galéria megtekintése

Ez a kurva ország

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 05. számában
jelent meg.


Révész Sándor
Népszabadság

Botos Katalin tudomásunkra hozta, mikor vesztette el a szüzességét. Megkérdezték tőle az Európai Családtudományi Szemle című internetes folyóiratban, „Hogyan viszonyul ahhoz a nézethez, miszerint a nemi életet csak a házasságban kellene javasolni? Más szóval mi a véleménye a házasság előtti tisztaságra való nevelésről?” Erre pedig így válaszolt: „Ebben konzervatív vagyok. (…) Követtem az elvet, mi szerint ne kezdjünk bele a dologba házasság előtt.” Aki pontosabb információra szomjazik, a Ki kicsodából megtudhatja, mikor kötött házasságot a Népesedési Kerekasztal nyugdíjjavaslatait kidolgozó hölgy.

Az interjú intellektuális színvonalát a következő mondattal jellemezhetjük: „...a modern individualista társadalomfelfogás szinte olyan felnőttekből áll, akiknek nem voltak szülei, nincsenek gyerekei, és egy szál egyedül néz szembe a jövőjével, tartós társa sincs.”

Csütörtöki számunkban további részleteket olvashatott a kedves olvasó az interjúból, melyből kiderül, milyen szörnyűséges az a neoliberális, individualista, istentelen szellem, melyben a házasságon kívüli nemi élet, ez a borzasztó szexuális szabadosság társadalmilag elfogadottá vált.

 

Hogy mennyire azzá vált, arról felmérések tanúskodnak. Például azok a 2009-es kutatásból származó adatok, melyeket abban a folyóiratban elemeznek, melyben Botos Katalin is megnyilvánult. Az 1954–1969 között házasodottak 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem volt nemi kapcsolata házassága előtt. A 2000–2009 között házasodottaknál ez a szám 8 százalékra csökkent. A huszonévesek közül 2009-ben több mint háromszor annyian éltek élettársi, illetve intim párkapcsolatban, mint házasságban. A megkérdezettek mindössze 8 százaléka vélte úgy, hogy házasságon kívül nemi életet élni nem helyes. Ezt a törpe kisebbséget képviseli Botos Katalin és a keresztény egyházak túlnyomó része. Az ő felfogásuk szerint tehát ez egy meglehetősen kurva ország. És 2010 óta sem lett erényesebb. A második Orbán-kormány idején minden korábbinál kevesebb gyerek született, és minden korábbinál nagyobb részük, 2012-ben már 44,5 százalékuk házasságon kívül.

Harrach Péter is, Botos Katalin is hangsúlyozta a Népesedési Kerekasztal nyugdíjjavaslatának családpolitikai célzatát. Harrach kijelentette, hogy a javaslat összhangban van a kormány családpolitikai szellemiségével. Ezt tükrözi az alaptörvény, melyben a házasságon kívüli család nem család. Innen csak egy lépés, hogy a házasságon kívüli gyerek se legyen gyerek.

A javaslat szerint a felnevelt gyerekek után nem jár automatikusan több nyugdíj. Lehetnek feltételek. Eddig egyet ismerünk: legyen a gyereknek szakmája vagy érettségije. A leghátrányosabb helyzetűeknek van rá legnagyobb esélyük, hogy ne legyen. Pláne, hogy most már 16 évesen, képzetlenül ki lehet dobni az iskolából a páriák újabb nemzedékeit. Az ő bajuk persze keveseknek fáj. Csakhogy ahol egy önkényes feltétel van, ott bármikor, bármilyen lehet. Ha a kormány a hatalmas többségével a hatalmas többségre rá akarja erőltetni a maga nagyon kisebbségi felfogását, akkor ebben nem akadályozhatja meg semmi. Csak a hatalmas többség. Ez a kurva ország.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.