Szerinte a „hitelezés effajta formája” kizárja a kockázatok megbízható felmérését. Ez az állítás azonban így túl sommás, legfeljebb arról beszélhetünk, hogy az adott ügylettípus kockázata az átlagosnál magasabb (amire a bankok fel is hívták a figyelmet annak idején). Egyébként a pénzügyi világban jól ismert a „carry trade” üzlet, amikor is a befektető alacsony kamatszintű devizában vesz fel hitelt, amelyet aztán magas kamatszintű országban fektet be, a hozam pedig a két deviza közötti kamatkülönbség. Nyilvánvaló, hogy ha az árfolyam kedvezőtlen irányba változik, a befektető elveszítheti a kamatból fakadó nyereséget. Éppen ehhez hasonló dolog történik a mi esetünkben is (persze, olyan hosszabb időszak után, amikor a veszteség helyett komoly nyereséget tudhattak maguknak a devizaalapú hitel felvevői). Rónának azon kijelentése pedig, hogy az árfolyamra „a magyar nemzetgazdaságnak sincs értékelhető hatása”, egyszerűen sületlenség, hiszen éppen a magyar nemzetgazdaságban alkalmazott „unortodox” gazdaságpolitika eredményezte – többek között – a forint árfolyamának elúszását.
Ami a magyar bankokat illeti, Róna – számunkra megmagyarázhatatlan módon – már sokadszor azt állítja, hogy nem „pénzforgalmi”, hanem „eszköz” alapon hiteleznek, ami szerinte ahhoz vezet, hogy a hitel elbírálásánál nem számít az adós törlesztési képessége, teherbírása stb., csupán a fedezet (jellemzően ingatlan). Hogy ezt honnan veszi, elképzelni sem tudjuk, hiszen aki már látott (magyar) bankot belülről, az tudja, hogy az általuk elemzett hitelképesség függ a jövedelmi és vagyonhelyzettől egyaránt (ezek rengeteg tényezőből állnak össze), továbbá épeszű pénzintézet soha nem elégszik meg egy ingatlan „betáblázásával”. Minden bank jól tudja, hogy az ingatlan értékesítése, ha a hitel „bedőlése” miatt esetleg sor kerülne rá, milyen nehézségeket okozhat majd, ezért az ilyen „fedezet” a végső mentsvár csupán, és a tapasztalt bankárok nem is értékelik túl ezt a fedezeti formát.
A továbbiakban Róna újból megerősít bennünket abban, hogy nem érti a devizaalapú hitelezés lényegét, hiszen szerinte az forinthitel, csupán a bankok ördögi mesterkedése révén tűnik fel devizaköntösben. Ennek egyik „magyarázataként” arról tájékoztat minket, hogy a bankok devizaforrása sohasem haladta meg a devizakölcsönök összegének a felét (vagyis eléggé el nem ítélhető módon jóval kevesebb a kölcsönök összegénél). Ez végképp badarságnak tűnik, ti. hogy miért kellene a két összegnek bármikor is egybeesnie. Csak egy példa a logika érzékeltetésére: a banki tőkemegfelelési mutatót a hitelezési és egyes pia ci kockázatokra számítják, vagyis a szám azt mutatja, hogy a banki tőke az egyéb tartalékokkal nem fedezett kockázatokat mennyiben tudná fedezni. A mutatónak természetesen soha nem kell 100 százalékosnak lennie, hiszen annak minimális az esélye, hogy minden egyszerre fordul a legrosszabbra (a nemzetközi gyakorlatban a szokásosan megkövetelt mérték 8 százalék, ami egyébként komoly statisztikai/matematikai elemzéseken alapul).
Végtére, abban az egyben talán egyetérthetünk Rónával, hogy rosszak a kérdések és rosszak a válaszok is (főleg az ő válaszai), de ahogyan végül is összegzi a helyzetet, abban már megint csak kételkedünk: ezt a problémát nem egyedül a kormánynak kellene megoldania, hanem minimálisan három oldalnak (bankok, adósok, kormány). És persze, ne áltassuk magunkat: nem azért kell általánosan megoldani a fenti problémát, mert a devizaalapú hitelek felvevői áldozatok, és a galád bankok becsapták őket, hanem azért, mert a sok-sok negatív tényező következményeként kialakult bajok mértéke elérte azt a küszöböt, amelynél már az egész társadalomnak reagálnia kell.
Ami pedig a gyakorlati továbblépést illeti, a Kúria most megjelent jogegységi határozata eléggé felemásnak tűnik. Részben megnyugtató a döntés, hiszen az árfolyam-változás figyelembe vétele a törlesztéseknél főszabályként nem tisztességtelen (miért is lenne az?). Részleteiben persze lehet szabálytalanság, például nem egyértelmű a tájékoztatás stb., ezeknek a megítélése azonban már egyedi bírói döntéseken múlik.
Az úgynevezett árfolyamrést illetően annak a kimondása, hogy a rés alkalmazása azért tisztességtelen, mert nem áll mögötte szolgáltatás, egyszerűen butaság. Meg kellene már érteni, hogy a szerződésekhez kapcsolódó pénzösszegek átváltását akkor is kalkulálni kell, ha fizikailag nem történik meg az átváltás. Ugyanis a hitelszerződések mögött valóban devizaforrások állnak, s az azokkal való műveletek költséggel járnak (a döntésnek ez a része arra emlékeztet, amikor a korábban nagy port kavart brókerbotrányban az azóta elhunyt sztárügyvéd arra is hivatkozott, hogy védence nem lopott el semmit, hiszen még csak pénzről sem lehet beszélni, csupán a bankokban lévő számítógépes fájlokról).
Egyértelműen üdvözlendő az a Kúria-döntés, amely szerint az egyoldalú kamatemelések megítélése is a bíróságoktól függ majd. Az a rész pedig, amely szerint minden olyan szerződésmódosítás tisztességtelen, ahol az ügyfélnek nem határozták meg egyértelműen, hogy a körülmények változása milyen módon hathat a törlesztési kötelezettségekre, igaz ugyan, de a józan ész számára eddig is világos volt.
Összességében a határozat inkább megnyugtató, s ezt a tőzsde is visszaigazolta (az OTP papírjai még erősödtek is), az viszont, hogy a kormány a több mint egy éve lebegtetett mentőcsomag ügyében lép-e, mikor és mit, még nem világos. Amennyiben a döntés – nyilván politikai szempontok mentén – tovább húzódik, az a társadalmi felelősség elhárítását jelzi, s ahhoz vezethet, hogy egyedi ügyekben kell az adósoknak a bankokkal együttműködve megoldást találni, sokszor súlyosbítva ezt hosszas perekkel, bírósági procedúrákkal.
A szerző közgazdász
***
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
