái Illyés Gyulára hivatkozva léptek be a szocializmusba, és ugyanezt a népi mozgalmi hatást lehet felfedezni a jobboldalhoz közelebb álló Kalangya körében is. Volt vitájuk, de voltak közös alapok.
Jugoszlávia felbomlása után, a regionális öntudatát veszítő vákuumhelyzetben, a szerbiai magyar kisebbségi életben a magyarországi megoszlások kerültek előtérbe. A hibriditást a konfrontáció váltotta fel. A kisebbségi párt irányítása alatt megjelenő média a „szoclibeket” bélyegezte meg, miközben nem volt sem szocialista, sem liberális párt vagy pártszerű képződmény, hiszen a pártok jobbról kerülgették egymást. „A baloldal rárontott a nemzetre” jelszó a Vajdaságban groteszkül hatott, hiszen ez a jobboldal az örökölt jogok címén éppen azoknak a kisebbségi jogoknak a megőrzését hangoztatta, amelyet a rendszerváltás előtti baloldal fogalmazott meg.
