Mert nagy veszélyben van ez is, természetesen. Csak nem az IMF meg a bankok támadják, hanem a nemtomkik.
Például mi. Azok a nyelvhasználók, akik az interneten vagy a szlengben naponta megújítjuk az édest. Ezzel együtt nincs okunk az elkeseredésre, mert az anyanyelv a trafikokkal és a földdel ellentétben nem lopható el, és ellentétben a felcsúti, Mészáros-féle disznópásztorkodással, nem lehet egy-egy vonzat után – noha egy gyors törvénnyel ez is megoldható lenne – milliós támogatásokat igényelni.
Arra a kérdésre, hogy van-e szükség nyelvművelésre, a magunk balos módján is határozott igennel válaszolhatunk. A Lőrincze Lajos, Péchy Blanka, Deme László és mások által kitaposott úton érdemes járni, bár az utóbbi években arról győződhettünk meg, hogy erre a hagyományra a kormányok vajmi keveset építenek.
A nyelvstratégiai intézettel kapcsolatban mégse legyenek kétségeink, a nyelvművelés kommunista találmány, népünk atyja – áldassék a neve – bizonyára nem a letűnt idők áltudománynak kikiáltott nyelvművelését óhajtja támogatni.
Magasabb, nemesebb szempontokat kell kövessen, olyat, amire el lehet mondani, mi, fideszesek más nyelvet beszélünk, szebbet, jobbat, élvezetesebbet, mint bárki más.
Hagyjuk! Nevetséges az egész. Már megszokhattuk, hogy ezek mindenbe bele akarnak szólni (ha úgy tetszik, ugatni). Erre eszkábálnak egy Fidesz-hű gárdának alkalmas hivatalt, amely majd megmondja, hogy kell beszélni és írni. A művészeti akadémiájuk már belejött abba, hogy megmondja, mit kell olvasni, Kerényi elvtárs meg tudja mondani, hogy kell fösteni, Hoffmann Rózsa tudja, milyeneknek kell lenniük a pedagógusoknak (egyformáknak), jöhet hát a nyelvi fensőbbség, melynek aztán később újabb jogosítványokat lehet adni.
A magam részéről nem lepődnék meg azon, ha ez a grémium dönthetné el, ki hogyan és hol beszélhet mikrofonba, miket mondhat a kamera előtt, milyen mondatokat szabad használni itt meg ott. Édeske (az édes anyanyelv) úgyis megy tovább a maga útján. Halkan mondom, de biztos vagyok benne: a Fidesz nélkül is.
