galéria megtekintése

Búcsú a multiktól

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 15. számában
jelent meg.


Batka Zoltán
Népszabadság

Rossz hírt hoztam az antiglobalista, szélsőjobbos, összeesküvéselmélet-hívőknek. A nagy hatalmú dohány, bankár vagy hipermarketlobbi egyszerűen nem létezik. A fogukat csattogtató, óriási összegekért királycsináló, kormányokat buktató nemzetközi vállalat óriásdinoszauruszok egyszer talán léteztek. De 2010-ben a fejükre pottyant egy Orbán-nevű kisbolygó.

Azonban abban, amit most multinacionális cégként magunk körül látunk, semmi félelmetes nincs. Az Orbán-kormányzat eddigi majd öt éve szerint a multik, hölgyeim és uraim, a valóságban nem mások, csak egy csorda, szép kövér Milka-tehén. A fő tulajdonságuk, hogy addig mennek előre a hegyi legelőn, amíg füvet látnak maguk előtt. Ha pedig a pásztor nagyon a fülük mögé csördít, legfeljebb elbődülnek, de el nem futnak. Így a pásztor nagyjából azt csinál velük, amit akar.

Lefeji, majd megveri őket, és ha végképp nem veszi már hasznukat, kikergeti a legelőről vagy nosza, füttyszóra irány a vágóhíd. Túlzás? Aligha. Talán még Orbán Viktort is meglephette, hogy milyen könnyen elbánt a nagy hatalmúnak ismert vállalati lobbikkal. A világcégek kijárói immár riadt, az eseményekről csak a napi sajtóból tájékozódó, szürke kis alkalmazottak. A cégeik reakcióideje – a több tucat döntéshozatali szint miatt – kritikusan hosszú, képtelenek igazodni az unortodox tempóhoz.

 

Mire a londoni vagy berlini agyközponthoz elér az itteni piacról befutó inger, addigra a helyi parazitáik már jókora falatokat haraptak ki belőlük. A cégek ide delegált vezetőit ugyanúgy köti a dress code, mint a politikai korrektség. Nekik akkor is illedelmesnek és lojálisnak kell lenniük a helyi kormányhoz, ha a kedves vezető vagy valamelyik potentátja éppen a torkuk körül matat.

Cseppet sem kétséges, hogy a General Electric és az Am-Cham itteni vezetői is lendületes mozdulattal csaptak bele péntek este az Operaházban Orbán tenyerébe, és csak felcsúti dialektusban értelmezhetetlen virágnyelven fogják megkérdezni: pontosan miért is a Philip Morrist adóztatja betegre a miniszterelnök úr, és hogy a CÖF-ös csicskásai miért is jelentik fel a rendőrségen az amerikai ügyvivőt, aki diplomata.

Orbán, a kétharmad nagy stratégája nyerésben van, de egyben rettenetesen elszámítja magát. A szemléltető oktatás ugyanis mára túl jól sikerült: immáron a széles publikum is látta, hogy a nagytőkét permanens forradalom nélkül is porig lehet alázni – Lenin alkalmasint elismerően csettintene. A társadalmat feszítő iszonyatos indulat – ami nem kis részben a kétharmad országlása alatt gyűlt fel – a legkisebb ellenállás felé fog haladni. Azonban egy ilyen kitörés a multikkal együtt őket is szétszórja a levegőbe. Orbán és a vulkán tetején jelenleg vígan piknikező kompánia csak akkor, a bajban jöhet rá arra, hogy ki lehetett volna nekik a jó barát, az igazi good friend.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.