galéria megtekintése

Ez most más lesz?

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 25. számában
jelent meg.


Zalán Eszter
Népszabadság

Hétfőn vitáznak először az európai pártcsaládok jelöltjei, akik az Európai Bizottság elnöki székét szeretnék megszerezni. Az Euronews 13 nyelven közvetíti az eseményt, de kérdéses, hány szavazó ül le majd a tévék elé, hogy megtudja, miből is áll a politikai kínálat.

Az euroszkeptikusok jelenléte annyiból örvendetes lesz, hogy valódi ellenzéket kap az EP

Ha egyáltalán megtudja. Az európai pártcsaládok ugyanis rengeteg kérdésben meglehetősen közel állnak egymáshoz, jelöltjeik pedig még inkább.

 

„Ez most más lesz” – ígéri a mostani EP-kampány. Más annyiban, hogy az Európai Parlamentnek, és így a választóknak nagyobb szerepük van az Európai Bizottság elnökének kiválasztásában. Ennek jegyében meg is kezdődött az őrületes politikai nyomásgyakorlás, kavarás az elmúlt években megerősödött Európai Parlament és az EU mindazonáltal továbbra is csúcsintézményének számító, az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács között.

Az EP azt mondja, a választóknak kell dönteniük, az Európai Tanács pedig azzal érvel, ez így nincs benne explicite a szerződésben, és egyébként is, ők a megválasztott főnökök.

Nagy intézmény – kis tekintély
Nagy intézmény – kis tekintély
Francois Lenoir / Reuters

Az EU intézményei évtizedek óta a nagyobb demokratikus felhatalmazás lehetőségét keresik. A parlament ugyan közvetlenül választható, de a szavazóknak csak viszonylag kis százaléka megy el az urnákhoz.

A nemzeti pártok túl gyakran kiöregedett, félreállítandó, túlmozgásos, vagy az Európa nevű fura ideáért őszintén lelkesedő (ezért általában otthon politikailag súlytalanabb) képviselőkből állítják össze a listát. Öt évig aztán a legtöbbjük felől alig hall bárki bármit.

A kampány nemzeti, a kampánytémák nemzetiek, Európának alig van köze az európai választásokhoz. Ezért próbálkoznak most csúcsjelöltekkel. Megoldást talán az jelentene, ha közvetlenül a nagy európai pártcsaládokra lehetne szavazni. De ez egyelőre túl nagy ugrásnak számít a további integráció ellenzői számára.

Az Európai Bizottságot politikaibb testületté kívánja alakítani az új rendszer, hiszen csak így lehet demokratikusabbá, elszámoltathatóbbá tenni. Ez sokaknak nem tetszik, hiszen ha a bizottság politikaibb, akkor nehezebben is kontrollálható, például a tagállamok részéről.

Az idei választások azonban nem csak erről szólnak. Hanem arról is, mennyire erősödnek meg az euroszkeptikusok az uniós projekt szívében. Jelenlétük annyiból örvendetes lesz, hogy valódi ellenzéket kap az EP, ami talán még inkább rákényszeríti Európa barátait arra, hogy a nagy történelmi kísérletbe bevonják az állampolgárokat. De megvan a veszélye annak is, hogy a szélsőségesek megerősödése az egész integrációt meglékeli. Akkor kétségtelenül minden más lenne.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.