galéria megtekintése

Emberfeletti

8 komment

A szerk.

Az Akarattyai Napló karácsonyi különszámában Matol­csy Gyöngyi polgármester elárulta: az év vége felé leltárt készített. Erről részleteket nem közölt, de így legalább különösebb kockázat nélkül értékelhette a helyhatóság teljesítményét is. Ekképpen tette: „Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az egész új hivatal emberfeletti munkát végzett 2015-ben."

Ez nyilvánvalóan így volt, csak hát – talán a leltár hiánya, az újságírói kérdések megválaszolatlansága, a nyilvánosság teljes kizárása miatt – Balaton­akarattya határain túlról nézve másképp fest Matolcsy nejének világa. Olykor például az emberfeletti munka inkább csak jó házasságnak látszik.

Ami az elöljáró szemszögéből az önkormányzattól teljesen független adásvételnek tűnik, az kívülről színtiszta mutyiként értelmezhető, tudniillik a férj elnökölte nemzeti bank alapítványai a feleség által vezetett községben kezdenek fejlesztéseket közpénzből. És más az olvasata ott és itt annak is, ha kiderül, hogy az önkormányzattól teljesen független adásvételt elbaltázták, és meglehet, véletlenül a szomszéd települést fejlesztik az emberfeletti munkájukkal. Kenese felől például önmagában az is rémisztőnek tűnik, hogy Akarattyán látják a hibát.

 

Már ennyi is elég ahhoz, hogy a kormánypárti polgármester kétségbeesetten kiáltsa világgá aggodalmát. Abba pedig bele sem mernek gondolni, mi lesz majd akkor, ha Akarattyán emberfeletti munkával megoldási javaslatot is kidolgoznak.

Mert annak elviseléséhez biztosan emberfeletti erő kell. Vagy legalább egy rokon jegybankelnök.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.