Hajónak hívták a bárkákat, de szó szerint lélekvesztők voltak, amelyekkel könnyen elbántak a monszunviharok. Vagy a kalózok, akik kirabolták és a tengerbe ölték az utasokat, a kommunista hatalom elől menekülőket. A becslések szerint 250 ezren vesztek oda 1975–1985 között. Névtelen áldozatok, akik nyomán született a Boat People („csónakosok”) kifejezés. A mostani Földközi-tengeren nincsenek martalócok, emberek azonban százával, ezrével vesznek a hullámsírokba. Annak idején a nyugatnémet orvos, Rupert Neudeck kezdeményezésére alapított segélyszervezet, a Cap Anamur a hasonló nevű teherhajót küldte a délkelet-ázsiai térségbe. A Földközi-tengeri katasztrófát látva Neudeckék azt mondják: ismét szükség van a Cap Anamurokra. S rengeteg más mentőhajóra, hogy újabb tömegkatasztrófa ne fordulhasson elő.
Miközben az európai emberek egy része földközi-tengeri nyaralásra készül, Líbiában több tízezren várják, hogy hajóra szállva az életüket mentve eljuthassanak álmaik földjére. Tragikus helyzet, amiben egyre többen mutogatnak az Európai Unióra, hogy tegyen valamit az áldatlan viszonyok ellen. Az unió azonban csak annyira képes, amennyire a tagállamok hajlandók. A menekülők fő tranzitországa, Líbia lényegében bukott állam, a tripoli kormánytól önámítás lenne bármilyen fellépést várni. A máltai kormányfő ENSZ-mandátumot sürget az embercsempészek ellen. Ha elkapnak is néhányat, a fegyveres fellépést kevesen kockáztatnák meg. A németek elővették a humanitárius beavatkozás ötletét. Fogadóközpontok elnevezéssel hatalmas sátortáborokat hoznának létre, s „előválogatást” rendeznének a menekülők között. Képzeljük csak el: balra, akik jogosultak lehetnek a menekültügyi eljárásra, jobbra, akik nem. Az utóbbiakat pénzzel vennék rá, hogy forduljanak vissza. Nagy képzelőerő nem kell ahhoz, hogy az érintettek a „hazatelepülési támogatással” rögtön mennének az embercsempészekhez.
Európa kutyaszorítóban van. Miközben a közvélemény szörnyülködik az ismétlődő tömegkatasztrófákon, az európai társadalmak és politikai pártok jelentős része nem akar több menekültet befogadni. Ha az unió – az újabb több száz áldozatot követelő emberpusztulás megakadályozása érdekében – flottafelvonulást rendez a líbiai partoknál, két lehetősége van: a menekülőket visszaviszi Észak-Afrikába, vagy Európába hozza, hogy aztán innen utasítsák ki azokat, akiket gazdasági menekülteknek minősítenek. Az egész egy iszonyatos örökmozgó, ahol a problémák, a menekülést kiváltó okok folyamatosan újratermelődnek. Az Afrikában és a Közel-Keleten dúló háborúk, a népirtásokba torkolló etnikai, vallási konfliktusok nem érnek véget, ahogy a nyomukban járó nyomor, éhezés sem csökken. A hadurak, diktátorok mossák kezüket. Európának is van felelőssége, de mindent nem lehet a gyarmatosításra kenni.
